Doom - meglesz az 1080p és 60 fps konzolokon is

Link másolása
A Bethesda hivatalos blogján erősítette meg az id Software, hogy Xbox One-on és PlayStation 4-en is sikerült elérniük, hogy 1080p-ben 60 fps-sel fusson a Doom. A vállalat nagyon büszke arra, amit technikailag elértek.

A bejelentés óta többször is említette az id Sofware, hogy céljuk az 1080p/60 fps elérése, és egy friss blogbejegyzés szerint mind Xbox One-on, mind pedig PlayStation 4-en sikerült teljesíteni a célkitűzést.

A fejlesztők nagyon büszkék az idTech 6-ra, mely elmondásuk szerint olyan vizuális élményt nyújt 1080p és 60 fps mellett, melyet más címek még fele ilyen sebességgel sem képesek összehozni. A motor fejlesztéséhez a szakma legjobbjait szedték össze az idnél - a csapat veteránjainak és a Crytektől elszipkázott programozóknak az egyik legmodernebb játékmotort sikerült összerakniuk. A vállalatnál azt is remélik, hogy a Doom teljesítménye meggyőz másokat is és az id Tech 3 nyomdokaiba lép sikeresség terén az új engine.

A Doom május 13-án jelenik meg PC-re, PS4-re és Xbox One-ra.

81.
81.
ADMlN
#78: Engem nem érdekelnek a generális ökörségeid, ha nem vette volna észre, csak megvédtem azon állításaim amibe belekötöttél, nekem nem célom téged megtanítani arra amihez annyi közöd mint tyúknak az ABC-hez.

Kisfiam ez a mentés olyan szánalmas volt, mit te magad... Vitatársnak se voltál túl kemény, de trollnak még annyira se vagy jó.
78.
78.
Ooorky
#74: Direkt hagytam neked egy egetrengető ökörséget az 58-as hozzászólásban amit minden hozzáértő lecsapott volna, de te valamiért nagy szakértelmeddel elsiklottál fölötte. Most már, hogy szóltam remélem rájössz mi volt az.
Innentől fennhéjázva fröcsöghetsz ahogy tetszik, én szándékosan trollkodtam veled mert az elejétől lerítt mekkora észlény vagy, de megnyugodtam, hogy tudás mögötte 0.

#75,76,77: Ezer bocsánat, így szoktam szórakoztatni magam unalmas ügyeleteken, nem véletlen ez az avatar kép se :-D
77.
77.
br1Koo
Én azt nem értem miért olyan piszkosul fontos, hogy minden úgy nézzen ki mint a valóságban, amikor játékokról beszélünk, amiknek szórakoztatni kell. A grafikára nyáladzók annak idején a pac man-t is szapulták, mert nem 1080p 60 fps volt vagy mi a f*szom?
75.
75.
godach
#73: és #74 ADMIN
Csak egy kérdés. A játékot, azt várjátok? Mármint, a történet és játszhatóság érdekel titeket? Parafaktor? Újrajátszhatóság? :D :D
Vagy megjelenés után, nem azt fogjátok mondani, hogy az első Boss hanem az első FPS droop után a ládába van a fegyver? :D
74.
74.
ADMlN
#73: Inkább magyarázd még egy kicsit, hogy milyen chipekből áll egy APU, az olyan vicces volt... Sokkal viccesebb mint a mostani hisztid, hogy fennakadsz szavakon.

Amúgy milyen viszonyítási alapot szeretnél? Az XO meg a PS4 verziója a játéknak sokkal közelebb lesz egymáshoz mint a PC verzió grafikailag. Így már megnyugodtál?

Felőlem hívhatod kiskutya design-nak is stock helyett, rajtad kívül itt mindenki érti amiről beszélek. Az XO APU-ját az MS módosíttatta a saját igényeihez, ez tény, a te ugrálásod meg, hogy nem, elég nagy baromság. De amúgy különösen vicces ez a kötözködés tőled aki nem tudja a különbséget egy chip meg egy modul között.
73.
73.
Ooorky
#70: Fogalmam sincs mit javítottál ki, maximum írtad a saját hülyeséged, most is minden viszonyítási alap nélkül lökted a PC dumát.
Stock hülyeséget is nem tudom honnan veszed, Gigabyte OCX90324 Hyperclocked Edition ugyanolyan stock, mint Julika néni corp. B-56-osa, míg sorozatban gyártják és nincs rajta egyéni módosítás.

+Az amúgy is Bates 4000.
72.
72.
#42: #40-42 Ahogy dx12 se.
Sajat apija van.
Konzolon a dx12-tol teljesitmenynovekedest varni hozzanemertes.
Semmi koze hozza.
71.
71.
#42: Es a klasszukus ertelemben vett dx sincs.
A dx12 pc cucc. Felejtsuk mar el konzolon a csodavarast.
Sajat low level apija van.
Ha nem igy lenne akkor kb 640-ben futnanak rajta azok a cuccok amik ps4-en fhd-ban mennek.
70.
70.
ADMlN
#67: Nem módosításnak, csak nem stocknak nevezik. Legalábbis a szakzsargon így használja (stock gpu, stock órajel...stb).

#68: Természetesen a PC-9800-hoz...
Most komolyan, abba nem akarsz belekötni, hogy van-e rajtam sapka?
Értem én, hogy megbántva érzed magad, mert kijavítottam amit írtál, de inkább tanulj belőle, mintsem egy ilyen kicsinyes piszkálódásba kezdj.
De ha nem volt elég egyértelmű, akkor tisztázom, hogy egy napjaink elvárásainak megfelelő gamer pc-re gondoltam.
69.
69.
Norbiii
Szerintem jó a Ps4 is, az XO is, és a PC is, mind nagyszerűek, de én Ps4 XO és PC között nem látok eget verően nagy különbséget, ami meg van, az elenyésző, legalábbis nekem, de rögtön hozzáteszem, hogy az én véleményem abszolút nem mérvadó, csupán egy szimpla vélemény!

Egy tag írta nekem, és valahogy így hangzott, hogy manapság már nem nagyon van csúnya játék, csak kicsit szép, szép, szebb és még szebb és ezzel egyetértek! :)
68.
68.
Ooorky
67.
67.
delphijos
#62: A magam részéről én még a "túlhúzást" sem nevezném szigorúan véve módosításnak,
66.
66.
ADMlN
#65: Azt ugye vágod, hogy a PS4 sokkal közelebb áll teljesítményben az XO-hoz mint a PC-hez.
65.
65.
hedzsooo
Lehtene még oldalakat írni erről sárcok, a lényeg, hogy az Xbone jóval gyengébb hardveresen, mint a PS4 + a PC, ami a cikkben áll, az pedig a Bethesda részéről egy olcsó reklámfogás, hogy növelni tudják az előrendelést az Xbonera, mert tuti, hogy valami turpisság lesz az Xbone-os 1080p/60FPS-ben a PS4+PC verzióhoz képest.
63.
63.
delphijos
#59: "Ettől függetlenül remélem te nem gondolod komolyan hogy az XO APU egy stock chip"

Írtam is hogy nem. Az SRAM-ot nem említettem, mert az nem volt téma.
62.
62.
ADMlN
#60: Stock alatt azt értettem ami az original specifikációval bír, és nem az XO-hoz lett kusztomizálva. Mint amikor a stock GTX980-ról beszélek, a gyári specifikációval ellátott chipet értem, nem pedig mondjuk a Gigabyte által túlhúzottat.
61.
61.
ADMlN
#58: Én pontosan tudom miből áll össze a két konzol, csak neked kellene megtanulnod fogalmazni, vagy legalábbis a fogalmak jelentését, mert az APU bizony egy chip, ami meg azon belül van azok meg modulok, semmiképp sem chipek. De még így is hülyeség amit leírtál mert mert maga a tény, hogy a CPU és a GPU magok közvetlenül képesek elérni az SRAM-ot, jelentős teljesítményjavulást ér el azzal szemben, mintha ezek külön chipek lennének. Én végig ilyenekről beszéltem hardwares trükkök alatt, az már más kérdés, hogy nem találtak ki egy teljesen új architektúrát a CPU meg a GPU magoknak. Az egyediség a körítésben van.
60.
60.
Ooorky
#59: "Ettől függetlenül remélem te nem gondolod komolyan (a kollégával egyetemben), hogy az XO APU egy stock chip."

Amiből milliókat gyártanak az nem lehet más, mint stock... Vagy minden XBone-ba egyedit tervez a Picipuha?
59.
59.
ADMlN
#57: Csak akkor ha azok az emberek egyre kitartóbban terjesztik a hülyeséget és eközben engem is hülyének néznek. Az érvelésed pontjait meg elfogadtam ezért nem írtam rá semmit. Ettől függetlenül remélem te nem gondolod komolyan (a kollégával egyetemben), hogy az XO APU egy stock chip.
58.
58.
Ooorky
#55: PS4 videorésze anno önálló chip-ként kezdte az életét 7870 név alatt, a CPU rész is kapható önállóan (FM2 foglalatos Athlon II-esek), úgyhogy én jól írtam amit írtam, sőt tudom is miről van szó ellentétben veled. Szal égesd még magad azzal, hogy fogalmad sincs miből áll össze a két konzol, de vered itt a nyálad.
De legalább már a wikipedia-ig eljutottál.

#57: Fenn is tarthatod, mivel a Dx12 gyakorlatilag "PC-sített" XBone API.
57.
57.
delphijos
#55: Szerintem az a legnagyobb hibád, hogy olyan fellengzősen és nagystílüen válaszolsz az embereknek, hogy teljesen háttérbe szorul a modanivalód. Jelen esetben pl. egy kicsit pongyolább megfogalmazásba kötöttéll bele, mert oké, hogy APU, egy chip, de az "összetevők" ( CPU, GPU, egyéb ) azért jól elkülöníthető egységet alkotnak. Való igaz, hogy ezek egy APU-nál nem külön chip-ek.

Amúgy meg amit a DX12-ről írtam fenntartom. Amitől pc-n komolyabb gyorsulás várható pc-n (low-level API ) már most is elérhető ONE-on. Ennyit takar a "DX12-őt szemelőt tartva tervezték meg a gépet", és a "rengeteg hardwares trükk". Úgy tünik viszont hogy az alacsonyabb memória sávszélességet, és a lassabb GPU-t nem tudta jobban kompenzálni. ( Persze simán elképzelhető, hogy enélkül még gyengébb lenne a teljesítmény. )

Ugyanakkor fontos megjegyeznem hogy én a végeredményben ( játékok grafikája ) nem látok semmi extra különbséget ( még olyanoknál sem ahol tudott hogy a box-on 900p-ben renderelik ) , szóval én nem érzem ezt kardinális kérdésnek. Kizárólag azzal nem értek egyet, hogy a DX12-től mjd száguldani fog a BOX.
56.
56.
dzsiádzsó
Meglesz, de milyen áron? Láttuk a Hélóval is mi történt, nevetséges butítások voltak benne..
55.
55.
ADMlN
#54: Egyre nagyobb zöldségeket beszélsz! :D
Az APU az egyetlen chip. Ez benne a poén, hogy egyetlen szilícium lapkára (egyetlen chipre) van összezsúfolva a CPU meg a GPU. Az APU a SoC (System on a Chip) egy fajtája:

"AMD designed to act as a CPU and graphics accelerator (GPU) on a single chip"
- Wikipedia

Szerintem ne égesd magad tovább, bízd ezt a vitát azokra akik értenek is hozzá.
54.
54.
Ooorky
#53: Ekkora marhaságot könnyű cáfolni... Nem írtam érintetlen AMD APU-t, csak érintetlen chip-eket amikből összelegózták:
Egyértelműen láthatóak a Jaguár és a GPU magok, memóriavezérlő érthető okok miatt eltérő.

http://images.anandtech.com/doci/7546/diecomparison.jpg
53.
53.
ADMlN
#52: Ekkora marhaságot könnyű megcáfolni... Ha az XO egy érintetlen AMD APU-ra épül, akkor mivel magyarázod a beleintegrált SRAM-ot? Ilyen egyetlen consumer APU-ban sem található és a konzolok között is az Xbox 360 sajátja volt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...