Frissítve: Ghost Recon: Breakpoint - csúszik a béta

  • Írta: sirdani
  • 2019. szeptember 26.
  • Csúszás
Ha picit gonoszak szeretnénk lenni, azt is mondhatnánk, hogy minden a várakozások szerint alakul: csak egy újabb ubisoftos bétateszt, mely során egy váratlan hiba bukkant fel, és aminek a megszüntetéséig elhalasztották a rajtot.

Mint ahogyan arról mi is beszámoltunk, a Ghost Recon: Breakpoint nyílt bétatesztje a mai napon délben startolt volna el PC-n, PlayStation 4-en és Xbox One-on egyaránt, ám a tervezett időponthoz képest három órával később még mindig csak várnak a játékosok.

Az első hivatalos közlemény szerint a Ubisoft csapata elkötelezett amellett, hogy minden játékos zökkenőmentes játékélményt kapjon a bétától, így némi türelmet kérnek még, míg felkészítik a saját infrastruktúrájukat arra, hogy a világ összes gamere előtt megnyissa a Breakpoint a kapuit.

Tizennégy óra előtt pár perccel meg is nyitották a szervereket, amiket azonban egy pillanattal később rögtön ismét lekapcsoltak. A vállalat újabb tweetje alapján egy olyan váratlan problémába ütköztek, mely meggátolja a játékosokat a szerverekhez való csatlakozásban. Ígéretük szerint amint megtalálják a probléma forrását, rögtön tájékoztatják a rajongókat, és utána kezdődhet is a móka. Már ha minden igaz…

Amint újabb fejlemény érkezik, arról rögtön beszámolunk mi is itt, a Gamekapcson. A béta egyébként eredeti tervek szeirnt szeptember 29-én, 16 órakor ér véget, reméljük, hogy addigra azért minden érdeklődőnek lehetősége lesz kipróbálnia a Ubisoft egyik idei nagy dobását.

Update #1! 15:33-kor a Ubisoft hivatalos bejelentése szerint elhárították a problémát, és végre játszható lett a béta. Pár perccel később azonban a valóság közbeszólt: a játék még mindig nem tud csatlakozni a szerverekhez, de ezúttal legalább új hibakódba ütköznek a játékosok.

Update #2! 15:50-től már elhárult a hiba, ellenőriztük, és eddig gond nélkül fut a béta.

8.
pgaboo977
Most nyomtam egy fél órát,tökéletesen fut.Nagyon zsír lesz.
7.
Goofey84
Nekem 16:46-kor még mindig nem megy. Valami infinity 0000 hibakód van. Szuper!
3.
FrankBlack
Vagy két alkalom volt? Egy zárt alpha, és egy beta? Tököm tudja, mindegy is :D
2.
FrankBlack
Megint előtöltöttem, megint teszek vele egy próbát a hétvégén. De szerintem megint az lesz, hogy ez nekem nem jön be. De az esélyt megkapja, mert annyira szeretném szeretni ezt játékot, de sajnos nem sikerült kicsit sem élveznem az eddigi 3 alkalommal egyszer sem.
1.
elgeri
Tudom bosszantó, de igazából erre (is) való egy béta. Most javítsanak, ne a premier után. Csak persze manapság early-demo-nak is használják!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...