HWSW: Bemutatkozott a Galaxy S8-széria

  • Írta: zoenn
  • 2017. március 30.
  • Hardver
Link másolása
Jókora kijelzőkkel, mégis normál méretű készülékházzal, száműzött fizikai home gombbal és asztali dokkolóval tenné jóvá a Galaxy Note 7-fiaskót a Samsung. A cég leleplezte Galaxy S8 és S8+ csúcstelefonjait, és nagyot guríthat a piacon.

A Samsung idén beveti a nehéztüzérséget, a frissített hardvert új szoftveres funkciókkal, új kiegészítőkkel és nem utolsó sorban feltűnő dizájnváltással toldja meg, amely az elmúlt hét évben bebetonozott alapvető formatervvel szakít. Kezdjük is a sort a legfeltűnőbb változással, a Galaxy S8, illetve nagyobb testvére, az S8+ alaposan átrajzolt külsejével. Nem hazudtak a kiszivárgott fotók, az okostelefon elöl szinte csak kijelzőből áll, oldalról teljesen eltűntek a keretek és alul-felül is csak egy-egy vékony csík szegélyezi a cég által Infinity Display néven emlegetett panelt, épp helyet adva a hangszórónak és mikrofonoknak - az elmúlt években megszokott, jellegzetes fizikai home gombtól is elköszönt a gyártó. A kijelző szélei íveltek, valahogy úgy, mint a szebb napokat is látott Note 7 esetében, ez pedig a szériával alapértelmezett kialakítássá avanzsál, nem lesz külön sík kijelzős és Edge modell.

Az elképesztő kijelző-készülékház arányt jól mutatja, hogy bár a kisebb változat, azaz a mezei Galaxy S8 is kifejezetten nagynak számító, 5,8 hüvelykes kijelzőt kapott, meghaladva a hagyományosan a Samsung nagyméretű modelljének elkönyvelt Note széria 5,7 hüvelykjét, a készülék összességében mégis érezhetően kisebb, mint sok, jelentősen kisebb panellel szerelt konkurens. Az S8+ 6,2 hüvelykes kijelzőjével első hangzásra egy kézben gyakorlatilag használhatatlan monstrumnak tűnhet, miután azonban a készülékház lényegében egyáltalán nem ad hozzá az eszköz szélességéhez, a telefon valójában még keskenyebb, mint több 6 hüvelyk alatti kijelzővel szerelt rivális. A készüléke fizikai paraméterei egész pontosan 148,9 x 68,1 x 8,0 milliméter, illetve az S8+-nál 159,5 x 73,4 x 8,1 milliméter.

Ha érdekelnek a további részletek, olvasd el a teljes cikket a HWSW-n!

31.
31.
mestermagyar
#30: Nem elégséges de szükséges feltétel még akkor is ha mesterséges. Át azért nem vertek, mert elég korrekt telefont kaptam 150-ért. 2014-ben 2k-s telefont (lg g3 elõtt) 3GB rammal, 2,5GHZ-n futó 801-es snapdragonnal, levehető hátlapos (kevlármintás) kivitelben, valami kicseszettül minőségi fémvázzal olcsóbban nem kaptam volna.

Mondjuk a támogatása is azért csalódás mert én a legnagyobb ROM-os csávó vagyok. Szenvedés hogy nem mentek nagyon rajta az olyanok mint az ubuntu touch. :P Ez persze nem a konkrét támogatás mint inkább a népszerűség elterelésének az aktusa inkább.
30.
30.
Perseus84
#29: Ahogy irtad maszkot rakjon. Ha ez neked eleg h boldog legy orulok neki. Igyis ugyis atvertek. A nagy gyartoknal a markat veszed meg ezert draga de semmivel se tudnak tobbet mint a kis cegek telefonjai.
29.
29.
mestermagyar
#28: Van konkurencia dögivel, te is tudod gondolom. Aliexpressen bármikor lehet berendelni 40-80ezerért olyan telefonokat amiknek a tudása és a minősége is 95%-a egy 200ezerrel drágább telefonnak.

Apropó oneplus one, nekem Oppo find 7-es telefonom van. Ez, pontosabban a lite verziója tulajdonképpen a oneplus one belsőre, csak a cég "birtokos cége" (ami mellesleg a Vivo-t is birtokolja, szintén telefongyáros cég) úgy gondolta hogy jobb lenne egy teljesen új brandet létrehozni és ugyanazt eladni kurva olcsón alig 1-2 hónap különbséggel. Felettébb szélhámosságnak és cserbenhagyásnak éltem ezt meg, a készülékem így viszonylag elhanyagolták és népszerűtlen volt. Nem bíznék bennük, a többi dömpinges cég legalább arra képes hogy a piaci pszcihopátia elé hihető maszkot rakjon.
28.
28.
Perseus84
#27: Majd ha dolgozni fogsz meggondolod h kiadsz ennyi penzt egy telefonert. Ezek nagyon nagyon tul vannak arazva es az a hulye (vagy jomodu) aki kiad annyi penzt. Mar rajukfer a konkurencia h levigyek vegre az arakat
27.
27.
Rezsidémon
Ezen is csak a hülye emberek tudnak kiakadni meg vitatkozni, minden egyes évben, minden gyártóval kapcsolatban, akármit csinál a cég, akármennyi az ára :D
26.
26.
Perseus84
Nekem Oneplus One-om van. Gyonyoru tel es kulso android mod fut alatta ami szarra tudok konfiguralni. 2 eve vettem 250 euroert. Olyan dolgokat tud amit se a Samsung se az Iphone es hasznalom is oket.
21.
21.
delphijos
#15: Respekt! Saját dugájába dőlt a fiú, de érdekes az ha öt oktatják ki az már nem kúl.
20.
20.
mestermagyar
#14: Semennyire sem terheli le jobban alaphasználathoz képest és tökéletesen alkalmas asztali használatra. Ezek a desktop mode "appok" kb a nagy büdös semmire jók és értelmetlenek, érdemesebb linux deploy-al disztrót futtatni párhuzamosan, és akkor igen, egy teljes oprendszered lesz ami nekem nem fogyasztott szinte semmivel sem többet és egy tonnányi asztalra készült alkalmazással bírt/bír.
16.
16.
Machiavelli
Szép kis telefon, de egy dolgot biztosan tudok. Többet Samsung telefonom nem lesz. Én csalódtam bennük. Microsoft telót ne vegyetek, nagy hiba volt. Az IOS meg alapból kilőve a zártsága miatt. Azért ilyen újítások tükrében én kíváncsi leszek, hogy a többi gyártó, milyen telót dob majd a piacra.
14.
14.
PS4jacksony
A telefon maga gyönyörű és a pc-ként való használat tényleg hasznos dolog bár ez a jövő zenéje mennyire terheli majd a készüléket.

A kijelző valóban értethetetlen miért erőltetik ezt a sarkok lekerekítése vackot. Hisz sehol nincs alternatívája ennek gondolok itt a tévékre monitorokra.Ha kijelző legyenek éles sarkok .De szerencsére ez még a kissebbik gond . A másik,hogy az újlenyomat olvasót ennyivel ki is hagyhatták volna, hisz ott az Iris olvasó mert így majd,hogy nem senki nem fogja használni tapogatni hátul ugyan már....

De összességében gyönyörű lett szerintem ...

13.
13.
Gykrizsi
#12: A hátlapi ujjlenyomatolvasóra gondoltam.
12.
12.
ADMlN
#9: Nem a hajlított "edge" kijelzőről beszélek, hanem, hogy levágják a kijelző sarkait: LG G6

#10: Neked nem a délutáni alvásra kellene készülnöd?
9.
9.
Gykrizsi
#8: A huaweinél évek óta így van, és senkit nem zavart.
8.
8.
ADMlN
Engem a kijelző sarkainak lekerítése zavar. Már az LG G6-nál is gusztustalan volt, itt is az. Úgy néz ki mint a 90-es évek CRT TV-éi.
A hátoldali ujjlenyomat olvasó meg eleve halott ötlet. És nem azért mert nehéz megtalálni, vagy mert összekened a kamerát, hanem mert így nem lehet ujjlenyomattal feloldani a telefon ha a hátán fekszik mondjuk egy asztalon.
6.
6.
Gykrizsi
Nekem nagyon tetszik, persze most az árról fölös vitázni, ebben a kategóriában egyik sem éri meg az árát. Egy dolog ami szerintem is baromság lett, az az újlenyomat leolvasó. Mindig tiszta tappi lesz a kamera lencséje. Viszont kinézetre valami hihetetlen letisztult, ami nekem nagyon bejön. Persze nekem ilyen most biztos nem lesz, soha nem tudnék 300K költeni egy telefonra.
5.
5.
Steve028
#3: Pontosan az lesz nekem is.Jelenleg 7 Edge van de kicsit bezúztam így hamarosan csere lesz mert majd 100 ezret nem fizetek egy kijelző cserére.Csak megvártam milyen lesz az S8.Eddig mindig Android telóim voltak de most kiprobálom inkább az iOS-t.
4.
4.
JackBauer
#3: Nem tudom mitől undoító ez, sokkal szebb mint az alma telefon. Amúgy az iPhone-nál sem fizikai home gomb.
3.
3.
dante92
Én nagyon szeretem a Samsungot. Nekem csakis az jöhet szóba, ha telefon (most is egy s5-ön pötyögök). De ez az s8 undorító! Meg számomra kell a Home Gomb. Szóval ha idén telefont akarnék váltani, akkor iPhone lesz.
2.
2.
Steve028
300 ezer forintért kapott egy updatet külsőre az S7 edge mert nem sokkal lett több.
1.
1.
xICEMANx
Semmi extra... lassacskán már csak a kijelző lesz a nagycucc, de azonkivül semmi komoly és érdekes újitás... Unalmas. Az újlenyomat olvasónak a helye meg valami vicc és egy hatalmas hülyeség! Akinek nagy keze van még azoknak is kényelmetlen lesz a kamera mellett tapogatni, hogy elérje amit keres... Szóval elég nevetséges lett... Shame...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...