Két-három éves gépeken is fut majd a Crysis?

  • Írta: fojesz
  • 2007. február 7.
  • Érdekesség
Link másolása
Bár úgy tűnhet, hogy a Crysis mindenidők egyik legszebb és egyben leggépigényesebb játéka lesz, azonban a CryTek fejese, Cevat Yerli szerint aggódalomra semmi ok nincs!
Bár úgy tűnhet, hogy a Crysis mindenidők egyik legszebb és egyben leggépigényesebb játéka lesz, azonban a CryTek fejese, Cevat Yerli szerint aggódalomra semmi ok nincs!

Ugrás a galériához

Cevat állítása szerint ugyanis a nagyobb rajongótábor reményében a játékot úgy optimalizálták, hogy az akár kettő, sőt három éves gépeken is élvezhetően fusson - mindezt úgy, hogy a Crysis-t és az azt hajtó CryEngine 2-t elsősorban az új DirectX 10 technológiára építették és tervezték. A kolléga úr hozzátette: a játékosok DirectX 9-cel is hasonló élményben részesülnek majd a játék során, továbbá a látvány terén sem maradnak le semmiről DirectX 10-et használó társaikkal szemben. Így legyen!

15.
15.
Pigi
Én például nem játszottam a Farcry-al mert nekem nem jönnek be az FPS játékok de nem szólom le mert van haverom aki istenítette.

megnéztem, nem rossz de én nem vagyok oda érte.

14.
14.
Pigi
El kel fogadni mások véleményét is vagy ha nem akkor rájuk kell hagyni

mert attól hogy buzeráljuk a véleménye miatt nem fog megváltozni.
13.
13.
Pigi
Szerintetek mit jelent az hogy 2-3 éves gépeken fog futni a Crysis?

Én nem vágom. De egyébbként ilyenen vitatkoznui fölösleges amin ti vitatkoztok,mert van akinek tetszik egy játék és van akinek nem.úgyhogy tök hülyeség ezen vitatkozni.
12.
12.
Rapid
Amúgy a FarCryról beszéltem kedves devidbecsi, nem a crysisről. Kedves te, aki még egy ép értelmes nevet sem tudsz magadnak beírni, hát csináld te anyáddal amit nekem ajánlottál. Ekkora egy barmot, az ilyet be kéne terelni a leölésre szánt madárinfluenzás csirkék közé, nem a társadalomba.
11.
11.
Rapid
Bocsika de szted az AMD Athlon64 meg a Radeon X1650 és a 2 Giga DDR400 szted kutyagumi vagy micsoda? A FraCry full, totális full grafikán ment 1280x1024ben és olyannyira ronda volt hogy az már fájt. Inkább te vagy elfogult, nem én!
10.
10.
devidbecsi
Bocsi rapid de ez nem razfilmgrafika hanem ennyire élethű. Nézz meg a crysis-ről egy videót és rájössz mijen állati jó.
9.
9.
Rapid
A FarCry igenis elég rendesen csúnya! Méghogy szép, egy rajzfilm minőségű grafika neked szép? Hát nekem nem. Én nem rajzfilmmel szeretek játszani, hanem valósághű grafikával. Az R6 Vegas-t nézted már? Mert ha nem akkor előbb nézd meg, a karakteranimáció valósághű, és teljes mértékben motion capture-el készült, olvass már utána! És a FarCry akkor is mocsok csúnya, egy játék nekem ne úgy nézzen ki, mintha most került volna ki egy Disney filmstúdióból! Hasonlítsd már össze az istenített FarCryodat monduk a Tomb Raider Legenddel! Na az szép, annál szebbet ritkán láttam azóta! Kenterbe veri a FarCry-t minden szempontból!!!
8.
8.
Rapid
Na most akkor hogy is van ez, mert másik portálon ezt olvastam:



A Crytek embere konkrétan azt nyilatkozta, hogy az FPS a 2-3 éves gépeken is elfut majd normálisan, hála az aprólékosan beállítható grafikának. Ugyanakkor figyelmeztetett mindenkit akinek DirectX 9-es kártyája van, hogy ne nézegessen DirectX 10-es képeket, mert nem fog ráismerni a gépén a játékra akkora lesz a különbség.



Akkor most jó lesz DX9-el vagy sem? Mert ha úgy fog kinézni, mint mondjuk a Rainbow 6 Vegas akkor tecceni fog, de ha úgy, mint a FarCry akkor nem, az nagyon csúnya volt.
7.
7.
FNorberto
Akkor talán még az enyimen is elfut:D
6.
6.
sasikaa
Ez a Crysis biztos jó lesz. A far cry is elment alacsony gépeken is, köszönhetően, hogy ment DX8-al is. Akkor miért ne menne ez is DX9-el, hiszen az alkotók értenek hozzá! 1X már bizonyítottak, és 2.-jára is remélem sikerül nekik!

SZÚRKOLOK ÉRTE!!!!!!!
5.
5.
Drago
7950GT tudja a dx10-et? Mert tudtommal nem, akkor 2 7950gt sem fogja tudni.

Egyébként nem tudom mitől fél mindenki, anno a Far Cry is elég jól opimalizált volt és biztos vagyok benne, hogy a Crysis is biztos el fog futni dx9 alatt. Kevés még a Vista+megfelelő vid.kari-val rendelkező egyed és ha csak dx10 lenne, akkor az meg nagy bukta lenne....
4.
4.
Mast3rmind
jolesz: vegyáé még egyet és kapcsold össze a két karit
2.
2.
kharami
aki ezzel akar játszani az törödjön bele , hogy fejlesztenie kell!
1.
1.
kharami
na igen persze meg egy csinos ferrari 1000ccm3 motorral!

LOL az is megyeget! de élvezet ZÉRÓ!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...