Az Egyesült Államok is vizsgálja a loot boxok ügyét

  • Írta: szlav
  • 2018. november 28.
  • Biznisz
Link másolása
Európában több országban is korlátozásokat vezettek be a véletlenszerű jutalmakat tartalmazó mikrotranzakciók ügyében, Ausztráliában pedig jelenleg is folyik a vita róluk. Hamarosan Amerikában is megindul a jogi párbeszéd ezzel kapcsolatban.

Mindannyian emlékszünk a gamer világ egyik legnagyobb botrányára, melynek lavináját a Star Wars: Battlefront II indította el tavaly ilyenkor. A véletlenszerű jutalmakat tartalmazó fizetős tartalmak, melyekkel általában loot boxok formájában találkozhatunk, komoly párbeszédet indítottak el nem csupán a videojátékos médiában, de azon kívül is.

Az ezzel foglalkozó szervek Európa több országában is mérlegelték az ügyet, s számos helyen arra a következtetésre jutottak, hogy a véletlenszerű ládák egyenértékűek a szerencsejátékokkal, s mint olyanok, egyes régiókban sértik a törvényt. A helyzeten természetesen az sem segít, hogy ezek a dobozok sok esetben a fiatal korúakat veszik célba. Így történhetett meg tehát az is, hogy Belgiumban és Hollandiában több játék loot boxait is teljes mértékben betiltották.

Most pedig úgy tűnik, hogy hamarosan az USA is álláspontot foglal majd az ügyben. Az FTC, vagyis a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság a közeljövőben vizsgálat alá veszi a videojátékokban manapság széles körben megtalálható ládákat. Ez ügyben Maggie Hassan, New Hampshire szenátora szólalt fel, beszédében pedig megjegyezte, hogy a loot boxok nem csupán a mobilos címekben, de a legújabb, magas költségvetésű játékokban is gyakorta jelen vannak. Elárulta azt is, hogy ez 2022-re akár 50 milliárd dolláros üzletággá is kinőheti magát.

Hassan első sorban a gyermekek védelmével, illetve a szerencsejáték-függőséggel kapcsolatban beszélt az ügyről, így valószínű, hogy a vizsgálat is ezen a vonalon fog elindulni. Egyelőre még nem tudni, hogy hova lyukad ki majd az FTC vizsgálata, az eredmény függvényében azonban az Egyesült Államok Kongresszusa dönt az efféle mikrotranzakciók sorsáról. Hassan egyébként korábban már sikeres volt egy hasonló ügyben - ő győzte meg a korhatár-besorolással foglalkozó ESRB-t is, hogy a mikrotranzakciókat tartalmazó játékokat figyelmeztető cédulával lássák el.

Nem csupán Európában és az Egyesült Államokban kérdéses a loot boxok jövője. Ausztrália szenátusa is nemrégiben tárgyalta az ügyet, ahol arra a következtetésre jutottak, hogy további vizsgálatra van szükség, hiszen egy igen összetett problémáról van szó. Érthető módon az illetékesek szeretnének bármiféle jogi kiskaput kiküszöbölni, mielőtt végletes jogi döntésre jutnak.

2.
2.
Zisten
#1: Én örülök, hogy minket elkerül idehaza "részben" a vezetés szeme.
Ne is vizsgáljanak ilyeneket, mert én kinézem azt belőlük, hogy ezek tovább mennének.
Hova tovább? pl. Mikrotranzakciók ;)

Egy példa:
GTA5-höz tudsz pl. a Playstation Storeból a játékhoz pénzt venni.
1.000.000.$ = 15.000.-Ft (nem pont ennyi forintban, de most csak példa)

Az állam abból a 15000 forintból megkapja az adót.
Na már most, ha te nem veszel a játékhoz pénzt, hanem a játékban szeded össze a vagyonodat, akkor az az államnak adó kiesést jelent.
Tehát te momentán nem fizetsz adót azután a megszerzett pénz után, tehát adócsaló vagy!
Eljárás indul ellened, ahol megvizsgálják mekkora összeget is farmoltál össze a játékban.
Hány házad, kocsid, repülőd, kocsmád, hajód..stb és persze mennyi készpénzed van és a kapott összeg után kiszámolják, te mennyi adót is nem fizettél be, majd adóhátralék befizetésére köteleznek.

Merd azt mondani, hogy nincs egy jogász aki ezt nem tudná kihozni ebből az ügyből. ;)

UI: Csak reménykedni mernék, hogy mivel csak az online részhez lehet pénzt vásárolni, így ez az esetleges jogszabály békén hagyná a jelen játék (GTA5) offline részét.
Ott ugyanis mindhárom karakterrel olyan jól tőzsdéztem, hogy mindenki számláján a maximális 2.147.483.647. dollár van. :D :D
1.
1.
Juha
Szerintem a lootbox alapvetően Soros(!!!) műve! Tilcsákbe!
El kellene juttatni egy állítólagos lehallgatást erről a kormánypropagandamédiának, másnapra Mo.-n is tiltott lenne.
Mert amúgy itthon kb. 20 év múlva jutunk oda, hogy a törvényhozás ilyen dolgokkal is foglalkozzon.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...