State of Decay 2 - nagyobb lesz, mint az elődje

  • Írta: zoenn
  • 2016. december 6.
  • Hír
Link másolása
Az Undead Labs egyik fejlesztője szerint a State of Decay 2-ben "lényegesen nagyobb" területet járhatunk be, mint az elődjében. Emellett a négyfős kooperatív módról is elárult pár érdekességet.

A State of Decay 2-t még a júniusi E3-on jelentették be PC-re és Xbox One-ra, a folytatás lényegét a négyfős kooperatív mód adja.

Az Undead Labs vezérigazgatója, Jeff Strain nemrégiben leült egy kicsit csevegni az IGN-nel, és elárulta, hogy a második részben sokkal nagyobb világban kell életben maradnunk. Az úriember tudja, hogy a rajongók már ki vannak éhezve az új infókra és sokan kilométernyi bejárható területre vágynak, de a pontos részletekről még nem nyilatkozhat.

Ami a kooperatív módot illeti, teljesen szabad kezet kap mindegyik játékos, ráadásul nem feltétlenül bölcs döntés fizikailag közel lennünk egymáshoz a társainkkal. Ha a helyzet úgy hozza, célszerű különválni, mint összezsúfolódni egy szűk helyen.

PvP továbbra sem lesz, viszont rengeteg dolog kihat az események alakulására. Nem csupán a zombikkal kell harcolunk, ha meghalunk vagy megölünk egy fontos NPC-t, az nem tesz jót a közösségünknek.

A tartalomgyártás sokkal könnyebb az Unreal Engine 4-nek köszönhetően. A megjelenés után is kapunk kiegészítőket a játékhoz.

A State of Decay 2-nek még nincs pontos megjelenési dátuma, de nagy eséllyel jövőre már játszhatunk vele.

12.
12.
Balazska4
#11: ez igaz világító szem nélkül hiteles a zombi.:D
11.
11.
GAMEROD
Jó kis játék volt, először azt hittem valami gagyi, de nagyon jól ki van találva. Viszont elfelejthetnék a Microsoftnál is az éjjel világító szemű zombikat mind a Dead Risingben, mind ebben mert idegesítő és hiteltelen.
10.
10.
Artyom150
Remélem a bázis fejlesztésénél jobban kihasználhatjuk a lehetőségeket. Első részben túl sok kompromisszum kellett, kevés hely volt, egyszerűen zavart hogy nem tudom beleépíteni amit szeretnék. Egy konyhát nem tudtam lerakni, mert kellett a hely valami másnak.
9.
9.
anarchoid
Mellesleg amikor eloszor kijott xboxra , mar akkor televolt a masodik resszel kapcsolatban a forumuk infokkal ....
8.
8.
anarchoid
En imadtam minden hibajaval egyutt epp nemregiben toltam ujbol vegig minden kieggel, szal nekem varos
7.
7.
Rakottkrumpli
"nagyobb lesz, mint az elődje"
Mármint nagyobb rakás szar? :P
6.
6.
Gykrizsi
#5: Jogos, de szerintem ez lehetetlen. Ha bárki bármikor meghalhat, nem lehet rá történetet írni, vagy nagyon nagyon nehezen. Igy a kötődés nem megolható.
5.
5.
Necreon
Mondjuk az első se azon hasalt el nálam hogy kicsi lett volna, hanem hogy olyan baltával faragott szakaszos és bugos játéktérben való mozgás és animációk voltak benne hogy azt hittem a kora kétezres években járunk.

Ha már túlélőjáték, akkor jó lenne ha lehetne olyan kapcsolatot kialakítani a karaktereinkkel hogy érdekeljen élnek-e vagy halnak, ennek pedig alapköve lenne hogy ne azt érezzem egy origami embert hajtogatok a kontrollerrel...
4.
4.
markoci555
#2: részben egyetértek, nekem nagyon bejött a játék, de pont nem a terület a lényeg, ha kapnánk egy ugyanekkora területet, de sokkal változatosabb dolgokat, akkor már jobb lenne az egész
3.
3.
Balazska4
#2: persze ha tudnál gyűjtögetni mert teljesen mindegy mennyit gyűjtöttél össze és mit kiszámíthatatlanul a következő mentés betöltésnél eltűnt.Na mindegy egy rakás szerencsétlenség az a játék.
2.
2.
Balazska4
léteznek olyanok akiket csak a bejárható terület nagysága vonzz?Az első részt is azért hagytam abba mert egy idegesítő bughalom elnézést de nagyon szar volt az egész emiatt és maradt is olyan valamint egy förtelmes unalom volt egy kis idő után.Sem történet sem semmi csak barangolj gyűjtögess.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...