PES 2018 - befutottak az első értékelések

  • Írta: gabeee
  • 2017. szeptember 14.
  • Hír
Link másolása
Ma jelent meg a Pro Evolution Soccer idei darabja, és ahogy az lenni szokott, már a vásárlást megelőzően tudunk nemzetközi értékelésekkel szolgálni. Aki még mindig hezitál, hogy befektessen a fociszimulátorba, annak itt egy kis segítség!

A héten minden bizonnyal sokan égnek focilázban. Azon felül, hogy elkezdődött a Bajnokok Ligája idei szezonja, a játékipar is focis napokat tart. Már tölthető ugyanis a FIFA 18 demója, mától pedig megvásárolható a nagy rivális, a PES 2018. A Konami idén is a FIFA aktuális darabja előtt jelentette meg saját játékát, bízva abban, hogy így a futballra éhesebb rajongók az ő címüket választják majd. De ebben az esztendőben nem biztos, hogy csak emiatt van esélye beelőzni a vetélytársat, hiszen a nemzetközi sajtóban elért pontszámai szerint bitang jóra sikeredett. 

A játék demója alapján is sokan arra következtethettek, hogy az új rész még feljebb zárkózik a FIFA-hoz, köszönhetően egyre jobb játékélményének és egyéb apróbb finomításainak. Ez most már nemcsak találgatás, a nemzetközi sajtó ugyanis kimondta egyöntetű véleményét: a Pro Evolution Soccer 2018 nagyon jó játék lett! Ezt pedig az alábbi pontok is alátámasztják:

  • Metro :  9/10
  • GamesRadar+: 4/5
  • FourFourTwo: 4,5/5
  • Stuff: 4/5
  • GamesReactor: 9/10
  • Metacritic: 85/100
  • IGN (USA): 9/10 ( részeredmény )


A PES 2018 tehát ma jelent meg PC-re, PS3-ra, PS4-re, Xbox 360-ra és Xbox One-ra. Jó mérkőzéseket kívánunk!

41.
41.
Norbiii
#39: Master leaqueről ha majd mondanál pár szót, megköszönném. Imádtam a fifában igazolni, és most új dolog lesz, hogy személyesen lehet találkozni, és szerződést kötni.
40.
40.
Guba32
#38: A prohardveren éveken át egy fórumon át minden játékos.Max. akkor került szóba platform,ha egy pc-s konzolra akart váltani,általában a csalók miatt,és érdeklődött mit vegyen.A Ps előnye a több játékos miatti olcsóbb játékosok,a Boxé a Legend lapok,de ez csak kimondottan Ultimate Team-es fórum volt.Persze,hogy kulturált,hisz ez a játék a "szerelmünk",mit számít ki min játssza...Max. az EA felé nem volt kultúra...
39.
39.
Guba32
#37: Eddig a MyClubba néztem be,mert engem ez a része érdekel igazán.Bele lehet jönni,mert tutorial magyaráz.A gombokat az elején át lehet variálni,így a Fifához szokottat állítottam be.A játékosok igazi nevükön vannak,csak a csapatnév kamu,de mivel a MyClubban csak játékosokat teszek be,ez nem jön ki.Van külön itt is Skill Training menü ahol mindent be lehet gyakorolni.Persze idő kell majd hozzá,de azt hiszem egy hónap múlva már észre sem fogom venni,hogy ez az első Pes-em.
38.
38.
delphijos
Igérem nem írom le többször, de elképesztő hogy focis játékoknál milyen kultúr beszélgetés van, PS-es, Box-os, PC-s, mind a JÁTÉKRÓL beszélget, és az is normális hangnemben. Máshol mért van "gyilkolászás" ha megy ez?

A 18-as Pes-re még nem volt időm, csak a Fifa-ba néztem bele, de a játékmenet ugyanolyan számomra ( nem jó ) és valami furcsa módon a kép is nagyon "sötét". Hétvégén a Pes-re is rápróbálok.
37.
37.
Norbiii
#36: Majd írj róla. :)

PES-ben mikor a Real-al voltam, ez a mezes dolog engem is zavart, kicsit kiábrándító volt, a csapat nevét szerencsére áttudtam írni, de a mezekkel nem tudtam mit kell csinálni.
36.
36.
Guba32
Megvettem életem első Pes-ét,már majdnem a Fifát,de aztán eszembe jutott a sok ideg a 17 UT-ével,és azt mondtam,nem idén nem lágyulok meg,jöjjön a Pes...☺
35.
35.
Beniciodeltoro
#31: Ez PC-s option file, nem PS4-es.

#33

Egyenlőre maradok majd a mezek szerkesztésénél, eleget rugóztam ezen.
32.
32.
HunAuron
Ám senkinek nem megy online? Nekem ERROR GKCC2 hibakód!
31.
31.
HunAuron
https://mega.nz/#!vEgRGKTZ!0tYx_pBDCm_PQEITSPxgjU5bkzN82PrFqv24Yl63cyI

Egyszerű a Save mappába kell másolni a tartalmakat és kész is!
30.
30.
HunAuron
Pc-én próbáltam 4K felbontásban. Hát nagyon meglepődtem! Fantasztikus az biztos. A látvány teljesen lenyűgöző!! FIFA párti vagyok de most nem vagyok biztos benne hogy jobb is lesz.G2a-n nem is drága. 27euró.Sikerült megoldanom a mez név problémákat is. Így azért már a játékélmény is ott van a szeren!
27.
27.
Beniciodeltoro
#26: Azoknak a véleményével nem kell foglalkozni, de aki mindegyik játékkal már játszott és így is azt mondja hogy a Fifa játékmenete élvezhetőbb akkor az magának is hazudik.
26.
26.
theRealkoeman
#21: Nem mindenki van ezzel tisztában, van aki rá sem néz a PES-re és úgy fikázza.
25.
25.
Beniciodeltoro
#24: úgy értem a 100 mega nem kevés ?
24.
24.
Beniciodeltoro
Az Avilyl oldalán van egy link 100 megás (nem kevés) és leírja hogy ha ezt letöltöd és a lépéseket követed akkor kész is a PES összes liga.
https://www.youtube.com/watch?v=DfZDQBlhC68

Ezt a linket valaki próbálta ? http://bit.ly/2y4CvMy
Ha ezzel működik miért fizessen az ember 1200-t az ebayen ?
Ma veszek egy pendrájvot, hátha össze jön valami.
23.
23.
PaprikaJancsi
#22: Senki nem mondta, hogy adják a pendriveot. Csak a file-okat küldik el.
22.
22.
Beniciodeltoro
Azt meg ki veszi be hogy 4 euróért elküld valaki egy pendriveot rajta a cuccal, eleve egy pendrive drágább mint 1200, plusz posta.
21.
21.
Beniciodeltoro
#20: Ezzel mindenki tisztában van hogy a PES agyon veri a Fifát játékmenetben, nincs két egyforma meccs, de ha már Fifában van 3 féle edition 3 féle árral, akkor a PES miért nem adn ki egy standard editiont 16 rugóért licenszek nélkül, PL editiont 22-ért, All Editiont 25-ért ?
Nyilván mindenki a fullost venné, és elég szépen vennék.
De nem, a Konami inkább a legalja megoldást választja, kiszivárogtatja az option filet és mossa kezeit.
20.
20.
theRealkoeman
Régi motoros vagyok már foci szimulátorok terén (94 óta űzöm), de ennyire még egyik sem fogott meg mint ez a mostani PES. Annyira de annyira változatos és szép, lüktetnek a meccsek, a játékmechanika bámulatosan jó, engem lenyűgözött az egész. Sajnálhatják akik annyira adnak a külcsínre, a licenszre meg at Alex Hunter féle két perces forintos storyra, hogy megvonják maguktól a nagybetűs futball szimulátor. Sebaj, nem az én bajom.
19.
19.
Guba32
A gombkiosztás variálható szabadon?A demoban nem találtam erre lehetőséget.
17.
17.
Guba32
#16: Oké,köszi,akkor ott rákeresek!
16.
16.
Bauff
#15: YT-n van par magyar video elozo reszekbol, nem valtozott azota sok minden. Leirni hosszu lenne
15.
15.
Guba32
Van aki eltudná mondani a Pes MyClub mód lényegét,mert nem találok elemzést róla,csak annyit,hogy ez az a játékmód,ami a Fifánál az UT.
14.
14.
pucu9011
Hát a PES demoja nálam is betalált. Most először gondolkozok, hogy megveszem. Eddig elvoltam a demokkal is. Kíváncsiság képpen leszedtem a fifát is. Egy meccset játszottam vele aztán delete. Már a kamera állás se tetszett... És tudom, hogy lehet állítani. Jobban bejön a pes játék mechanikája.
13.
13.
Gykrizsi
Köszi, érdekes dolog. Gondolom, mivel az EA és az Ms jóban vannak, így elég necc lenne engedni, hogy licensz ellenére másolgassák a csapatokat, míg PS4-en eltűrik. Más magyarázatot nem látok. Ha valaki tudja, írja már le, mert komolyan érdekelne.
7.
7.
Yanez
Nagyon csorog a nyálam a PES után, de megígértem magamnak, hogy nem veszek minden évben új focis játékot. Jövőre viszont nagyon nagy dilemmában leszek, hogy PES19 vagy Fifa19. Viszont az sincs kizárva, ha karácsonyig jön egy 50%-os kedvezmény valamelyikre, hogy lecsapok reá. Hát ez van, Isten útjai kifürkészhetetlenek.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...