Gears 5 - kiszivárgott a dátum?

  • Írta: sirdani
  • 2019. május 14.
  • Pletyka
Link másolása
A tajvani videojátékos korhatár-besorolóknak hála nem csak a feltételezett megjelenési dátumot kaptuk meg, de még az Xbox One-os verzió hivatalos borítóját is megcsodálhatjuk. Nagyon úgy fest, hogy Myrrah visszatér.

Egy rövid ideig elérhető volt Tajvan korhatárbesoroló szervezetének honlapján a Gears 5 megjelenési dátuma és borítója is. Habár az adatlapot azóta eltávolították, hála a spanyol Generacion Xbox csapatának, nem merült feledésbe.

A kiszivárgott dobozkép középpontjába az új rész főszereplője, Kait Diaz került, a háttérben pedig a szokásos arcok közt felbukkan Myrrah királynő karaktere is. Utóbbi azért is számít érdekességnek, mivel a Gears of War 3-ban már egyszer végeztünk vele, ám az új epizód eddigi előzetesei alapján mégis ő lesz az, aki igazából mozgatja a szálakat.

A szivárogtatással pedig még egy megjelenési dátum is érkezett, mely alapján a játék a feltételezett időpontoknál korábban, szeptember 10-én rajtol el. Persze mindezt érdemes óvatosan kezelni, hiszen a Microsoft nem erősített meg semmit hivatalosan - annyi viszont már biztos, hogy a Gears 5 PC-n és Xbox One-on lesz majd elérhető.

13.
13.
Anti4730
Ez az a jatek, ami miatt vettem xbox one x-et, hogy teljes pompajaban elvezzem majd. Lehet szidni a szeriat, de meg mindig az egyik legtokosebb tps lovolde a piacon.
12.
12.
rezy
A 4-nek nemrég értem a végére, határozottan kevesebb epic jelenetet vonultatott fel mint mondjuk a 2-3. Igaz nyitórész, de nekem kicsit középszer volt, a gunplay is unalomba fullad hamar, ráadásul ezen nem is tudnak igazán változtatni, mert ez a mozgatórugója az egésznek. Az én szememben olyan a 4 mint egy felmelegített Judgement kb...
11.
11.
Ps fanboy
#10: Ja és az Ébredő erő meg a Zsivány egyes 3D jét is szarrá verte, és még valószínűleg jó pár filmét amit nem láttam moziban vagy 3D ben.
5.
5.
kopic
#2: Hat eleg szomoru sajnos... :/

Bar en meg mindig ugy vagyok vele kicsit, hogy 3.resz utan beken kellett volna hagyni a sorozatot, a 4.resz sztoriban kozepszer lett sajnos, egy alkalommal vegigvittem, ehhez kepest elozoeket minden fokozaton. Ez mindent elmond szerintem.
3.
3.
logic5
#2: Rzt azért ne vedd készpénznek... Itt amúgy is csak a fika menne...
2.
2.
Őrnagy
Mondjuk a hozzászólások mennyiségéből látszik, hogy mennyire megzuhant ennek a játéknak a hírneve.
1.
1.
Őrnagy
Pont a héten szedtem le Gamepassból a 4-et, tök vicces szórakozás, bár kissé nekem nehézkes. Nem vagyok egy nagy lövöldemester, de kis kikapcsolódásnak ideális.
Úgyhogy vénségemre ezt is kipróbáltam, ha már annyit hallottam róla :D
Kíváncsi vagyok az újra, jó lenne valami nagy durranás boxra.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...