31 millió példányon is túl van a Metal Gear-széria

  • Írta: fojesz
  • 2012. március 19.
  • Biznisz
A tavalyi év végéig több mint 31 millió példányt adtak el a Metal Gear-sorozat egyes darabjaiból, jelentette be a Konami. A hír akkor érkezett, mikor kiderült: a Metal Gear Solid első két része is ott lesz a Smithsonian videojátékos kiállításán, melynek megnyitóján Hideo Kojima is felszólalt.

A Metal Gear-sorozat 1987-ben rajtolt el, az 1998-as Metal Gear Solid pedig még jobban felvitte Kojima és a Konami jódolgát: azóta a széria egyes darabjaiból több mint 31 millió példányt adtak el világszerte. A kiadó szerint tavaly decemberig mért adatokról van szó, tehát azok az idén megjelent 3DS-es Snake Eater eladásait már nem tartalmazzák. A következő hónapok során a spin-off Metal Gear Rising megjelenését várjuk.

 

A figyelemreméltó számadatról akkor szereztünk tudomást, mikor a Konami bejelentette: a Metal Gear Solid első két része is ott lesz a Smithsonian Amerikai Művészeti Múzeum videojátékos, Art of Video Games című kiállításán. A Konami játékait sok más címmel egyetemben március 16-tól szeptember 30-ig lehet megtekinteni, a rendezvény megnyitóján maga Hideo Kojima is felszólalt a múzeum kurátora mellett.

A neves dizájner beszédének a legérdekesebb pontja az volt, hogy Kojima elárulta: egy filmes projekten dolgozik, amiről remélhetőleg hamarosan lehullhat a lepel. Kojimát mindig is érdekelte a filmkészítés, jórészt ez tükröződik a videojátékos tevékenységén is, azonban eddig nemigen csillogtatta meg a tehetségét ezen a téren. Emberünk azt is elmondta, hogy a Metal Gear Solid jelen formájában nem megfilmesíthető, ami azért korrekt hozzáállásról tanúskodik.

8.
MadaFaka91
Időtlen Klasszikus , kötelező darab.
7.
ZotyaFace89
Még a régi Nes-re megjelenő példányok sem utolsóak :)
6.
Mathia$
A legjobb játék és ezen nincs mit vitatkozni :D
5.
Yanez
Minden idők legjobb játéka,legalábbis nekem!
4.
killzone2
Grat Kojima! MGS széria FTW!
3.
amadeusz gyermeke
gratula!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
1.
volkornka
Gratulációmat fejezem ki. /taps
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...