Homefront - teljesen más lesz az új rész

  • Írta: fojesz
  • 2015. november 16.
  • Hír
Link másolása
Az alapkoncepción kívül gyakorlatilag mindenben más lesz a Homefront jövőre érkező új része, a The Revolution. Ez persze a projekt kalandos életútját tekintve nem is annyira meglepő.

A Homefront új részén még a THQ kezdett el dolgozni, azonban nem az eredeti fejlesztőkkel, a csapatot ugyanis a pénzügyi nehézségei miatt bezárta a kiadó. A projektet a Cryteknek adták oda, annak a cégnek, amely a THQ csődje után is megmentőként lépett fel, és felvásárolta a sorozatot, mielőtt az eltűnne a süllyesztőben.

Igen ám, de nem sokkal később a Cryteknek is anyagi gondokkal kellett megküzdenie, ők pedig a Deep Silvernek passzolták át a játékot, és tulajdonképpen annak a kulcsfejlesztőit is: a Crytek brit stúdiójának bezárása után a Deep Silver a volt fejlesztők vezetésével megalapította a Dambuster Studiost, jelenleg ők hegesztik a Homefront: The Revolutiont.

Egy ilyen folyamat mellett természetes, hogy alaposan átalakul a projekt, és adott esetben egyre kevésbé fog emlékeztetni az elődjére. A játék dizájnere, CJ Kershner ezt meg is erősítette az MCV-nek: "A Homefront: The Revolution esetében minden új. Új a fejlesztőcsapat, a kiadó, a játékmenet és a háttérsztori is..."

Mint mondta, tulajdonképpen csak a játék koncepcióját tartották meg: maradt az alapfelállás, miszerint Észak-Korea megszállja Amerikát, mi pedig felkelőként harcolunk a felszerelésben és létszámban is erősebb ellenféllel szemben, viszont lényegében minden más szempontból kibővült, továbbfejlődött a cím. "A Dambuster rajtahagyja majd a kéznyomát a Homefront nevén, szóval mindent felejts el, amire az első rész kapcsán emlékszel. Ez nem az eredeti sztori vagy játékmenet folyatása, nem véletlen, hogy nem hívjuk a játékot Homefront 2-nek."

A Homefront: The Revolution a jövő év első felében fog megjelenni PC-re, PS4-re és Xbox One-ra.

4.
4.
moonborn
Ha olyan lenne mint anno a Freedom Fighters az jó lenne
3.
3.
Futu-Retro
Az előző részt bírtam, csak nagyon rövid volt. Remélem ez már nem 3 órás játékidővel fog kecsegtetni.
2.
2.
fojesz
#1: A játékot a Gamescomon mutatták be újra, ilyen lesz: http://www.gamekapocs.hu/hir/46203/gc_2015_homefront_the_revolution_latnivalok
1.
1.
Rakottkrumpli
Most akkor amit eddig láttunk a játékból az marad olyan, nem? Vagy már a gameplaye-ek óta is át lett alakítva az egész? (Bocs, ha hülye a kérdés, de most keltem xD )
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...