A vártnál jobban fogyott a Hellblade

  • Írta: zoenn
  • 2017. október 30.
  • Biznisz
Link másolása
Úgy látszik, bejött a Ninja Theory húzása, miszerint saját maga adja ki a Hellblade: Senua's Sacrifice-ot. A mentális betegségben szenvedő hősnő kalandja visszahozta a fejlesztés költségét, és innen már profitot termel.

Hellblade: Senua's Sacrifice-ban egy olyan kelta harcoslányt irányítunk, aki mentális betegségben szenved. A lineáris akció-kalandjáték elkészítéséhez nem vett igénybe külső segítséget a Ninja Theory, a stúdió felelt a kiadásért is. A csapat fejese, Tameem Antoniades a Venturebeatnek adott interjújában árulta el, hogy az üzleti modelljük végül sikeres lett, a játék már szinte behozta a fejlesztés költségeit.

A csapat arra számított, hogy az augusztusi premiert követő hat-kilenc hónapban érnek el arra a pontra, ahol most tartanak. Végül három hónap kellett ahhoz, hogy a Hellblade: Senua's Sacrifice nullszaldós legyen, innentől már profitot termel.

Ez a Ninja Theory első saját kiadású és fejlesztésű címe. A döntés lehetővé tette számukra, hogy az eladásokból befolyt összeg nagyobbik részét a stúdió tegye zsebre, nem pedig egy nagy kiadó. A self-publishing ráadásul egy csomó olyan ajtót megnyitott a csapat előtt, amire korábban nem volt példa.

Antoniades ostorozta az AAA-játékok kiadási modelljét is, ami szerinte nem kedvez a közepes méretű fejlesztőknek - mindent határidőkhöz kötnek, nem saját maguk irányítják a sorsukat. Az elmúlt években rengeteg jó stúdió tűnt el a süllyesztőben, mert egyszerűen nem tudják, hogy mi működik és mi nem a digitális korszakban.

A Ninja Theory hamarosan közzéteszi az eladási adatokat egy fejlesztői naplóban, amely bizonyára nagy segítség lesz más stúdióknak is, akik hasonló üzleti modellt szeretnének kialakítani.

5.
5.
Rézfánfütyülő
Örülök neki hogy jól ment, több pozitív formát is láttam tőlük - GOG-on való kiadás, erős sztori, erős karakterek. Én is megvettem, nem bántam meg, így jól esik látni a sikerét. Remélem más csapatokat is ösztönöz majd a dolog, hogy hasonlóra adják a fejüket, a régmúlt egyik legkreatívabb témákkal operáló, leg"másabb" játéka volt ez.
4.
4.
Ooorky
#2: Steam pl. 30%-ot kér, a többi az övék...
2.
2.
crytek
Jó drága lehetett a fejlesztés ha kb 500 ezer db kellett a nullához.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...