Távozott a DICE-tól a Battlefield 2042 tervezője

  • Írta: szlav
  • 2021. november 25.
  • Homo Nobilis
Link másolása
Elhagyta az EA DICE csapatát Fawzi Mesmar, a Battlefield 2042 vezető tervezője, pusztán napokkal a játék megjelenése után. Egyelőre nem tudni, hogy a Kingtől érkezett fejlesztő hol folytatja majd a munkáját.

Alig egy hét telt el a Battlefield 2042 megjelenése óta, az azonban már most nyilvánvaló, hogy a játék nem aratott osztatlan sikereket. A technikai és játékmeneti problémákkal küzdő online shooter közel 50 ezer értékelés után is "Többnyire Negatív" státuszban áll a Steamen, a felhasználói konszenzus pedig ennél is cudarabb képet fest a Metacriticen. Kijelenthetjük tehát, hogy a játék sokaknak okozott csalódást, és úgy tűnik, az azt fejlesztő stúdión belül sem teljesen felhőtlen a helyzet. Erről árulkodik az is, hogy Fawzi Mesmar, az online lövölde vezető tervezője elhagyta a DICE csapatát.

Fawzi Mesmar korábban a Candy Crush-szériát is fejlesztő Kingnél dolgozott, 2019-ben azonban a DICE csapatához igazolt. Itt részt vett az akkor már piacon lévő Star Wars: Battlefront II és a Battlefield V igazgatásában, illetve ő lett a Battlefield 2042-t tervező csapat feje - neki jelentettek többek közt a kreatív igazgatók, a játék- és pályatervezők, és a felhasználói felületért felelős fejlesztők is.

Mesmar egyelőre nem fedte fel, hogy hol folytatja tovább a pályafutását, annyit azonban elárult, hogy egy olyan ajánlatot kapott egy másik vállalattól, amit képtelen volt visszautasítani - ez áll tehát a távozása mögött. Ezzel együtt tehát megköszönte a vele dolgozó csapatok munkáját, reménykedve abban, hogy ő sem okozott csalódást a kollégáinak. Mesmar és a stúdió vezetője, Oskar Gabrielson egyébként már a színfalak mögött kijelölte a távozó játéktervező örökösét, az illető kilétét azonban egyelőre nem fedték fel.

2.
2.
shooter1234
#1: Én remélem nem, elég szar lehet a vásárlóknak, mikor félig nyers krumplit kapnak, ami még ki is van hűlve. :/
1.
1.
Takacs014
Remélem a helyi mekiben kapott krumpli felelős beosztást, ha rajta múlt ez a félkész beta kiadása, ha nem..
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...