Az EA-nél már a digitális eladás a menő

  • Írta: zoenn
  • 2013. július 24.
  • Biznisz
Link másolása
A kiadóóriás közzétette az első negyedévre vonatkozó pénzügyi jelentését, melyből kiderül, hogy a digitális bevételek immáron meghaladták a dobozos játékokból befolyt összeget. Legnagyobb partnerük az Apple.

Az Electronic Arts a legnagyobb bevételt a digitális eladásokból szerezte a június harmincadikával végződő, három hónapos időszakban. A közzétett jelentésben a kiadó arról számolt be, hogy a digitális piac folyamatosan növekszik, míg a dobozos címek értékesítése évről-évre gyengébb.

A cég 482 millió dollár nettó árbevételre tett szert digitális eladásokból a legutóbbi pénzügyi negyedévben, szemben a tavalyi év azonos időszakában elért 342 millió dollárral.

Eközben az EA 467 millió dollár bevételt ér el a dobozos játékaiból, amely kevesebb, mint tavaly, amikor 613 millió dollárra tettek szert. A vállalat összbevétele egy leheletnyivel gyengébb, mint 2012-ben: 949 millió dollár, míg tavaly 955 millió dollár volt. Emellett 121 millió dolláros veszteséget könyveltek el, ami kicsivel kevesebb annál, mint amire számítottak.

Peter Moore, az EA ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a cég legnagyobb kiskereskedelmi partnere az Apple volt. Larry Probst, az ügyvezető elnök hozzátette, hogy az EA "egy szilárd negyedéven van túl", folyamatos digitális növekedés és fegyelmezett költséggazdálkodás mellett. Világos célokat állítottak fel maguk elé a mobilt, a PC-t a jelenlegi és a következő generációs konzolokat illetően.

A cég disztribúciós platformjának, az Originnek immáron ötvenmillió regisztrált felhasználója van. Február óta tízmillió júzerrel bővült a szám.

Mivel a legutóbbi időszakban igazán ütőképes megjelenésük nem volt, így a mérsékelt teljesítmény érhető. Az év későbbi szakaszában olyan címek jönnek, mint a Battlefield 4, a Need for Speed: Rivals, a jövő évben pedig a The Sims 4 is, amely talán még az aktuális pénzügyi évbe bele fog férni.

14.
14.
gerappa
Van steamem is, originem is. Vásároltam már kártyával. Csak azt nem értem hogy miért drágább egy friss játék digitálisan megvásárolva, mintha a boltban venném meg. A másik dolog ami felett értetlenül állok: Miért 60€ a 60$-os termék? Nem tudnak váltani? Vagy ennek valamilyen konkrét oka van?
7.
7.
abydos
#5: A játékok pénzből készülnek. Az előző „kifizetésnél” kevesebb pénz jön vissza, mint amennyit költöttek a játékok fejlesztésére. Tehát veszteséges. De mivel folyamatban van több játék fejlesztése is (pl sims 4, bf4), ezért várhatóan eladnak majd annyit, amennyiből nyereség lesz és ezt a nyereséget újra meg tudják majd forgatni, hogy elkezdjék készíteni a BF5-öt vagy a Battlefront 3-at pl.
6.
6.
Oldskoolgamer
Ezeknek minden menő ami eladás.
5.
5.
Drazhar
Sose tudtam rájönni ezekből a számokból, hogyha van közel 1 milliárd bevétele, akkor, hogy lehet ugyanakkor 121 millió vesztesége!? Mármint ez kizárja egymást, nem?
3.
3.
TBO0
Az Origin konkrétan a legrosszabb dolog, ami a játékiparral történt az elmúlt 10 év alatt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...