Már rég leállt az Xbox One-ok gyártása

  • Írta: szlav
  • 2022. január 13.
  • Hardver
Miközben a Sony az előzőgenerációs PlayStation 4-ek gyártásával próbálja enyhíteni a PlayStation 5 készlethiányát, a Microsoft elárulta: ők már régóta csakis az Xbox Series-konzolok gyártására fókuszálnak.

Tegnap számoltunk be a hírről, miszerint a Sony a tervezettnél tovább folytatja a PlayStation 4 konzolok gyártását. A kékek egyszerűen képtelenek tartani a tempót a piaci igényekkel, így úgy döntöttek, hogy a kevésbé fejlett technológiára épülő, könnyebben összeszerelhető, és nem utolsó sorban jóval olcsóbb konzollal szeretnék betölteni a PlayStation 5 készlethiánya miatt keletkezett űrt. Ennek köszönhetően tehát még az idei évben is nyitva maradnak az öregedő konzol gyártósorai - no, de mi a helyzet eközben a Microsoftnál?

Habár a redmondiakat is kellemetlenül érintette a chiphiány és a szállítási problémák, mégis rekordokat döntöttek az Xbox Series X és Series S eladásai. A piaci igényeket azonban a Microsoft sem képes maradéktalanul kielégíteni, hiszen akárcsak a PlayStation 5, úgy számos régióban az Xbox Series X is igazi ritkaságnak számít. Ennek ellenére a Microsoft mégsem követi a Sony példáját, ők ugyanis már rég beszüntették az Xbox One-ok gyártását.

A The Verge kérdésére válaszolva a Microsoft képviselője, Cindy Walker elárulta, hogy már 2020-ban leállt az előzőgenerációs gépek gyártása, beleértve a hagyományos Xbox One-t, az Xbox One S-t és az Xbox One X-et is - ha tehát a boltok polcain megláttok egy konzolt, biztosak lehettek benne, hogy az nem mostanában gördült le a futószalagról. Walker elmondása szerint a vállalat 2020 óta kizárólag az Xbox Series X és Xbox Series S gyártására fókuszál, ezen pedig nem is terveznek változtatni a közeljövőben.

19.
19.
delphijos
#15: Persze tényeket nem tudok de ha igaz, azért az is benne lehet hogy azt kb. mindenhol lehet/ett kapni. Másrészt meg pont ezért kicsit meg is lep, ha így vitték volna, akkor hogyhogy abból ennyire nem volt hiány ? Ennyivel többet gyártottak volna mint X-ből ?
18.
18.
Őrnagy
#17: Miért, bekapcsolás után eldeformálódik?
17.
17.
zozo76hun
Egyetertek sracok! Az uj konzolok kozul az XBOX Series S ami jol kinez! Persze azt nem vennek, de jol nez ki. Mig be nem kapcsolod! :D
16.
16.
Csoki80
#15: A kinézete miatt vennék S-t. A PS5 és az X ormótlan nem tudnám hova tenni...
15.
15.
Őrnagy
Amúgy meg, ha igaz a hír, hogy az Xbox Series S fogy a legjobban, akkor az embereket egyvalami érdekli :az ár. Leszarják a teljesítményt,meg a külsőt. Ha olcsó, akkor fasza, kész.
14.
14.
Ooorky
Számomra menüdijáznban a Switch az etalon, egyszerű, gyors, praktikus.
Csak ott meg az eshop egy fos, főleg mióta telehányták indie szeméttel és akadozik, mint állat.
12.
12.
nemfontos
#8: Nem gondolom hogy így volna. A ps4 pro -nak egy baja volt egyébként, az pedig a porszívó hangja. Ezt leszámítva meg voltam elégedve vele. De ha már van egy újabb masina, akkor miért ne azt használjam? A ds pl sokat javult, kényelmesebb lett. A gép gyorsabb, csendesebb. Majd ha a sony 3 év múlva megcsinálja - ha megcsinálja - a slim változatot, az semmit nem változtat semmin. Addig is játszom... és ez a lényeg nem?
11.
11.
zozo76hun
Nekem a legjobban desig-ban az XBOX ONE X (scorpio edition) jott be meg a legelso XBOX (ma classic-nak hivjak), szereny, egyszeru kinezet, letisztult, akar az Apple is tervezhette volna. Na ehhez kepest a PS5 kurva randa, undorito ahogy kinez. Maga a vas jo, csak a design ami kesz kabare. Mondom ezt ugy hogy nekem is van, es raktam bele 1TB SSD-t (Gigabyte Aorus 7000s).

Tudom hogy sokaknak a design masodlagos, de nekem az esztetika mindig is becsipodesem volt. Ezen sorokat is iMac-en irom (2021 M1 Silicon 16GB), Windows nincs is itthon egyik gepen sem. Az MS soha nem birt egy normalis UI-t lefejleszteni. Undorito az XBOX kezelofelulete is, kesz rohej hogy az XBOX 360-nak 3 (!) UI-t csinalt az MS, aztan megis az elso, a BLADE volt meg a legnormalisabb.
10.
10.
nemfontos
#5: Boxra nyilván nem fogják kiadni, mert üzletileg nem volna megfelelő lépés. Pc -re viszont kiadnak ezt azt idővel, ha úgy látják jónak. Az exek egyébként is képviselhetnek magasabb színvonalat technikai értelemben, és ennek része az a tény is, hogy csupán egyetlen gép képességeivel kell foglalkozniuk.
Az utolsó mondatoddal pedig az a baj, hogy az ember a játékokkal játszik, nem a gépekkel. Nem azért kell nekem egy játék mert az pc -re jelent meg, hanem azért kell, mert szeretnék játszani vele.
Másik dolog ami jelenleg a konzolok malmára hajtja a vizet, az a vga -k ára. Ma már ilyen körülmények között szinte semmilyen érv nem szól a pc gaming mellett. Legalábbis AAA vonalon nem tudok ilyenről.
9.
9.
Őrnagy
Úgy hallottam, hogy bizonyos országokban 200 dollárért dobálták a Series S-t karácsony előtt. Ha ez igaz, akkor tényleg fölösleges a One-t tovább gyártani. Persze itt, Magyarországon, a használt One X is drágább ennél.
8.
8.
r3dman
Régen mikor még c-64-en meg 586-os pc-ken játszottunk volt vagy 200 gamer az országben.Most már mindenki játzik mert divat lett.Minden háztartásban van egy konzol.Eddig a ps4 pro volt az isten most meg fikázzák a ps 5 tulajok akik nem veszik észre,hogy át vannak baszva.Kapják a ps4 játékok remasteredének a remasteredét.Egy fasza tévén vagy monitoron a ps4 is elég bőven és a játék élmény lenne a lényeg de itt mindenki menősködik ,hogy neki ps5 van.Majd 2 év múlva ha kijön egy normális tényleg ps 5-nek nevezhető konzol akkor meg csak néznek majd.Ez a hősugárzó dizájn valami undorító.Szép fehér. :)
6.
6.
taktaharkányi
#4: A tágabb ismeretségi körömben kb. 15 helyen van valamilyen konzol, ezek közül legalább 10-en vannak, akik szinte csak fifáznak rajta... És a maradék 5 se játszik még a top AAA exek negyedével sem. Az más kérdés, hogy 1-2 ex mennyire befolyásolja a döntést, hogy melyik legyen...
5.
5.
crytek
#4: 30-40 ezer ember aha.. Azért fogynak a ps címek mulliós számban pcn is ugye? Sőt ha boxra is kiadnák őket ott is elmenne ennyi azaz mindig lesznek milliók akik pont leszarják a konzolokat és ha pl nincs valami pcre akkor nem tolják ennyi..
4.
4.
Neo1989
#2: A videojáték 50%-ban üzlet és 50% szórakoztatás ezt elfelejtetted.
Ex címek nélkül max pár 10 ezer ember venne, konzolt aki nem akar szívni a pc-s alkatrész fejlesztésekkel.
Most 30 meg 40 ezer emberért egy cég se fog konzolt gyártani, egyszerűen nem érti meg.

Egyébként meg ha belegondolok hogy milyen címek miatt vettem konzolt k…..ára megérte. Csak önmagában az UC 2 Among Thieves-t számát se tudom hányszor vittem ki. És az összes játék közül még mindig ez tetszett a legjobban.
Az, hogy konzol cím elhanyagolható apróság.

A pc, amiről írok meg úgy 1 millióba „fájt” szóval nem az érdekel, hogy mit mire adtak ki. Az sem izgat, hogy elavul majd veszek ujjat. Ez csak pénz.
3.
3.
nemfontos
#2: Ne vagyakozzon. Vegyen megfelelő konzolt.
2.
2.
crytek
#1: Mire jó az? Max arra hogy sok ember vágyakozzon csak rájuk.

1 pc + 1 konzol elég kéne mindenre, de nem... Huzzuk le az emberről az összes bőrt
1.
1.
Slik
az exlusive jatekok gyartasaval is reg lealltak sajnos
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...