Magyar fejlesztésű szerepjáték a Kickstarteren

  • Írta: fojesz
  • 2013. július 17.
  • Bejelentés
Link másolása
Magyar fejlesztésű szerepjátékra gyűjtenek a Kickstarteren, és hogy még jobbat mondjak, a Balrum kifejezetten ígéretesnek tűnik az eddig látottak alapján. Benne van minden, ami egy RPG-rajongó kedvére lehet.

A Balrum fejlesztését várhatóan 2014 szeptemberében fejezi be a budapesti Balcony Team, az alább látható jelenetek pedig két év munkáját tükrözik. A Kickstarteren 50 ezer dollárt gyűjtenének össze a játékra, ami PC-re, Macre és Linuxra is megjelenik majd.

A szerepjáték története szerint szerint Balrum földjén káosz uralkodik, élőhalott seregek mészárolták le az uralkodók katonáit, az ellenőrizetlen vidéken anarchia dúl, öntörvényű banditák uralnak mindent. Hősünknek nem lesz egyszerű dolga tehát, alaposan fel kell készülnie, a rá váró kalandok során számtalan kisebb történettel és több klánnak is megismerkedhet majd.

Minden, ami egy szerepjátékba kellhet, itt megtalálható lesz: kézzel készített, élő és lélegző játékvilág, ahol az NPC-k a mindennapi rutinjukat végzik, és ahol a vadállatok egymásra vadásznak, esznek és alszanak. A rengeteg felfedeznivalón túl magaddal is törődnöd kell: saját házat építhetsz, amihez nyersanyagot kell gyűjtened, és enni is muszáj - farmgazdálkodás és vadászat is lesz -, ha életben akarsz maradni. Crafolthatsz, különböző képességeket sajátíthatsz el, és természetesen a harc sem marad ki: a körökre osztott harcrendszerhez több mint száz varázslatot és harcmozdulatot ígérnek a srácok. Lopakodni is tudsz majd, érdemes tehát a sötétben maradni, ha nem akarod, hogy észrevegyenek.

A Balrumról a Kickstarteren olvashatsz bővebben, de a Balcony Team honlapját is felkutathatod némi plusz infóért és látnivalóért.

40.
40.
sirpalee
50ezernek csak egy részét kapják meg (kickstarter lehúz valamennyit), adózni is kell. Ha külföldön akarnak megélni ebből, akkor az nem sok két embernek 1 évig. Nem beszélve, hogy kell egy halom freelancert fizetniük a különböző tartalmak legyártásához, akik szintén nem olcsók...

Szóval az 50ezer az nagyon gyér, főleg nézve, hogy 1 chapter van csak kész. Páran el vagytok itt tévedve picit.
39.
39.
Mr. Wagner
#38: De azt az 50 ezer dollárt nem csak a fejlesztésre költik, hanem gondolom ebből a pénzből akarnak megélni is, hogy ne kelljen másik munkát keresniük a fejlesztés mellé. Valamit enniük is kell, de azért tényleg soknak hangzik az 50 rugó.
38.
38.
Rick91
#33: Én dolgozom saját projecten, és 50ezer dollárért sztem is jobbnak kéne lennie...
37.
37.
OLI76
Nem tudom miért vagytok ilyen kritikusak.
Ha le akarok ülni játszani, akkor nekem egy ilyesfajta grafika bőven elég. (Legalább elfut irodai gépen is.)
A tartalom fontosabb mint a külső.
Plusz a videó alapján elég sok minden kész is van már.
Nem ismerek minden körülményt, de szabad időben, vagy munka mellett ez nem rossz játék.
Biztos lehetne jobbat, de az gondolom nagyobb létszám, több pénz stb. Nem biztos, hogy más is ingyen fog dolgozni évekig a játékon -főleg ha tényleg profi.
36.
36.
#35: Basszus, egy edit gomb nem ártana...
Aki nem ért egyet, annak meg ajánlom, hogy nagy ismert videó-megosztó protálon keressen rá az amúgy 1987-ben Commodore 64-re kiadott 'Last Ninja'-ra. Na abban voltak ilyen minőségű ( ha nem jobb ) animációk. Arról nem is beszélve, hogy egyszerűen jobb ránézni. Nincs az a tartalmi mélység ami ezt hosszútávon ( !!! ) képes ezt ellensúlyozni.
35.
35.
A probléma, hogy ebben a formában, hogy két éve fejlesztik és ilyen minőségben ennyi van meg, teljesen meghatározhatatlan, hogy mennyibe fáj. Szerintem egyébként nagyon mellélőttek a beárazással.

Egy projekt akkor meghatározható, ha van egy 80-90%-ban kész 'design-manual', tudjuk milyen munkatempót várhatunk el az egyes csoportoktól és mennyi 'resourceot' kell nekik előállítani... Az ő bérük, rezsiköltség, járulékos költségekből kiszámítható a szükséges büdzsé. Itt az történhetett, hogy pár lelkes amatőr két éve foglalkozik ezzel hobbi szinten és ( hasra bökéses tudományos ) algoritmussal kiszámolták mennyi idő alatt mekkora bér kell nekik a megélhetéshez.

A gond az, hogy ha lett volna egy design manuáljuk, amiben benne vannak a design projekciók, screenart-ok és a már megvalósított samplék, rég ki kellett volna kukázniuk az egészet, mielőtt nekiálltak volna. Vagy sürgősen keresni kellett volna legalább egy embert akinek van fogalma a designről, mert ez így ebben a formában életképtelen.
34.
34.
Peterbaan
#33: Egyet értek, visszataszító ez a viselkedés. Hol vagyunk? A srácok csak próbálnak létrehozni valamit, erre ti ennyire lehúzzátok? Miért? Mert kickstarteren ti úgy gondoljátok, hogy sokat kértek?
33.
33.
AkosDK
mennyire tipikus magyar hozzaallas a dolgokhoz..ezert tart ott az orszag ahol...kivanom hogy egyszer ti is belekezdjetek egy sajat projektbe es ugyanigy fogadjak kedves honfitarsaitok.
32.
32.
fakedeath
#23: Az 50k esélytelen is lesz, elég sokat kérnek,de annyit nem kapnak majd. Max 20k-t fognak szerintem. :)
31.
31.
fakedeath
Nem értem egyeseknek itt miért fáj,hogy 50k-t akarnak összeszedni a játékra?! A te részed ebből max 20 dolcsi (ami kb 4k). Tényleg rohadjanak meg,hogy pénzt akarnak keresni játékfejlesztéssel. Phejjj.

Ecneb: Hát igen a Kickstarteren főleg full amcsi csoportok fejlesztenek,de biztos találtak valamit a magyar srácok. Akár írhatnál nekik egy emailt,hogy ti is belekezdenétek,de nektek nem ment valamit vagy pl a Kickstarternek írni egy mailt,hogy ez meg ez van, mit lehetne tenni. Nem trollkodok,csak próbáltam jót írni neked. :)
30.
30.
ShankOne
#27: Ugyszint:D De tényleg igaz, csak azt nem tette hozzá, hogy baromi sok idő, helyette inkább menj el dolgozni vagy nem tudom:D
29.
29.
nomcsa
ez azért be tudja telíteni nálam a poharat. kiszámolják a játék költségvetését, megszorozzák kettővel, a másik felét pedig zsebre rakják. ezután egy jó könyvelő és voiala, lett pénzed a kickstarterről. (e játék költségvetésén gondolkodva szerintem még 20 ezer dollár is sok)
28.
28.
Gubi
#27: http://www.youtube.com/watch?v=JfUM5xHUY4M

Bocs, de erről most ez jutott eszembe :DDD
25.
25.
Mr. Wagner
#7: Nem olyan nagy hír, volt már több magyar vonatkozású játék is kickstarteren.
24.
24.
ennijofat
Hatalmas lehúzás. Játékfejlesztés.hu-n jobb projekteket látok és ingyen csinálják. Undorítóan pofátlan emberek kerülnek fel Kickstarterra. Ez csak egy a sok közül.
23.
23.
Ecneb
#22: Jah és kb első 10 perce érdekes annak az amúgy értelmetlen játéknak!
Viszont az 50K-t én is sokallom, max 5K.
22.
22.
randall13
#19: Na vajon miért kell 50ezer$ egy olyan játékhoz, amit akár 20 évvel korábban is megcsinálhattak volna lelkes tizenévesek? Sosem szerettem ezt a Kickstartert, mert aki szeret játékot fejleszteni, az enélkül is megcsinálja azt amit akar. Aki meg csak a hasznot látja benne, az eszeveszetten indítja a kampányokat és sír ha nem jött össze a félmillió $. Ha jól emlékszem nem volt adománygyűjtés a Minecrafthoz sem :\
21.
21.
Dontrip
#19: Hát gondolom a kiadás meg ilyenek.
20.
20.
DON GONDOCS
Egyszerű külső tartalmas belső, enyit mondok a játékról.
19.
19.
NoRush
Nem értem minek ehhez 50 ezer dollár. Valaki megmagyarázná ezt nekem? (trollkodás és "de hülye vagy te köcsög" megjegyzések nélkül)

Szvsz ezt 5-6 ügyesebb emberke is összetudná rakni, szinte a semmiből.
18.
18.
mrfire
Kár, hogy nem MMO-ban gondolkodnak, az ilyen grafikát csak egy olyan játék esetében nézném el, pl. Fonline.
17.
17.
Ecneb
#15: Tudom ez a négy alap dolog, ezek megvannak. A gond akkor kezdődik, amikor a többi apróbb dolgot is elolvastuk és estünk pofára hogy "mivan meg minek meg stb"... nem írok részleteket, itt több a troll mint a hasznos lélek!
16.
16.
RangerFox
Hazai fejlesztésű játék yeahh. A videó alapján el lehet vele szórakozni de nem nagy szám. De magyar úgyhogy mivel én is magyar vagyok ezért ki kell jelenteni hogy ez a játék tökéletes. :D
15.
15.
Gubi
#14: Hát akkor nem tudom, a hivatalos követelmény hogy 18 éves legyél, állandó lakhelyed az Egyesült Államok vagy Egyesült Királyságok területén legyen, legyen ottani bankszámlád és egy állam/kormány által kiadott azonosítód (jogosítvány/útlevél). Meg valami major US/UK credit/debit card-ról van szó, de az nem tudom mi.

Lehet, hogy ha körbekeresel, találsz valami fórumot/oldalt ahol ezzel foglalkoznak, valakinek csak sikerült már összehoznia. De ha él kint Angliában ismerős, akkor elméletileg nem kéne hogy gond legyen és a hivatalos, oldalon található infók segítségével tudnotok kéne projeket indítani.
14.
14.
Ecneb
#13: Az, mivel 2 éve próbálok én és a kis csapatom kikerülni Kickstarterre és mégsem sikerül, hiába élnek kint a csapatból ketten is Angliában és Texasban.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...