A Switch Lite-tulajok harmadának már van Switche

  • Írta: fojesz
  • 2020. február 9.
  • Biznisz
A Nintendo elnöke a vállalat legutóbbi pénzügyi helyzetjelentése után árult el néhány érdekességet a Nintendo Switch Lite eladási adatai kapcsán. Kiderült, hogy a Switch Lite-tulajok egy jelentős része már az alapgéppel is rendelkezett.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a Nintendo Switch Lite-ból 3,24 millió példány talált gazdára a boltokba kerülése óta, a minap pedig azt is megtudtuk Shuntaro Furukawától, a Nintendo elnökétől, hogy a Switch Lite-vásárlók egy jelentős része már a meglévő Nintendo Switche mellé szerezte be az új modellt.

Furukawa szerint jelenleg a vásárlóik 30 százaléka tartozik ebbe a kategóriába, az ünnepi szezont megelőzően azonban még magasabb, 43 százalékos volt ez az arány. Az elnök azt is kiemelte, hogy a veterán Pokémon-játékosok körében kifejezetten népszerű lett a dedikáltan kézikonzolos játékra átalakított Lite, illetve a nők is előszeretettel vásárolták meg a gépet az első Switch-konzoljukként.

A női közönséget egyébként az alapgép esetében is sikerült hatékonyabban megszólítani, ebben az új fitneszjáték, a Ring Fit Adventure nyújtott segítséget.

20.
Neotechtr
#18: Vagy az amortizáció. A Switch kontrolleren a váll gombok seccek alatt szarrá mennek, olcsó kínai gagyi az egész. Slim konzol az más, mert mondjuk a PS3 Slim-re váltással hiába buktad a PS2 visszafele kompatibilitást (amihez egy konkrét PS2 pluszban bele volt építve), megúsztál egy kis zajt is, amit működés közben csinált.

Érdekes: ilyen módon volt már Sony visszafele kompatibilitás, de arról senki nem tud statisztikákat, hogy ezt mennyien használták.
19.
Neotechtr
Ez nekem most új hír volt és sokat gondolkodtam, amire megértettem, hogy ... nem értem azt, ha valakinek van egy jó gépe, akkor miért vesz mellé egy Lite-ot. Mondjuk, ha asztali PC-d van és veszel mellé egy laptopot, az okés, azt megértem. De, hogy van egy Switc-ed és mellé egy Lite, azt nem vágom. Vagy, ha valaki nagyon szereti a Switch-et és már a kezét is megkérte, akkor meg csak sima nettó pénzköltés. Pszihó téma.

Mindegy, azért is jobb a PC. Ha megjelenik egy új dolog, és ezért elkezdi égetni a pénz a zsebed, tuti találsz oilyan dolgot is ennyiért, amit érdemes megvenni és pozitívan változtathat valamin.
16.
grindcore
Amugy szerintem azert vesznek, mert sokan DS-rol valtottak Switchre es ok alapbol handheldet akartak volna ujra. Ugymond "kenyszerbol" volt alap es handheldben toltak foleg, es most vegre megkaptak a valodit, amugy amig volt nekem pc mellett csak handheldeztem... szoval en ertem ezt a csoportot.
15.
grindcore
#7: Mivel jatszol ps4-en, hogy nem erzel kulonbseget?
8.
Ooorky
#5: Mario Party + Just Dance sztem játszhatatlan dokkoló nélkül.
7.
Gamelord
#4: Nálam ps4 pro és sima switch van itthon. Mindkettőt tv-re kötve használom, nem sok különbséget érzékelek. Mortal Kombat az egyetlen játék, amin valószínűleg éreznék érdemi változást, ha Nintendora is meglenne.
6.
ADMlN
#5: +1
Én is szívesebben használom TV-re kötve, főleg mert a beépített kijelző a felbontástól eltekintve sem a legjobb.
5.
delphijos
#4: “tv-re kötni ezt a hardware-t magunk büntetése”

Nem vagyunk egyformák. Én szeretek tv-n Zeldázni... meg party mókánál is jobb.
4.
MűszálasLőrinc
#2: Nagyobb az akkuidő, nem kotyog a ráakasztott joy, kisebb, könnyebb.
Cserébe a mérete miatt kényelmetlenebb.
Mellé amúgy teljesen felesleges.
A lite-nak szerintem nagyobb létjogosultsága van, mert tv-re kötni ezt a hardware-t magunk büntetése.
3.
Ooorky
#2: Sokszor pont kényelmetlen az alap utazás közben :-)
+Ahogy én láttam legtöbben ~2 éves gépeket cseréltek Lite-ra, amiket már eléggé legyilkoltak.
2.
Yonkou
Tájékozatlan vagyok a témában, viszont komolyan érdekel, hogy miért venné az alapgép mellé egy lite verziót. Aki képben van, meg tudná nekem mondani hogy mik az előnyei a litenak az alappal szemben?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...