Sztorikiegészítő nélkül marad az új Mass Effect

  • Írta: fojesz
  • 2017. július 1.
  • Pletyka
Link másolása
A sorozat korábbi részeivel ellentétben nem készül single player kiegészítő a Mass Effect: Andromedához. A Kotaku értesüléseit három különböző forrásból erősítették meg a BioWare bennfentesei.

A minap azt kezdték el pletykálni a Facebookon, hogy sztorikiegészítő nélkül marad a hányatott sorsú Mass Effect: Andromeda. A híreszteléseket egy Sinclair Networks nevű cég kezdte el terjeszteni, mondván ők dolgoztak az egyjátékos kiegészítőn, mielőtt azt lelőtte volna az Electronic Arts.

A kiadó cáfolta a híreket, és leszögezte, hogy semmi köze a Sinclairhez, azonban hiába bizonyult hoaxnak a poszt, a Kotaku szerint érzékeny pontra tapintottak vele: a blog újságírója három különböző BioWare-forrásból is azt hallotta, hogy a Mass Effect: Andromeda a sorozat korábbi részeivel ellentétben nem kap majd single player DLC-ket.

Ha emlékeztek, a Kotaku szellőztette meg azt is, hogy az Andromeda langyos fogadtatása után az EA parkolópályára tette a Mass Effect-sorozatot, sőt a blogon olvashattunk arról is, hogy hol csúszhatott félre az új rész fejlesztése. Az újságíró most arról számol be, már ekkor biztos volt benne, hogy az Andromeda pályafutása egyjátékos DLC-k nélkül folytatódik, de száz százalékra akart menni, ezért az utóbbi hetekben három forrásból is megerősítette ezt az információt.

36.
36.
Hab
#35: Maga a játék egyáltalán nem rossz, sőt! A sztori viszont nagyon fapados az első részhez képest.
35.
35.
GAMEROD
Na jó, inkább hagyjuk a végén megmagyarázzátok hogy a ME2 ami az évtized legjobb játéka vót a szar, ez meg a remekmű.
33.
33.
Hab
#32: Neked nem jön be, nekünk igen. Ennyi, nem tetszik ne játssz vele!
Mondjuk ME1 után én is felbasztam az agyam, hogy akció játék irányba vitték el a sorozatot.
Amúgy ME2 sztorija számomra a leggyengébb.
32.
32.
GAMEROD
#30: Nem kell bizonygatni semmit, a tények magukért beszélnek, olyanoknak főleg nem akiknek a 9 is páros. És felháborító hogy egy etalon címet így lesüllyesztettek casual szintre ami csak klisékből áll egy nagyfokú nemtörődömséggel és igénytelenséggel nyakon fűszerezve. Nagyon jól tette a nyilvánosság hogy lefikázták a játékot, majd megtanulja a kiadó hogy máskor nem ad ki szemetet a kezéből. Aki önimsétlést akar annak ott a Just Cause.
30.
30.
BandiSecurity86
#29: Sosem értettem,hogy a magadfajta minek bizonygat valami teljesen feleslegeset.
Amúgy abszolúte nem casulal játék,az Androméda.A harcok pl nagyon jók benne.A grafika is a helyén van.
Én pl ki platináztam,ezért merem azt állitani hogy a párbeszédekkel sincsen komoly gond.Inkább csak nehezen adják be a derekukat a karakterek.Sokat kell velük beszélgetni.
Amúgy a való életben akiket ismerek,és játszottak a játékkal,azoktól nem hallottam 1x se ilyen lehurrogós véleményt.
27.
27.
GAMEROD
Konkrétan mit csesztek el a játékban?

- Idegesítő, áttekinthetetlen navigáció, repkednek összevissza a képernyőn a célpontot jelző ikonok mint szaron a légy, nem tudni hogy előre vagy felfelé.
- Állandó ugrálás, Tomb Raiderben szódával elmegy, itt meghaladja az ingerküszöböt.
- Idétlen kinézetű új fajok, sörnyitófej és társai, jellegtelen a követők viselkedése, tréfába illő animációk.
- 4 féle bolygófelszín (sivatag, szikla, hó, dzsungel) és ezek variánsai mindenhol.
- A map-ek nem üresek ugyan, viszont áttekinthetetlen, felejthető mind, véletlenszerűen elhányt ládákkal, copy/paste bázisokkal. Hangulattalanok.
- Folyamatosan ismétlődő tennivalók (konzolnyomkodás, vezetékszkennelés ugyanolyan világító nyomtatott áramkör szerű környezetben)
- Nem kellett volna erőltetni a tejútrendszer elhagyását.

Egy szó mint száz, így megoldani egy RPG-t kevés ráadásul dugig arcade játékterembe való elemekkel. Nagy hasznot akartak húzni egy látványosan összecsapott munkával, emiatt szimpátiáját vesztette a cím és a kiadó is.
24.
24.
tundrish
#19: Azért nem értetted, mert már belenőttél ebbe az openworld fas*ságba. Ahol ugye a következők feleslegesek:
- konzisztens világ
- hihető, legalább minimálisan működőképesnek látszó társadalmak
- félig-meddig elképzelhető katonai, politikai helyzet
- komolyan vehető történet.
Ha ezeket az "apróságokat" nem számítjuk - meg a karakterek hányadék kinézetét - akkor aztán tényleg remek, repetitív agyatlan lövölde lett a játék. Csak kár volt Mas Effect néven kiadni. Vagy legalább hozzátehették volna, hogy vérpisteke edition...
19.
19.
BandiSecurity86
Szerintem meg nagyon jó RPG játék!Ha a Dark,Bloodborne,Nihot,meg Witchert 3 nem nézem akkor a legjobb szerepjáték volt számomra az elmúlt pár évbők.Ezt sok negatív véleményt sosem értettem,az Andromédával kapcsolatban.
18.
18.
GAMEROD
#13: Erről szó sincs, mivel nemrég játszottam ismét az első és második részt és még mindig szórakoztató. Elhiheted, nem azért lett a játék bukta mert szerencsétlen csillagzat alatt adták ki, hanem azért, mert amit lehetett kispóroltak belőle és egy kontár brigád készítette el.
16.
16.
Chrysh
Lehet hogy akkor itt is valami belső probléma miatt lett olyan a játék, amilyen, éppúgy mint ahogy a Deus Ex: Mankind Divided-et is lehúzták anno a mikrotranzakció miatt, aztán kiderült, hogy volt ott belső konfliktus a vezetőség és a fejlesztők között rendesen. Kár, hogy emiatt egy-egy játék süllyesztőközeli állapotba kerül.
14.
14.
Amonkun
#13: Pont ezt mondtam nem régen. Pl. a ME2 ig kellet várni, hogy a fejlesztők a barnán kívül más színnel is megismerkedjenek. ME:A egyáltalán nem rossz játék. Nekem igazán csak a csapartársakkal van gondom, Peebee-n kívűl nagyon nem érdekelt senki igazán, de ez is lehet a nosztalgia. :)
13.
13.
manderel
#11: Szerintem az idő megszépíti az emlékeket. Az első rész bolygói sem voltak változatosak, sőt.
12.
12.
KőbányaKispest
#9: Szerintem nem véletlen fújta fel a média. Szerintem akkora gond nincs vele, de még sincs vele minden rendben. Szerintem.
11.
11.
GAMEROD
#9: Egyáltalán nem tartom változatosnak, mindenhol ugyanazokat a dolgokat látod, csak más környezetben. Már a huszadik vezeték szkennelés és az egy kaptafára menő helyszínek után meguntam az egészet. Egyszerűen nem olyan mint az előző részek hogy áttekinthetőek, megjegyezhetőek minden bolygó helyszínei, csak az összevissza mászkálásról, ugrálásról szól az egész mint egy korai 3d-s platformerben.
9.
9.
Hab
#8: Szerintem elég változatosak a bolygók. Szerintem a média felfújta az egészet, és azért bukott ekkorát. A játékkal nincsen nagy gond.
8.
8.
GAMEROD
Meg se kellett volna jelennie. Ha 10 éve jön ki ugyanígy, akkor is ugyanekkorát bukott volna. Az önismétlő látvány, és játékmenet csak keveseknek szórakoztató. Hol vannak már a régi Mass Effectek, ahol minden bolygó különbözött. A Navigációs hud pedig egy káosz, mert ugye nem volt jó a megszokott bal alsó sarokban lévő radar, helyette repkednek szanaszét a képernyőn a célpontot jelző ikonok öten-hatan ami még keveredik is a képernyő tetején lévő iránytű csíkkal, így aztán nem tudja az ember hogy felfelé vagy előre.
6.
6.
xanatos0911
#5: Ugyanez erdekelne, PS4 Pron.
5.
5.
kopic
1 kérdés:
Érdemes beszerezni ? Sok patch után jobb a helyzet ?
3.
3.
exonic
Most így hírtelen 3 olyan szál is eszembe jutott amit nyitva hagytak, kár hogy ezeket nem zárják le, én sajnálom.
1.
1.
GreKom
No akkor arról ennyit, hogy a játék végén rádióüzenetet fognak a Quarian Ark-ról.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...