Aranylemezre került a Babylon's Fall

  • Írta: gorien
  • 2022. január 9.
  • Hír
Link másolása
A PlatinumGames elkészült a Babylon's Fall-lal, így már semmi nem állhat útjába a márciusi boltba kerülésnek. A játék munkálatai ezzel persze még nem értek véget, a fejlesztők folyamatos frissítéseket és új tartalmakat ígérnek a megjelenés után is.

A PlatinumGames 2018-ban jelentette be, hogy a Square Enix kiadói keze alatt elkezdte fejleszteni a Babylon's Fall című játékot. Hosszas csönd után a tavalyi E3-on újra megmutatták, és az újrafelbukkanással egyre biztosabban rá is álltak a megjelenéshez vezető útra: a fejlesztők több bétatesztet is tartottak, a The Game Awardson pedig a kiadás pontos dátumát is felfedték.

Ez a dátum már biztonságban van, hiszen a Babylon's Fall aranylemezre került, mint azt megtudtuk a héten a PlatinumGames első, a játéknak szentelt streamjéből. Ez azt jelenti, hogy kezdődhet a sokszorosítás, ugyanakkor a munkálatok még messze nem értek véget: a stúdió jelenleg is dolgozik az első napos patchen, a start után pedig további frissítéseket és új játékmódokat ígér, amelyek mind ingyen jutnak majd el a játékosokhoz.

A háromfős kooperatív játékra kihegyezett Babylon's Fallt március 3-tól játszhatjuk majd PC-n, PlayStation 4-en és PlayStation 5-ön.

1.
1.
xsbrx
Csendben megjegyzem, hogy drága Squeenix felnyomta az árat 60-ról 70 euróra.
Érdekes döntés annak függvényében hogy live service-es game-ről van szó...
Majd kiderül hogy sikerül-e jobban kijönniük, mint az Outriders-nek vagy az Avengers-nek.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...