Leépítések az id Software-nél

  • Írta: fojesz
  • 2012. január 12.
  • Gyászhír
Link másolása
A pletykákat immár a Bethesda is megerősítette, ám a kiadó állítása szerint nem kell aggódni, rutinszerű erőforrás-átszervezésről van szó: egyszerűen jelenleg kevesebb munkatársra van szükségük, mint például a Rage fejlesztésének utolsó szakaszaiban. A jövőbeli projekteket nem érintik a változások.

Az id Software már egy ideje a Bethesda Softworks (pontosabban a ZeniMax Media) tulajdonában áll, így a kiadó határoz a fejlesztőcég bizonyos eldöntendő kérdéseiben: most például lapátra tett néhány embert a kiadó.

Hogy hány munkatársnak és milyen pozícióból kellett távoznia, az nem derült ki, de a korábbi pletykákat megerősítette a Bethesda: az id Software-nél leépítések történtek. Nem kell aggódni, a kiadó szerint normális eljárásról van szó, aminek keretében az alkalmazottak számát a stúdió tényleges igényeihez igazítják, de a jövőben folyamatosan toboroznak újabb munkatársakat, és az elkövetkezendő projekteket sem érintik a változások.

Az id Software legutóbbi játéka az októberben megjelent Rage volt, valószínűleg ennek a befejezése után döntött a kiadó a leépítésekről: egy-egy játék elkészítésének a vége felé tipikusan megnő a fejlesztői létszám, így értelemszerűen olyan emberek is az adott stúdióhoz csapódnak, akik csak néhány hónapra vállalták, hogy segítenek a munkálatokban.

Ők most elmennek, majd talán a Doom IV fejlesztésében újra segíthetnek.

5.
5.
kanduhrka
#3: Érdekes, nálam se grafikai hiba, se bug nem lépett fel.
4.
4.
szinkron
#3: Maximálisan egyetértek, mióta megjelent a játék egyetlen nyomorult peccs jött ki hozzá. A rajongókra szarnak, a játék félkész, full bugos. Senkinek sem ajánlom megvételre később se.
3.
3.
Rabit Wars
Inkább azon kéne elgondolkodniuk hogy milyen munkát csinálnak a kedves programozók fejlesztők a cégnél mivel a Rage nagy beharangozás ellenére elég sz***ás volt Pc tulajok részéről ami engem is igen csak érintett, mivel eredetibe vettem meg anno 10ezer Ft -ért és igen csak elszomorító amit ezek a nyomorultak összehoztak a sok bug illetve grafikai hibáival együtt véve, be kéne záratni az egész fos tartály céget amennyiben ilyen munkák várhatók a jövőre is tüllök..... ez 2011-ben el fogadhatatlan amit ez cég elkövetett szar munkáért nem jár pénz max VERÉS de az jó nagy!
2.
2.
daenath
Doom 4-et mar miota varom, azert azt nem mondanam hogy a Rage-el befurodtek, nekem nagyon bejott a gama.
1.
1.
herlius
Ha a Doom 4 fejlesztésére várnak, addig szépen éhenhalnak. Az még jópár év is lehet, főleg, hogy a Rage-el elég szépen befürdött az id.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...