Watch Dogs Legion - szivárognak a képek

  • Írta: szlav
  • 2020. július 7.
  • Képek
Egy újabb Ubisoft-játék, ami nem úszta meg szivárgás nélkül a stúdió nagy prezentációja előtt. Ezúttal a Watch Dogs Legionből érkezett pár screenshot, ami részletesebb betekintést enged a játszható karakterek képességeibe.

A Watch Dogs Legion első számú gimmickje az, hogy az eddig látottak alapján nincs főszereplője, szabadon átvehetjük az irányítást London lakói felett, akik adottságaiból és speciális képességeiből aztán hasznot húzhatunk a rendszer elleni lázadás során.

A ma kiszivárgott képek pontosan ebbe engednek betekintést: a képeken egy rendőrt, egy titkosügynököt és egy focihuligánt láthatunk, mint játszható karakterek. Úgy tűnik, hogy londoni Bobbyként szabad bejárást kapunk majd a rendőrségre, és akár ki is szabadíthatjuk a lecsukott szövetségeseinket. A focihuligánunk ezzel szemben jobban bírja a strapát a bunyók során, egy kiáltással pedig maga mellé csődítheti a bandáját is. A trió közül a 007-es ügynökre hajazó kémünk a legérdekesebb, aki egy halom spéci kütyüvel, valamint egy rakétával és álcázóberendezéssel felszerelt sportautóval érkezik.


Mi már kíváncsian várjuk, hogy mi sül ki a Watch Dogs Legion hajmeresztő ötleteiből. Egy biztos, vasárnap este a Ubisoft Forward adása során biztos, hogy közelebbről is megismerkedhetünk majd az év végén érkező játékkal.

4.
Slik
valamivel potolni kell az open world gta szeru jatekok hianyat
3 reszt is kiadnak ebbol mig a rockstar talan kiad egy introt a sajatjukbol
3.
medson
Én eskü abban a hitben éltem ez idáig hogy ez a játék már rég megjelent csak eltűnt a süllyesztőbe mint a 2.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...