19 milliónál tart a Gears of War-széria

  • Írta: fojesz
  • 2012. november 8.
  • Biznisz
Link másolása
Mára is jutott mérföldköves hír, éppen a Microsoft árulta el, hányadán is áll a Gears of War-sorozat. Legnagyobb bánatunkra bontott számokat nem kaptunk, cserébe a Gears of War: Judgment előrendelési trailerére lehet izgulni - bár valójában sok izgalmat nem tartogat.

A Microsoft legutóbb júliusban mondta meg, hány példányt adott el eddig a Gears of War-trilógia részeiből, azóta 1 millióval ugrott feljebb a számláló: most már 19 millió kópiát tudhat maga mögött a vállalat.

Sajnos azt már nem tudni, hogy a sikersorozat tagjaiból egyenként mennyi kelt el. Cliff Bleszinski, az Epic Games néhai producere tavaly, még a megjelenős előtt úgy nyilatkozott, hogy a Gears of War 3-ból 6 millió példányt akarnak eladni, ami pedig biztos, hogy az első héten 3 millió darab ment el belőle. Szintén a fenti cikkből derült ki, hogy a Gears of War első két részéből körülbelül 12 millió darabot adtak el összesen.

Akárhogy is, most a Judgmenten a sor! A játékból a minap egy rövid előzetes érkezett, jóllehet csak a multiplayerbe tekinthetünk bele néhány másodperc erejéig, ugyanis most csak az előrendelési akción van a hangsúly:

4.
4.
p3ti
Várom 2013 év elején a kövi részt :) Végre egy kis exclusive felhozatal a boxra is
2.
2.
markoci555
kevésnek tartom, mert a kedvenc játékom
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...