Blogajánló: Horror az E3-on

Link másolása
Sajnálattal olvastuk a múlt héten, hogy Scoo befejezi a blogajánlók szerkesztését, hiszen mindig remek érzékkel vezetett minket végig a blogrészleg írásain. A rovatot Arell és én veszem át, váltottan fogunk hétfőnként jelentkezni.

Blogajánlót írni egyszerre szórakoztató és nehéz feladat is. Szórakoztató, mert mindig kellemes időtöltés a GK blogszekciójának olvasgatása, mindig találni egy-egy érdekes témát, melyről jó elolvasni az író és a kommentelők véleményét. Nehéz feladat azonban, mert nem könnyű kiemelni párat a sok jó írás közül, hiszen valahol minden blogban rengeteg munka és kreativitás van.

Számunkra minden blog kiemelkedő, aminek írója igényesen és ízlésesen tálalja elénk a mondanivalóját. Nem fontos, hogy egyetértsünk az adott témában, hiszen a blogírás szubjektív műfaj. Egy jó írás beszélgetést vagy jóízű vitát (és nem flame wart!) indíthat kommentelők között, az író pedig dagadó mellel figyelheti, ahogy az írása hatására érvelnek valami mellett vagy ellen.

No, de elég a mellébeszélésből, nézzük, kik és milyen témával az eheti blogajánló szereplői:

  • Élet az E3 után: nézzük, mi vár ránk! - Tagadhatatlan, hogy a hét az E3 jegyében telt, Yanez pedig expo utáni játékdömpingben próbálja megkeresni, melyek lesznek a jövő nagy címei. Sok ígéretes címről mondja el a véleményét, érdemes benézni, remek írás.
  • A HD-újrakiadások kora - Elképesztő mennyiségben érkeznek a hírek az előző generáció legjobb játékainak felújított változatairól, kis túlzással több HD-változat érkezik újgenerációs konzolra, mint rendes cím. DaemonX blogjában ezt a témát próbálja körüljárni, rájönni arra, hogy mi viszi rá a kiadókat arra, hogy ennyi címet hasznosítsanak újra.
  • A legjobb horrorjátékok listája - Toplistát olvasni mindig élvezetes, főleg ha a téma is érdekes. Nicodemus huszonegyes listáján az általa legjobbnak vélt horrorjátékok szerepelnek. Fájdalmas volt olvasni, mennyi remek cím maradt ki az életemből.
  • Wireless Arcade Stick Xbox 360-hoz - Traktoros_Joska blogjában elolvashatjátok az élménybeszámolóját a Tekken 6 Hori Wireless Stick Bundle-ről, és azt, hogyan tette ízlésesebbé és kényelmesebbé ezt a nem mindennapi eszközt.


Ennyi lett volna a heti blogajánló, jövő héten Arell fog szemezgetni a blogokból. Írjatok minél többet, hogy a választásnál - hozzám hasonlóan - neki is nehéz dolga legyen!

40.
40.
Norbiii
#8: A Resident Evil is ennek indul. :)
38.
38.
Mr.Dead
#37: Istenem, utálom a telefont. Na, akárhogy nézem Ecneb, rajtad kívül még Claymen szólt rá.
36.
36.
Ecneb
#34: 25-ös komment öcskös :D
35.
35.
Ecneb
#33: Még annyit tennék hozzá és tényleg befejeztem, hogy a ti műbalhétok indította el az egészet, akkor komolyan nem értem, hogy miért pont ti vagytok kiakadva. Ennyire nincs más dolgotok (költői kérdés (nem kell megválaszolni)).
34.
34.
sloth
#33: elég legyen. annyit írtam hogy ne offold szét a hírt.
"Az irónia, hogy nem pont ő kérte ki magának, hogy mit is csinálunk és mit nem?"
lol. nem
33.
33.
Ecneb
#32: Gratu a számolási képességeidhez :D Itt fejeztem be a beszélgetést, hacsak nem a témáról lenne szó. Sloth barátunk már úgy is írogat privát üzeneteket, hogy hogy merészelek nem témával kapcsolatban írogatni. Az irónia, hogy nem pont ő kérte ki magának, hogy mit is csinálunk és mit nem? :D
32.
32.
Mr.Dead
31.
31.
Ecneb
#30: Azért azt remélem látod, hogy a cikk kommentelői közül még hányan nem szeretik "szegény sloth"-ot.
A nem szócskáért bocsi, szerkesztés gomb még mindig nincsen.
30.
30.
Mr.Dead
#29: *Ne
Mièrt ne foglalkozzon vele??? Mert a te kis törékeny lelked nem szereti szegény sloth-ot???
29.
29.
Ecneb
#28: Nem is foglalkozz vele...
28.
28.
2xhun
Születésnap: 1956. október 23.
Ugye ez csak vicc? :D:DD
27.
27.
Mr.Dead
#25: De tudtam hogy ez lesz :D bocsi FM, de ezt nem hagyhattam ki :D
26.
26.
Ecneb
#25: Nem én mondom meg, csak elolvastam a szabályzatát az oldalnak. Ha tudsz olvasni, akkor tanácsolom, hogy te is olvasd el, mert az oldal színvonalát és saját magadat járatod csak le...
25.
25.
sloth
#23: Igen ezért. Baj? Bánt? Ne törődj vele. Aúgy: megint ki vagy te, hogy megmond mit kell tennem....? Ez az internet, jesszusom.
#22: k, úgyis ő volt a kedvencem a sorozatból ( meg Ted)
24.
24.
drat576
Szerintem itt senkinek sincs semminél jobb dolga, ha egy fél soros beszólásra belefér egy tíz soros reflektálás oda-vissza-oda-vi....., akkor szerintem itt elég sokan ráérnek ^-^
23.
23.
Ecneb
#20: +1 Saját véleményemet még hozzátéve, hogy te most csak azért jársz fel ide, hogy gergő barátodnak (és rohadt sok másik embernek) beszólogass? Mert már láttam tőled pár hsz-t és egyik sem kapcsolódott az adott cikkhez. Elhiszem, hogy a barátod, de nincs jobb dolgod?
22.
22.
névtelenség
#21: Rakd be avatarnak Dr.Cox képét és részemről rendben vagy.
A cserkészfiú jelvénye annyira félrevezető.
21.
21.
sloth
#20: "megnyílvánulásaidból lejön, hogy nem emberkedő tizenéves vagy"
Hopp, ezt viszont benézted.
20.
20.
Claymen
#18: Nem feltételezek én rólad semmit.
Az meg hogy hány barátod van, nem azon múlik, hogy nyilvánulsz az anonim hozzászólásokban.
Honnan kellett volna tudnom, hogy ti ismeritek egymást? Ha az én szemszögemből nézed, hogy a beszélgetésetek két ismeretlené, akkor ez nem hecc, hanem piszkálódás. Barátokként nyilván ez a hsz még inkább poén mint hecc.
Nem leosztottalak, az én eddigi tapasztalatomat fejtettem ki. Mint ahogyan írtam, ha tőled olvasok, az gyakran piszkálódás, hacsak nem mindenki a barátod. A szóhasználatodból, illetve a megnyílvánulásaidból lejön, hogy nem emberkedő tizenéves vagy. Szóval az eddigiek alapján én azt feltételeztem, hogy téged szórakoztat piszkálni másokat.

A helyesírásért nem gond,nekem a megnyílvánulásaidból-t át akarta javítani melegfelvonulásaidra, szóval még ha hibás is, legalább értelmes.
Béke
19.
19.
sloth
#13: Afrikázz*
Gonosz vagyok >:)
18.
18.
sloth
#15: Lol. Azt se tudva, hogy ismerem gergőt (azaz mr.dead-et) képes vagy beszólni nekem, holmi piszkálódásért. Az kell mondjam: not bad at all.
Nos, sajnálom, ha ez jött le neked, abból amit csinálok, csak tudod, magánnéletben is ilyen szurkálódó-oltogató vagyok. Egyszerűen engem ez nevettet.
'biztos sok barátod lehet' - gondolod most te. Mielőtt leírnád, leszögezem: igen!
Tudod a környezetemben élő emberek nem hülyék és a heccelést nem veszik sértésnek, veszik a poént. És ezitten' nagyon más.
"amit[...]aztán vissza se olvas."
Hát, attól még, hogy nem írok valami különlegesen cifra választ vissza-vissza olvasom őket.

De a baj biztos bennem van, mert nem vagyok az oldal megszállotja.
Meg azért mégis ki vagy te, hogy engem leossz....
Ui.: helyesírásért sorry, mobilról írtam
Peace
17.
17.
Yanez
Jó melózást a blogokkal srácok! :) Grat a remek írásokért és spászibo, hogy máris bekerülhettem az új szerkesztők által!
16.
16.
Dark_Temptation
cristiano? a te véleményed? hol marad?
15.
15.
Claymen
#13: Ő ilyen, előkerül, beír valamit (ami 10-ből 9x piszkálódás) aztán vissza se olvas. Fura, mert nem egy Kemuri, akarom mondani Cristiano. Vannak ilyenek.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...