Battlefield V - megvan a második alfateszt dátuma

  • Írta: zoenn
  • 2018. augusztus 11.
  • Korai verzió
Link másolása
A szeptemberi béta előtt még augusztus folyamán megrendezik a Battlefield V második zárt alfatesztjét. A DICE ezúttal napra pontos dátumot közölt, így a ha szerencsés meghívottak között vagy, már a jövő héten nyúzhatod a multit.

A készítők szerint a Battlefield V első és második zárt alfatesztje között tartalmilag nem sok eltérés van, ugyanazokon a pályákon nyomulhatunk, mint korábban, ahogyan a játékmódok, fegyverek és járművek sem változnak.

Magyarán a változások a motorháztető alatt érhetők tetten: most már sokkal gyorsabban szerzünk XP-t, mint korábban, illetve a játékegyensúlyon is sokat javítottak a DICE srácai. A mérkőzések "szórakoztatóak, igazságosak és jutalmazzák a képzett játékosokat".

Akik részt vettek a júliusi első alfán, automatikusan kapnak meghívót. Ha nem tartozol közéjük, csak reménykedhetsz benne, hogy a szerencsés kiválasztottak között leszel.

És akkor a dátum: az Alpha 2 augusztus 14-én kedden veszi kezdetét PC-n, és "limitált ideig" fut majd. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mikor ér véget.

Az egyéb tudnivalókról, gépigényről és a pontos tartalmakról az alábbi linken keresztül értesülhetsz.

2.
2.
gabee1987
Azt hiszem történt egy elírás, augusztus 14-ét írnak a hivatalos website-on, nem szeptembert. Mindenesetre köszi az infot, várom az alphat ^^
1.
1.
csabuszflash
Reméltem h rz a konzolokon is lesz már de azt írják ,hogy a béta szeptemberben lesz és az már a konzolokon is :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...