Epic Mickey - két spin-offot is terveztek hozzá

  • Írta: fojesz
  • 2016. augusztus 23.
  • Gyászhír
Link másolása
Emlékeztek még azokra az időkre, amikor a Disney házon belül fejlesztett videojátékokat? Nem is volt olyan régen, az Epic Mickey-sorozat pedig az egyik utolsó próbálkozása volt a cégnek, amely két felvonást ért meg.

A Wii-exkluzív első rész nem sikerült rosszul, a multiplatform folytatásnak azonban egyáltalán nem sikerült kitörnie a középszerből, úgyhogy annyira nem meglepő, hogy a PC-s és konzolos fejlesztéssel egyébként is hadilábon álló cég úgy döntött: nem erőlteti tovább a sorozatot, és a Warren Spector által alapított Junction Point Studiost is szélnek ereszti.

Pedig Spectorék az utolsó pillanatig hittek a címben, ezt bizonyítja, hogy néhány kiszivárgott concept art (lásd a fenti galériát) tanúsága szerint két mellékágon is elkezdtek dolgozni a 2013-as bezárásukat megelőzően. Az egyik az Epic Donald, a másik az Epic Disney Racers címet viselte.

Ahogy azt az elnevezés is sejteti, az Epic Donald főszereplője Donald kacsa lett volna, és bár a játékról nem sok mindent tudunk, nem nehéz elképzelni egy, az Epic Mickey-hez hasonló platformert egy másik főszereplővel. Egy fórumon sikerült megszólaltatni a Disney egyik grafikusát, Patrick Blockot, aki maga is közreműködött a projektnél, ő annyit árult el, hogy a klasszikus Carl Barks-féle képregények stílusát követték a tervezésnél, és hogy reméli, a DuckTales visszatérésével felmelegítheti valaki az ötletet.

Az Epic Disney Racersről még ennyi sem derült ki, de itt sem lőhetünk mellé túlzottan a találgatással: valószínűleg egy klasszikus alapokra építkező kartjátékot szerettek volna fejleszteni a srácok, amibe jó eséllyel kooperatív mód is került - a Mario Kart: Double Dash után szabadon.

1.
1.
DON GONDOCS
Szerintem üde színfoltja volta 3d platformer ügyességi játékoknak az első 2 rész, nem úgy mint bizonyos cég xedik platformerjáték sorozata.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...