Ingyenes a PC-s Watch Dogs

  • Írta: Shifty
  • 2017. november 6.
  • Akció
Link másolása
Ha esetleg eddig nem volt lehetőséged kipróbálni a Grand Theft Auto-sorozat kihívójának szánt Watch Dogs első felvonását, akkor most jó hírünk van, a Ubisoft teljesen ingyen elérhetővé tette a teljes játékot.

Nem sima, időlegesen kipróbálható változatról van ám szó, a Ubisoft ajándékozása ugyanis örökre szól, vagyis ha a PC-s Uplayen keresztül beléptek, és beszerzitek a játékot, akkor az végérvényesen a tiétek lesz. Az akció egészen sokáig tart, így sietnetek sem kell, hiszen a holnaptól rajtoló ajándékozás egy teljesen héten át várja majd a rajongókat, vagyis november 13-ig bárki letöltheti az első felvonást.

A három évvel ezelőtt megjelent Watch Dogs ugyan nem lett tökéletes, de mi egészen meg voltunk elégedve azzal, amit a francia kiadó összedobott.

17.
17.
Batman
Én fél óra után leraktam. A GTA V után, nekem ez csak egy gyenge próbálkozásnak hat, a hekkeléstől meg a falra mászom. Nem az én játékom.
16.
16.
Egnar
Jó volt az első rész, mire a végére értem PS4-en teljesen magába szippantott, érdemes kipróbálni aki még nem játszott vele mert a hírek elriasztották, PS3-on is próbáltam de ott borzalmasan nézett ki, örülök hogy megvártam az új konzolt vele, a sztori is okés volt...
15.
15.
PaprikaJancsi
Én nagyon szerettem a kampányát, érdekes és izgalmas sztorija volt, ami nagyon meglepett. Játékmenet is folyamatosan fenntartotta az élvezetes szintet, és nem folyt unalomba. Látvány hozta a szintet, karakterek szerethetőek voltak (T-Bone hatalmas forma volt), és úgy összességében mindenhol megállta a helyét. Korrekt game! :)
14.
14.
Macifasz
Tény, hogy messze nem lett akkora durranás, mint amekkorának beharangozták, de kétszer így is kivittem, és élveztem. A 2. rész szintén jó volt...ott egyedül a körítéssel volt bajom. Maga a játékmenet, a küldetések, a hekkelések kínálta lehetőségek tárháza zseniális és köröket ver az elsőre. De ez a túlcsicsázott, erőltetett, "annyira laza vagyok majd szétesek" műmájerséget nagyon nehezen vette be a gyomrom. :-/ Konkrétan egy olyan karaktere nem volt, akit megtudtam volna kedvelni úgy igazán. Kivéve Jordi, de ő az első rész szülötte, és csak a DLC-ben jött be a képbe. Szóval a 3. részre - már ha lesz 3. rész - akkor remélem, hogy a 2. rész játékmechanikáját és lehetőségeit fogják keverni az első rész kicsit sötétebb, borongósabb hangulatvilágával, mert ebből a műmájerségből én köszönöm szépen, de többet nem kérek.
13.
13.
silkgoat
aham, szoval UPlay promo ez inkabb, mert a jatek csak ott ingyenes. :D
12.
12.
latis666
Az első rész nekem bejött. Végig nem vittem a mai napig se, de kifejezetten lekötött. Érdemes kipróbálni. A második részt próbáltam de egyelőre nem kaptam hozzá kedvet.
11.
11.
GAMEROD
Azért túlzásokba ne essünk, vannak nagy címek az UBI tarsolyában, megkockáztatom hogy a legtöbb.Például Activision logót egy játék elején szökőévente egyszer látok, EA-t szintén. Ubiéknál pedig ott az Assassins Creed, Far Cry, Crew, South Park és még sorolhatnám.
10.
10.
Blazkowicz
#2: Csak az bolond aki Ubi játékra költ :)
9.
9.
Necreon
#8: Clarification: az alábbi postnak köze nincs a Watch_Dogs-hoz.
8.
8.
Necreon
#2: Persze, mindenkinek 3 évet kéne várnia és reménykednie hogy ingyenesen hozzá csapják egyszer.

Vagy... csak nem... ugye nem... (óvatosan gépelem mert félek leírni így gyalázatos becsmérlést) kalózkodsz?

Ja vagy úúúúgy. Akkor elhiszem hogy nem látsz értéket semmiben.
7.
7.
Ecneb
Nekem így sem kell. Nagyon vártam, a videók meggyőztek, ezen az oldalon is agyon volt ajnározva. Szomszédom megvette, 5 óra játék után vitte vissza a boltba.
Év csalódása.
6.
6.
crytek
#3: Az már engem nem érdekel. 30 életre elegendő van már megszünhetne az egész akkor is ellennék.
5.
5.
Juha
#3: Szerintem itt az a lényeg, ha nem lett volna akkora hype, akkor nagyot ütött volna, és a marketingköltségek kb. felét megspórolva rögtön nyithatott volna ~40 € játékként, így nagyobb eladásokat produkálhatott volna, mint így, hogy a bemutatók után szinte csak a csalódásokkal volt tele a net. Az ubi kicsit túltolta, mint szokta, de ezt szerintem nagyon.
4.
4.
Norbiii
Az első résszel keveset játszottam, a második rész pár napja van meg. A Watch Dogs 2 nekem sokkal jobban tetszik, mint a GTA V, és végre megtaláltam azt a játékot, ami tényleg leköt (focison kívül). Benne van a gta alapú világ, és ehhez sok-sok dolgot hozzáad a játék. Telefonról tudok irányítani dolgokat, lámpákat irányítani, robbantgatni, az embererők infókat gyűjteni és még sorolhatnám a klassz dolgokat....

Ami az egyik kedvencem, hogy telóról tudom mozgatni a kocsikat, nagy galibákat csinálva ezzel (pl bementem az autókereskedésbe, és ami ott állt autó, azt magától kivezényeltem, a csávó meg futott utána xdd) Nagyon tetszik.
3.
3.
Yanez
#2: Szerinted lennének játékok, ha a "bolondok" nem költenének rájuk?
2.
2.
crytek
Ennyi.. Bolond aki játékra költ..
1.
1.
Ooorky
Nálam év játéka 2018.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...