Diablo-hetek a Heroes of the Stormban

  • Írta: fojesz
  • 2015. június 8.
  • Hír
Link másolása
Alighogy Johanna bemutatkozott a Heroes of the Stormban, a Blizzard bejelentette, hogy hamarosan újabb Diablo-karakterrel bővíti a játékát, sőt egy Diablo témájú pályaval is meglepi a rajongókat.

A Blizzard Eternal Conflict néven emlegeti a Diablo-heteket, mely keretében a fentiek mellett új, Diablo-centrikus skinek és eventek is gazdagítják majd a játékot június 30-tól kezdődően. Az ígéretek szerint egyébként ehhez hasonló módon, a csapat más univerzumai is előtérbe kerülhetnek majd a későbbiekben.


Az Eternal Conflict új pályája Battlefield of Eternity néven fut, és a High Heavens (Diablo III, negyedik felvonás) ihlette. Az egyik fele érintetlen, míg a másik részét már felemésztette a gonosz, középen pedig két Halhatatlan küzd egymás ellen, akik akár be is avatkozhatnak a meccsünkbe. Mindez a játékosok döntésén múlik: a csata két vonalon zajlik, és ha besegítünk a mi oldalunkon harcoló Halhatatlannak, és legyőzzük ellenfelét, ő is csatlakozik hozzánk a folytatásban.


Az új karakter pedig nem más lesz, mint a rettegett ellenfél, a Butcher, aki a Blizzard szerint egy közepesen bonyolult szereplője a játéknak. Legfontosabb képessége, hogy legyőzött ellenfelei véréből táplálkozva növelheti a sebzését, emellett pedig lassíthatja, sőt le is láncolhatja az ellenséges harcosokat, nekik ronthat a távolból, a közvetlen közelében pedig területre hatóan is odapörkölhet nekik.

22.
22.
Trapyd
#20: Azért van aki látja miről van szó.
20.
20.
B-Shaggy
Vannak örök témák, amik ezen az oldalon bizonyos cikkeknél felmerülnek ( Assassin's Creed minden évben ugyanaz, BF vs CoD például), ez a Heroes of The Storm semmi a DoTA-hoz képest pedig ezek közé tartozik, és ilyenkor általában azok mondják ezt, akik dotáznak vagy loloznak, hogy büszkélkedjenek vele, hogy ők mennyivel okosabbak mert denyolnak vagy junglebuffokat gyűjtenek. A Heroes of The Storm másmilyen játék, nem kell itemeket venni, nem kell a skillekre pontot rakni, viszont egy karaktert nagyon sokféle képpen lehet buildelni, és neked kell alkalmozkod a csapatodhoz, az ellenséghez, a maphoz, a jelenlegi álláshoz. Sokkal nehezebb killeket szerezni, mivel nagyon sok a heal meg az escape, éppen ezért össze kell dolgozni és fókuszálni, valamint szerintem a legfontosabb az, hogy tudd, hogy éppen mi zajlik a mapon, az ellenséges és a saját jungle campek figyelése, az ellenségek holléte, mivel a killek és a farm alig számít valamit, a játékot az objecivek döntik el, ezeket kell kontrollálni, ahhoz, hogy ebben jó(vagyis inkább jobb) legyél, igenis kell hatalmas tapasztalat, gyakorlás, illetve gondolkodás. Az, hogy a játék jobban ráépít a "kikapcsolódás, gyors tempó, fun" elemekre, nem jelenti azt, hogy a DoTA egy ezerszer nehezebb játék.
Most nem fanboykodni akarok, mert annyira nem szeretem ezt a játékot, a kommentemet nem is védelmezésnek, hanem inkább tisztázásnak mondanám, bár valószínűleg csak úgy a magam szórakoztatására, unalomból írtam, mivel jön még vagy 5 ellenvélemény, hogy "de hát nincsenek itemek, nincs deny, nincs lasthit! " .
17.
17.
Trapyd
#14: Ne haragudj, de te sem látod át eléggé, ha azt mondod, hogy a tanulás casu. Ha nem ismered a miechanika minden részletét, az összes talentet és komoly szinten akarsz játszani itt is megszívod.
14.
14.
Sznfctm
#12: Nem arról van szó, hogy mennyire újító v mennyire önálló játék, tehát nem a kivitelezése "casual", hanem a vele járó tanulás. Sok MOBA elé akár le se ülj, ha nem ismered a miechanika minden részletét, az összes tárgyat, stb, mert körberöhögnek vagy leszólnak. Gondolom, hogy akik pl LoLt játszanak, azok ezt várják el. Én meg azt, hogy estére ne még egy munka vagy tanulni való fogadjon, hanem egy jó játékélmény meg kikapcsolódás. A HotS meg pont ez, könnyed lövölde, amiben nem kell lexikonnal aludni, hogy profi legyél. ;)
13.
13.
Trapyd
Még valami a karakterekkel kapcsolatban. Itt a talentek hasonló funkciót töltenek be, mint a tárgyak a többi játékban. A másik pedig, hogy 2 - 3 játék után simán ráérzel egy karakterre ez sem helyes meglátás. A talentválasztás nagyban függ attól melyik mapon kikkel és kik ellen játszol. Bőven kihasználható az összes talent és ez bizony sokféle buildet jelent. Casual? Alig hiszem :).
12.
12.
Trapyd
#11: "Más MOBAkhoz képest casual."
Már megbocsáss, de pont ez a játék az ami már nem csak egy mod szinten működik. Az összes többi megtartott olyan elemeket, amik a modban megvoltak lévén, mert egy startégiai játék alapjaira volt építve. Ezeket a hiányosságokat és felesleges dolgokat vette ki vagy cserélte le a Blizzard. Ez az első MOBA amelyik, mert újat mutatni. Én mellette a Smite al is aktívan játszok, de pl. conquestet ott sem.
11.
11.
Sznfctm
#10: Más MOBAkhoz képest casual. Pl. ha leülnék League of Legends-et játszani, elég sok óra után is jogosan ugatna le a gamer közösség h béna vagyok. Heroesban meg azért 2-3 meccs alatt rá lehet érezni egy-egy hősre. Nyilván ettől még célszerű az első pár próbálkozást nem más játékosok ellen megejteni, ill. türelmesnek lenni, ha kevésbé tehetséges játékosokkal hoz össze a sors. (Főleg, mert lehet, hogy nyolcévesek. ;) )
10.
10.
Trapyd
#8: Mi neked a casual?
9.
9.
Trapyd
Az emberek állandóan beszólnak egymásnak. Itt azért ez nem olyan gyakori vagy legalábbis én nem soxor találkoztam ilyennel. Másrészt aki új játékos, legyen szives menjen gyakorlásra (2 féle is van). Ott megtanulhatja mi van a pályán, mi mikor jön. Nem mellesleg a gyakorlásért is jár az xp és az arany. A karakterek képességei és talentjei tanulmányozhatók játékon kívül is (pár perces mustra az egész).
8.
8.
Sznfctm
#1: Sajnos a béta már tart egy ideje, és a F2P nagyobb teret enged a kölköknek meg a sima idiótáknak. Szerintem teljesen felesleges foglalkozni velük, főleg egy ilyen casual játékban, ahol hosszabb távon mindenképp mindenkire ráragad valamicske tudás. Az ilyen arcok, meg a velük való interakció csak tönkreteszi a communityt. hagyni kell őket főni a saját levükben. ;)

A diablo hetek (mintha a mekiben lennénk, adhatom az arch-devil szendvicset nagyobb üdítővel és moon clan burgonyával? :D ) amúgy szuper ötlet, főleg az új pálya üdvözlendő. És hát ja kellenének a Diablo 1-2es hősök, szerintem a Blizzard tudna olyat találni, akire sosem gondolnánk, de ha bekerül a játékba, akkor "ahááá téééényleg" ;) (Pl Wirt v Lazarus v mittomén.)
7.
7.
B-Shaggy
#5: Igen, a kettőben nincs, csak van valami kovács-szörny az első act vége felé, ami nagyon hasonlít rá.
Diablo I-et pedig tessék pótolni :)
#3-as hozzászólására annyit tudnék mondani, hogy mi még elég alacsony szintűek vagyunk barátaimmal, és akikkel összedob, azok is elég alacsonyak, az ellenfelek sem valami profik. Szerintem #1 olyan emberekkel került össze, akik a tutorial, 2 meccs meg 6 youtube videó után már kioktatják az embert ha missclickkel.
6.
6.
Nicodemus
A Diablo 1.-ben jelent meg a Butcher. Hatalmas kultusz epult ki korulotte, s bar a masodik reszbol kihagytak a harmadikban visszater, sot mi tobb az elso Act fogonosza lett.
5.
5.
markoci555
Az 1-gyel nem játszottam, de majd egyszer biztos lenyomok egy Diablo maratont 1-3 ig. De akkor szerintem jól gondolom, hogy a 2-ben nem is jelenik meg csak kovácsként ahogy valaki leírta itt?
4.
4.
Cipo3
#1: Játszottam mind a 3 Diablóval és csak egy gonoszt tudok (diablón kívül) felsorolni és az butcher.
3.
3.
Cipo3
#1: Tök gáz ha a rendszer nem válogatja automatikusan külön a kezdőket a haladóktól. Az én moba-mban (és direkt nem mondom ki mert nem ez a lényeg) ott úgy választ partnert ahányas szintű te vagy. Tehát kezdőként nem fogsz olyannal játszani aki 1000 órát játszott már.
2.
2.
B-Shaggy
#1: Butcher a leghíresebb szörny a Diablo-szériában a címkarakter után, mivel ő az első boss az első részben, akivel találkozol. Amikor kinyitod a "házának" az ajtaját, egy brutális "Aaah, fresh meat" üvöltést hallasz, ez a játék megjelenésekor sokaknak rémálmokat okozott. Úgy tudom, hogy a 3-ban visszatér, mint az Act I főgonosza, de a II-ben lévő kovács az Act I-ben is az ő mintájára készült.
A community az én tapasztalataim szerint szóban nem igazán szokott gyökér lenni, egy-egy ostobát mindig találsz aki meghal húszvéegyben, aztán te vagy a noob mert megszülettél. Én már elég sok játékossal találkoztam, akikkel felvettük egymást csak úgy barátnak, és utána még jó sok meccset letolunk együtt. Ha valaki, akkor én érzékeny vagyok arra, amikor a sok szájhuszár dumál, de én még nem találkoztam annyival, hogy ne bíztassalak arra, hogy játssz még egy pár menetet :) :D.
A kezdőket egyébként a legszemetebb dolog szidni, de néha nagyot nézünk és teamspeaken anyázunk haverokkal, amikor valaki ostoba. Lehet, hogy a játék mechanikáját még nem érti, a skilleket nem tudja használni, de akinek arra nincs esze, hogy az egy pici karakterével ne támadjon meg három ellenséget, amikor messze vagyunk, az szerintem olyan szinten van, hogy egy kiló kenyeret nem tud megvenni a boltban. :DD

A cikkhez amúgy csak annyit tudok hozzászólni, hogy az ötlet maga jó, a pálya ötletes, de engem iszonyatosan zavar, hogy minden Diablo-content a Diablo III alapján van. Semmi I vagy II, pedig nagyon sokan rohadt kiváncsiak rá :/
1.
1.
markoci555
Nekem nem rémlik ez a Butcher, Diablo 3-at még nem próbáltam, a 2-essel rákeresve meg nem nagyon hoz ki cuccokat róla amiről esetleg beugorhatna, ha egyáltalán volt nagyobb szerepe benne. Wikipédiás oldalon is az 1 meg a 3 nál van oldala. Valami hős karaktert tehettek volna inkább bele.
Egyébként pár napja kezdtem bele a játékba, rögtön beszóltak hogy idióta új játékos vagyok, ami nem újdonság számomra, már megszoktam. De a f*szomat, ez a játék pár napja indult el hivatalosan, és már tele van smurf g*cikkel?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...