E3 2018: Dauntless - új fegyver, új behemót

  • Írta: szlav
  • 2018. június 11.
  • Hír
Link másolása
Lassan két hete ingyenesen elérhető midnenki számára a Phoenix Labs Monster Hunter-szerű akciójátéka. Nemsokára egy jókora tartalmi frissítésre készülhetnek a slayerek, amely egy új szörnyet és egy hatodik fegyvertípust hoz majd.

A Phoenix Labs is kilátogatott az idei E3-ra, új híreket hoztak a Dauntless-szel kapcsolatban. A szörnyvadászós játék nagyjából két hete hagyta el a zárt bétát, azóta bármelyik PC-s gamer kipróbálhatja a Monster Hunterre emlékeztető játékmenetet. Ezalatt a két hét alatt több mint egymillió játékos fordult meg Ramsgate udvarán, s örömmel jelentjük, hogy az első egy-két nap technikai döcögéseit a srácoknak azóta sikerült szinte maradéktalanul kijavítani.

Nem is húzták tehát az időt, egyből nekifogtak a Dauntless következő nagy frissítésének, amely a hírek szerint egy új behemótot (itt így hívják a szörnyetegeket) és egy új, hatodik fegyvertípust is hoz majd. A jelenleg elérhető kard, fejsze, kalapács, dárda, illetve chainblade után korábban már szóltak pletykák egy távolsági fegyverről is, nem lennénk tehát meglepve, ha ezúttal egy puskával, vagy esetleg íjjal gyarapíthatnánk az arzenálunkat.

A jelek szerint jól halad a játék fejlesztése, ezt igazolja az is, hogy a Phoenix Labs még a 2018-as évre tervezi az 1.0-s teljes értékű megjelenést. 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...