Fallout 4 - még mindig készül a VR-változat

  • Írta: Shifty
  • 2016. november 22.
  • Hír
Link másolása
Az idei E3-on jelentette be a Bethesda, hogy ők is felszállnak a VR-vonatra és többek között a Fallout 4 is kapni fog majd egy kifejezetten az új technológiára épülő változatot. Jó hír, hogy ez még mindig készül.

Az idei E3-on jelentette be a Bethesda, hogy a Fallout 4 egy HTC Vive-ra átírt változatot is kapni fog. A leleplezés óta azonban nagy a csönd a projekt körül, így a Glixel rákérdezett Todd Howardnál, pontosan mi is a helyzet az átirattal.

Howard elmondta, hogy a csapat jelenleg csak ismerkedik a "VR-dologgal", és semmit sem akarnak elsietni. Howard szerint ugyanazt a teljes élményt akarják visszaadni a HTC Vive-os változattal, mint amit az eredeti Fallout 4-gyel, vagyis igyekeznek minden tartalmat belepréselni a VR-os verzióba. A stúdió nem valami techdemó jellegű próbacuccot szeretne piacra dobni, Howard elmondása szerint szeretnék elérni, hogy ha a játékos felveszi a VR-sisakot, akkor úgy érezze, tényleg ott van a Fallout világában és akárhova elmehet, akármit megtehet.

Az interjút végül azzal zárta dizájner, hogy egyelőre ezért nem is érdekli őket, mennyit tudnak majd eladni a játékból vagy hogy hogyan alakul a VR-piac.

5.
5.
CitromH
#4: Ennél lejjebb hova tekerik már?
4.
4.
kergabi83
#1: Gondolom tekernek egyet lefelé a grafikán. Mivel a felbontàs eleve alacsonyabb, a stabil fps pedig kell (a kb. 90 fps), mi mást csinalnának?
3.
3.
zozo76hun
#2: miert, jovore jon a scorpio, abban meg a pro-nal is nagyobb kakao lehet.
2.
2.
hedzsooo
#1: Sehogyan szerintem. A cikkben is benne van, hogy kivárnak még vele 1 kicsit, nem sietik el. Szerintem mire ez kijön PC-re, az kb. 3-4 év, addigra pedig már a konzolokból is tuti jön 1 újabb generáció. Mégsem, akkor max. a PS4 legújabb típusára fogják csak elkészíteni a PC mellett, a box-al nem fognak vesződni.
1.
1.
Ruvik
Kiváncsian várom hogyan egyensúlyozzák ki a konzol gyengeségét a PC-vel szemben.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...