The Sims 4 - cenzúrával a kalózok ellen

  • Írta: fojesz
  • 2014. szeptember 8.
  • Érdekesség
Link másolása
A The Sims negyedik része is meglepetéssel várja azokat a játékosokat, akik a vásárlás helyett inkább a játék letöltése mellett döntenek: a Maxis cenzúrával harcol a kalózkodás ellen.

Múlt héten került boltokba a The Sims 4, a megjelenés után pedig sűrű panaszáradat indult a fórumokon, miszerint a programban egy olyan bug is benne maradt, ami lehetetlenné teszi a játékot. A simek zuhanyzáskor ugye levetkőznek, és bár a meztelenkedést a sorozatban mindig is pixelekkel takarták ki, itt a tusolás végeztével sem tűnik el a cenzúra, sőt az a teljes képernyőre átterjed.

Valahogy így:

Nos, a Maxis azóta már megszólalt az ügyben, és közölte a rajongókkal: nem programhibáról van szó, a "fícsör" teljesen szándékosan szerepel a játékban, és csak azoknál jelenik meg, akik a letöltésre szavaztak. Persze a kalózok valószínűleg megtalálják a módját, hogy leszámoljanak a pixelekkel, de azért érdekességnek nem utolsó a visszavágás a fejlesztők részéről, akik egyébként minden bizonnyal jót nevettek azon, ahogy a panaszkodók tulajdonképpen lebuktatták magukat.

Nem a The Sims 4 az első játék amúgy, ami ehhez hasonlóan vág vissza a kalózoknak: emlékeztek még, hogy a Game Dev Tycoonban előbb-utóbb csődbe mentek a kalózok?

27.
27.
adamsfamily
Szerintem a legtöbb játékfejlesztő ellustult.Rengeteg olyan játék van a piacon,ami szaros 6-8 órás játékidővel szúrja ki az ember szemét és ugyanannyiba kerül,mint azok,amik mögött van tartalom és látszik rajta,hogy vettek némi erőfeszítést az alkotók.
De felesleges itt fikázni azokat,akik warezolnak.Nekem is anno ps2-ön egy rahedli másolt játékom volt,de amelyik tetszett,ha más nem megvettem használtan.De némelyik kiadó már azt is wareznak nyilvánította valamelyik megszólalásában.Szóval szerintem ez az egész csak rinyálás a fejlesztők részéről,mert nekem ne mondja senki,hogy éhen halnak,hogy ha tényleg letettek valamit az asztalra.Aki meg nem veszi meg az szerintem azért nem veszi meg,mert nincs rá pénze.
26.
26.
rozi07
Amugy allitolag annak van egy ket olyan is akinel az eredeti is ezt produkalja...
25.
25.
DON GONDOCS
Mintha a Minecraft megerőszakolta volna a SIMSET.
24.
24.
Juha
Én sem támogatom a warez-t, de "régebbi", konkrétan a Fallout:New Vegas GotY kiadásáért múltkor bementem a helyi játékboltba, és azt mondták ök már nem is rendelnek belöle, keressem torrenten... sajnos/nem sajnos nincs idöm sem mindig a legújabb játékokkal játszani, de ha választásom sincs, akkor húzzák bele... (akkor vittem végig az F3:goty-t, és gondoltam támogatom a nv fejlesztöit is egy akciós vásárlással legalább).

Ui: Steam-et nem szeressük, számomra ha nem dobozos, akkor az ua. mint a warez, és még nem is foglal plusz helyet/memóriát a kliens...
22.
22.
GAMEROD
Mi ebben az újdonság? A GTA4-ben is imbolygott a kép amíg ki nem jött hozzá egy normális crack. A játékról pedig annyit hogy egy fillért nem ér. Jól lekopasztják a birkák gyapját vele minimális erőfeszítéssel. Pofátlanság egy ilyen szemetet kiadni ami sem grafikai sem tartalmi szintben nem hozza be az elődök szintjét, még a többi nyelvet is kispórolták belőle. Lehet azzal jönni hogy azért hogy alacsonyan tartsák a gépigényt... Hát persze, egyszerűen nem volt kedvük dolgozni, csak egy kicsit átrendezték a kezelőfelületet aztán kész.
19.
19.
strike19
#16: Már van napok óta.
18.
18.
#3: ja csak ez akkor erolkodes hogy a valodi jatekfejlesztesrol veszi majd el az eroforrast.
Es lesz egy fos, de legelabb nem lehet majd warezelni.
" terfogatnovelo. Az micsoda? Az hogy rossz, de legelabb sok van belole?"
16.
16.
Ezt sem ok talatak ki.
Anno a settlersben volt egy hasonlo.
A warez valtozatban a kovacs disznot gyartott.
Igy gyak. nem lehetett vegigtolni mivel nem volt fegyvered.
Most hogy ezt igy nyilvanossagra hoztak lesz majd yoaln warez amibol kiszedik mivel mostmar tudjak, hogy ott van.
12.
12.
Pizza74
Nos, ez a nagy kalóz csapda?
Egy darab fájlt kell átnevezni. Ennyit kell csinálni. Csak átnevezni a tetves exe-t, amivel indul. Voila!
9.
9.
névtelenség
#7: +1

Az hogy valaki a hivataloson sír a másolt példányával a retardáltság csúcsa.
8.
8.
Hunner
#4: Pusztán statisztikai céllal szoktam nézni, hogy melyik játékot mikor törik fel, de Sims 4-ből még nem láttam "proper" verziót a szokásos helyeken. Nem lesz ez pixeles csak várni kell :D
7.
7.
Dreadlox
#4: de amúgy is az összes feltörő (Skidrow,Reloaded, vitality stb...) odaírja hogy ha tetszik a játék vedd meg.Én így is szoktam tenni, kivéve ha nem éri meg a pénzét.
6.
6.
Cristiano
5.
5.
zsusensei
Azért a the sims fejlesztői is megérik a pénzüket..vagyis hoppá pont hogy nem.
viszont igaz ha már valaki warezon tolja nem gond de ne is hivatalos oldalon panaszkodjon hanem mondjuk a crack készítőinek a fórumán...oldalá..fácsebúkján mindegy.. végülis az a logikus.
Barátosném tolja warezzel megszámlálhatatlanul sok bug és játék összeomlást tapasztal igazából nemtudtam megmondani neki, hogy a crack miatt vagy a windows 8.1-e az oka... de bátyám lánya meg eredetibe nála meg semmi gond...
Magam részéről maradok a kindom"s of amalurnál ( magyarítás ünneplése) és várom más játékok jövetelét mint messiást.
4.
4.
strike19
Már Skidrow bandája megoldotta ezt a cenzúra problémát 2 napja.
Nagyon egyszerű TS4.par fájl átkell nevezni TS4.Launcher,par -ra .
Nem vagyok kalóz párti.De ha nincs demó,se trial változat.Szerintem őrültség láttatlanban kidobni 14000 HUF-ot.
Úgyhogy leszedtem de már töröltem is.Nagyon bugos nem csak a kalóz az eredeti verzió is a fórumozók szerint.
3.
3.
floax
Nah ennyi, végre neki állnak a cégek és próbálkoznak védekezni a warez ellen ! Hajrá ! :D
1.
1.
XuChi
Nincs ebben semmi rossz. Jó ez így, úgy is divat a pixel art grafikai megjelenítés. Ez még így jól is néz ki :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...