Novemberben Switchre látogat az Abzû

  • Írta: sirdani
  • 2018. november 14.
  • Bejelentés
Link másolása
A 2016 augusztusa óta PC-n és PlayStation 4-en, majd némi késéssel Xbox One-on is elérhető vízalatti kalandjáték végre ellátogat a Nintendo konzoljára is. Az örömteli bejelentés mellé egy trailer is érkezett.

A felfedezésre és búvárkodásra kihegyezett játék leginkább a mezopotámiai mitológiából merít, a történet során a rég elfeledett titánok után kell kutatnunk. Az alkotás mögött egyébként olyan nevek állnak, mint például Matt Nava, a legendás The Journey művészeti vezetője, szóval annyi biztos, hogy az atmoszférára és a látványra Switchen sem lesz panasz.

Az Abzû november 29-től érhető el a Nintendo eShopban 19,99 dolláros áron.

1.
1.
elgeri
Ez a játék meglepően magával ragadott, mikor volt szerencsém kijátszani. Nem egy hű de nagy szám, közben pedig mégis meg-meg borzongatja az embert az atmoszférája.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...