Hallgass bele az új Mortal Kombat-film főcímdalába!

  • Írta: fojesz
  • 2021. április 10.
  • Cooltúra
A Warner Bros. kiadta az első nótát a hónap végén érkező Mortal Kombat-film soundtrackjéről, amely természetesen nem más, mint a The Immortals-féle Techno Syndrome feldolgozása.

Az új Mortal Kombat-film rendezője, Simon McQuoid mindig is tudta, hogy a soundtrackhez az eredeti filmhez készült Techno Syndrome-ot kell alapul venniük, és miután a The Immortals is áldását adta rá, Benjamin Wallfisch (Blade Runner 2049, Shazam!) zeneszerző elkészíthette az alább is meghallgatható feldolgozást. Nyugi, a dalszöveg továbbra sem bonyolult:

A teljes soundtrack egyébként április 16-án (tehát egy héttel a film tervezett premierje előtt) debütál, és a fenti főcímdal mellett az egyes karakterek, így Raiden, Sub-Zero, Sonya Blade, Cole Young, Shang Tsung, Liu Kang és Kung Lao számára is tartogat egy-egy számot. Emellett természetesen néhány fontosabb összecsapás zenei aláfestését is megtaláljuk majd a korongon.

17.
FekaFOB
Már meghallgatható a teljes soundtrack, de nincs sok köszönet benne. Várható volt, hogy a többi szám szimfonikus lesz, de sikerült abból is annyira jellegtelen semmit összehozni, hogy az már fáj.
16.
TolokocsisIsBack
#15: Nincsmit fogyikam, gyere holnap is....vagy ne...:D
15.
Gabesz0213
#14: Köszönjük Pistike :)
14.
TolokocsisIsBack
Az elso 8-9 komment: leirjak az emberek a velemenyuket, hogy mennyire nem passzol az elodokhoz a mostani zeneje a filmnek "aranylag"normalis emberi formaban.

Utolso par komment: "HehE, AkInEK NeM TeTSzIk aZ EgY GyOKeR, TEcHnO DuBsTEP GoES DrrRRRRrTUccTuCc"

Kopjetek arcon magatokat fattyak. :Dddd
13.
Fanboi
Nem mintha az első két mortal filmben ne lett volna hasonló technózene.. Rinyátorok.
De azt aláírom ez a fentebbi nem egy durranás, gondolom majd film végén szereposztásnál felcsendül.
12.
atroll1
Nem tudom mit hisztiztek. Az eredeti egy fogós főtéma a 90-es évek leggázabb zenei klisséivel hígítva. Akár egy DJ Bobo szám is lehetne, csak akkor senki nem emlékezne rá. Anno ugyanazért ütött, amiért a MK film - mert kis szarosok voltunk és a seggünket a földhöz vertük, mert nem láttunk még ilyet.
Ez ugyan azt a fogós témát fogja és felhigítja a 2000-es évek leggázabb zenei klisséivel. Csak közben felnőttünk és egyrészt nem nyelünk be mindent, másrészt dolgozik a "régen minden jobb volt" faktor
11.
Viktor_The_Best
Mi ez a szintetizatoros, elektronikus hulladek?!!!! Ez disco-ba sem menne el nemhogy egy filmben!
10.
Gabesz0213
Na megint a károgó, hóllófejű margithídrókák :D

Szerintem kifejezetten jó a zene. Szeretem a dubsteppet, a technot és a Mortal Kombat zenét is. Jöhet minden :)
9.
ribizly
#8: Talán annyi funkciója van, hogy az akkor hatalmas siker lett és direkt ahhoz lett írva. Nem csupán egy album valamilyen száma, ami jól passzolt, ráadásul zeneileg is megállja a helyét.
Azt gondolom, hogy azért próbálják beletolni, mert még ma is megkapó, a fan-ok meg kimondottan kedvelik (ahogy sok marha velem együtt az első filmet is :) ).
Az már egy más kérdés, hogy miért nem rakták bele egy az egyben...
8.
Nate Hope
Borzalmas. Amúgy nem is értem, miért kell ezt a zenét annyira beleerőltetni az új filmbe. Nem folytatás, nem remake, csupán a videojáték-sorozat egy újabb feldolgozása. Oké, hogy az eredeti muzsika hatalmas klasszikus, de a nosztalgián kívül nincs sok funkciója.
7.
DarkLord
Az eredetinek legalább volt feeling-je, még aki nem szerette az elektronikus zenét annak is maradandó volt. Ez meg nulla vagy még annál is rosszabb, ha valaki csak ilyen módon tud hozzányúlni egy zenéhez, akkor inkább ne tegye. Főleg itt, azért elég nehéz a dolga mindenkinek, ha hozzányúl egy ennyire ismert zenéhez. Erre szokták mondani ezt csak elrontani lehet. Nem véletlen sok classikus zenének nincs mai napig remix változata, mert nem mernek hozzányúlni, hisz gyakorlatilag csak bukni lehet rajta az eredetihez képest...
6.
FekaFOB
Ez nagyon béna. Az MK11 trailer alatt hallható verzió ezerszer jobb volt. Asszem borítékolható, hogy a film többi zenéje se lesz egy nagy eresztés.
5.
zakkantlaci
Igazából nem rossz, egy discoban. Ha ez a szám felcsendül a film közben, ölni fogok. Totál nem illik hozzá. Azt is mondhatnám, hogy totálisan túl tolták.
3.
KratoS
Igazán odabaxós, igényes darab lett. Ja várj....
2.
br1Koo
Ez olyan mint valami fanmade kaki remix. Felőlem csinálhattak volna valami komolyabb hangszeres verziót az originalból, szerintem az jobban állna neki, ha már komolyabb lesz a film hangulata.
1.
TolokocsisIsBack
Mindig elmorzsolok egy konnycseppet, mikor meghallom az originalt. A MK11-es verziora rendes merevedesem lett, de erre abszolut semmi. Remelem a film jobb lesz, mint a zeneje.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...