E3 2018: Dying Light 2 - négyszer nagyobb térkép

  • Írta: Shifty
  • 2018. június 18.
  • Hír
Link másolása
Az idei E3-on mutatkozott be a Dying Light folytatása, ami Adrian Ciszewski, a játék kreatív igazgatója szerint minden tekintetben felülmúlja majd az első epizódot. A térkép például négyszer nagyobb lesz.

Ciszewski elmondta, hogy a dinamikus napszakváltás ezúttal más módon hat majd ki a játékmenetre. Az éjszakák már nemcsak arról fognak szólni, hogy menekülünk és menedékeket keresünk, így az esték már nem korlátozások lesznek. Helyette az éjszakai élet egy új lehetőséget kínál majd a játékosnak, legyen szó a küldetések típusáról, az ellenfelekről vagy akár a közlekedésről. Persze megmarad a zombik okozta fenyegetés, de ez már közel sem lesz annyira hangsúlyos.

A térkép méretéről pedig azt mondta a kreatív igazgató, hogy négyszer nagyobb lesz a Dying Light és a The Following kiegészítő együttes területénél. Ebből eredően sokkal jobban elhatárolódnak egymástól az egyes régiók, azaz lesznek sűrűn lakta vagy éppen fertőzött helyszínek, de az is előfordulhat, hogy egy teljesen kietlen területen kell majd felfedeznünk a terepet.

A Dying Light 2 jövőre érkezik PC-re, Xbox One-ra és PS4-re.

12.
12.
hadzsime
#8: Nekem pedig pont a Skyrim volt az egyik kedvenc openworld játékom. Imádtam a természetben barangolni és felfedezni, miközben gyönyörű zenék szóltak a háttérben. A fast travelt is csak ritkán használtam, inkább lovagoltam, hogy útközben új dolgokat találjak.
8.
8.
Razielhu
#3: Szerintem a Skyrim open worldje is dögunalom volt.
Én jobban szeretem a félig-openworld cuccokat, mint pl a Deus Ex, Vampire Masquerade vagy a Nier Automata, ahol egy "kisebb" korlátolt helyen kell küldizgetni és utazgatni, mert könnyebb azokat tartalommal feltölteni, mint 10 csrilliárd négyzetkilométernyi wastelandet/sivatagot
7.
7.
shooter1234
#3: Amúgy játszottál az 1. részével? Csak mert a mellékküldetések simán voltak olyan érdekesek sztori szempontból, mint a főszál.
És egyébként az egyik író a Dying Light 2 -ben Chris Avellone, aki történetíróként dolgozott a Fallout 3- on és a New Vegas -on, Illetve a Witcher 3 -nál is segédkezett bizonyos mellékküldetések sztoriját kidolgozni. (Talán a Bloody Baron volt az egyik)
3.
3.
GAMEROD
Legalább jó unalmas lesz. Olyan open world-okkel nincs bajom amiben mindenhol van látnivaló, bejárható kidolgozott épületek és használható dolgok. De ebben azt látom hogy szépnek szép, de a város is dögunalom, dugig van zsúfolva dobozépületekkel, a falramászástól és az állandó ugrálástól pedig már én mászok a falra. Csak kínlódás eljutni a célpontig, a GTA és a Skyrim kivételével az összes openworld-ben.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...