Dying Light 2 - kilőttek a PC-s eladások?

  • Írta: Shifty
  • 2022. február 13.
  • Biznisz
Link másolása
Hivatalos adatokat ugyan még nem közölt a Techland, de a SteamSpy szerint PC-n már több mint egymillió példányt adhattak el a Dying Light 2: Stay Humanből, ami látva a játék körüli felhajtást, nem lenne meglepő számadat.

Ahogy arról a hét elején megemlékeztünk, PC-n óriási siker eddig a Dying Light folytatása, a Stay Human: a SteamDB adatai szerint az egyidejű játékosok számában hatalmasat ugrott előre a második rész a 2015-ben megjelent első felvonáshoz képest.

A fokozott érdeklődés minden bizonnyal az eladásokban is megmutatkozik majd. Egyelőre nem állnak rendelkezésünkre hivatalos adatok, de a SteamSpy egészen jól szokott becsülni, így érdemes odafigyelni az ottani számokra. Az oldal becslése szerint csak PC-n már a premiert követő első hét alatt összejött a több mint egymillió eladott példány, ráadásul látva, mennyire népszerű a játék, a kétmillió sem tűnik távoli célnak.

A SteamSpy számítási módjáról érdemes tudni, hogy csak a publikusan elérhető profilokat elemzi és azokat veszi számításba, akik birtokolják a játékot. Vagyis akinek privátra van állítva a profiljának elérhetősége, az nincs is benne ebben a becsült egymilliós adatban.

29.
29.
xanatos0911
HZD: Megvettem PS4-re megjelenéskor. Akciósan idén megvettem a Complete Editiont GOG-on, mert GOG is life. Erre kb rögtön azután PS-en ingyen adták a CE-t. Így aztán a HZD egyike olyan játékaimnak, ami háromszor van meg. Szerintem akinek tetszik egy ex játék és van PC-je, azok nagyobbrészt hajlandóak kétszer is megvenni ha kiadják az adott játékot újra, PC-n.
28.
28.
crytek
#27: "Kurvára nem bizonyít semmi ilyesmit"

Csak pont azt amit leírtam. Mindig is lesznek milliók akik leszarják a konzolokat... Fogad el. Bármennyire erőlteted a kemény személyeskedő dumádat ez így van mindig is így volt és mindig is így lesz
27.
27.
taktaharkányi
#26: Hű, most olyat mondok, hogy lehet meg kell simogass egy-két fillért, hogy helyrejöjj... Én a HZD-t, akárcsak a GoW-t is, megvettem anno PS4-re, és megvettem PC-re is... jujujujuj. Kurvára nem bizonyít semmi ilyesmit. Ahogy azt sem fogjuk a büdös életben megtudni, hogy hány ember van, aki kifejezetten exek miatt vesz konzolt, azt se fogjuk tudni, hogy hány pécés eladása van ezeknek, akik már esetleg megvették konzolra is. Amit tudunk, hogy annyi PS4 vagy Switxh ment el, amennyi aktív havi felhasználója van a STEAM-nek, aminek a legnépszerűbb 10 játékából 5 vagy 6 egyébnként free to play, és a multiplatform címek is jobban mennek konzolokon. Ennyit tudunk. "Brutális pécés eladások"... Baszdmeg ember... 30-40 millió eladott Zeldáról meg Mariókról meg Animal Corssingokról beszélünk, meg 20 millió Last of Us-okról, 15 millió pókemberekről... Te meg 2-3 millió Steames eladásokból végkövetkztetsz, amiben bőven benne van nem egy olyan hülye, mint én, aki örül, hogy kedvenc platformján is (pc) is tud ezekkel játszani. Különleges egyede vagy a píszímászterrécnek az integrált VGA-dal amúgy.
26.
26.
crytek
#25: Igen azért hoznak ki egyre több mindent pc-re mert külön is meglehet venni a masinákat... Ezt te se gondolod komolyan. Pl a God of War brutál pc-s eladása is kőkeményen bizonyítja sok pc-s pont telibeszarja a konzolokat ha nem jön pcre nem fogja játszani ez ilyen egyszerű .Ahogy switchet se veszek az 1 db zeldáért bármennyire is tetszik.
25.
25.
nemfontos
#24: Amigy mindig úgy írjátok ezt a "PC - s" folgot mint ha egyik gép hasznakata kizáráná a másikat. Lehet nekem akárhány masinám amivel játszani lehet.
24.
24.
crytek
#22: Olyan már van... pc és ps is.. Ha egyikre nem jön a másiknál még ott az opció hogy tarkon kurnak vele a ps+-ba
23.
23.
nemfontos
#16: Azért annyira nagyon nem kell tanulni őket. Csak oda kell figyelni hogy épp mikor akar halálra taposni a fél épületet méretű ellenfél és kikerulni a támadás. Ha csak odaszaladsz és csapjodsz akkor neghaksz. Ez tény.
22.
22.
nemfontos
#6: A PC s nem szarja le a hz2 t csak próbálja megmaygarazni magának hogy az nem is kell. (kivéve persze akinek nem tetszik egyáltalán)
Most is azt mondom mint mindig. Olyan gépet kell venni amin az a játék van amivel játszani akarok.
21.
21.
Venator
#19: Eros lesz az ev. Meg semmi sem egyertelmu. Ezek kozul barmelyik lehet: Zelda brotw2, Elden ring,Horizon fw,Gow ragnarok es meg ki tudja. Atomic harts is jonak tunik neg most felkaptak a lost arkot. Ha tipelnem kene szerintem zelda lesz az ev jateka mivel nintendo meg tenyleg kulonleges es egyedi. Nem
majmolja a zsanereket hanem frissnek hat mindig mig egy elden ring vagy hfw ugyanaz a séma barmilyen jo is.
20.
20.
DragonBleacPiece
#16: Király hogy tetszik a világa, márcsak túlkéne jutnod azon az első 30 méteren ,és felfedezhetnéd minden titkával együtt. Nem értem mi itt a gond..más játékban ugyanezt csinálod, ha sebzést kapsz gyógyítod magad, meg igyekszel elkerülni.
19.
19.
Marcus88
#13: Benne van a pakliban a Sekiro is nyert 2019-ben.Bár ebben az évben a sony erősebb címeket ad ki mint akkor és lesz egy Zelda folytatás is.Valamint az év második fele még nem ismert.De azért egyértelműen nem lehet kijelenteni,hogy az lesz inkább egyik esélyes.
18.
18.
Venator
#16: Pedig nem tudod mit hagysz ki. Bloodborne játszd ki legalab. A leg kulonlegeseb souls jatek olyan vilagal amit még nem lattal.
17.
17.
Marcus88
#9: Igen vannak benne könnyítések ez látszik és a nyílt területeken el is lehet pucolni ha baj van.Bár akik pár napja megint játszhatták pár órára már azt mondták,hogy pl a fegyvert már nem tudták addig fel fejleszteni mint a pár hónappal ezelőtt tudták,pedig ugyan odáig mentek.
Viszont ahogy írod,hogy az OW bevonza az embereket attól még egy boss legyőzése nem lesz könnyebb és ott lesz k.anyázás,ha nincs ehhez hozzá szokva valaki.
Majd a trófea rendszernél jobb képet lehet kapni,hogy az elején lévő Margitot hány % tudta legyőzni.
Szerintem ez még mindig egy réteg játék,de egyre több követője lesz.Én is másfél éve kezdtem bele és folytatni fogom a sort mert jól megy.
16.
16.
crytek
#9: Nekem nem menne. Én egy játékkal játszani akarok..Ezeket meg tanulni kell kb mert anélkül esélyed sincs bennük. Anno mivel utánam dobták gondoltam megnézem mi ez a nagy Dark Soul hájp..de amikor ezer probálkozás után is 30 méterig jutottam hagytam a picsába... Így egyik game se érdekel ami ilyen jellegű mert bár hiába tetszik a "világa" béna balfasz vagyok még ha 20 milliárd ft-ot adnának se törném magam hogy végigvigyem mivel tudom hogy sose lennék képes rá...
15.
15.
Fata Morgana
#13: Gondoltam ha a te "stílusodban" írok nem lesz olyan bántó.
"Amilyen az adjon Isten, olyan lesz a fogadj Isten"
14.
14.
Fata Morgana
#8: Látom már írták a lényeget.
A Souls like game-k elég nagyot mentek tavalyi évben is, egyre több a rajongó mert van kihívás ezekben a játékokban, mondhatom az évek múlásával azért élég vaskos lett az a réteg pl a DS3-ból ami a legjobban fogyott 2020-as adat szerint 10millió példány kelt el belőle.
13.
13.
Ps fanboy
#7: Tényleg kijön az Elden Ring és év játéka is lesz? Pfu...bibió, ezt most jól megkaptam.
12.
12.
Ps fanboy
#6: Nem mintha téged érintene bármilyen megjelenés is, ami valódi illetménnyel bírna bármely fejlesztőnek is. Szóval kérlek, magadat ne sorold a gamerek közé.
11.
11.
Akutyafáját
#9: skillesnek kell lenni hogy végigvigyél egy videójátékot? az igen
10.
10.
xanatos0911
#8: Ez így nagyon nem igaz ;)
9.
9.
norbi27
#8: Azért lett zsinórban 2x a legjobban várt játék a Game Awards-on, megelőzve olyan nagyon várt közönségkedvenceket, mint REVIII, GoW Ragnarök, HZD2, Starfield, stb, mert rétegjáték...
Az akarva-akartlanul könnyítésnek tekinthető stealth gameplay, segítség idézés, eléggé op-nek kinéző varázslás mind azt szolgálja, hogy ne csak a skilles gamerek játszhassák végig. Ez már talán neked is menne :) .
Az open world is bevonz rengeteg, a műfajtól amúgy tartózkodó gamert.
Nem rétegjáték ez már, szerintem kasszasiker lesz, nyitóhéten 5-8 milliós eladással.
8.
8.
crytek
#7: Elden Ring réteg cucc ha nem olyan lenne amilyen kb 6x dbot tudnák eladni belőle. Szóval az se veszélyezteti a másik eladásait
7.
7.
Fata Morgana
#5: Akkor a Horizon F.W-nek 7napja van utána jön az Elden Ring (ami az év játéka lesz) és a Horizon F.W- et is felejtik pedig pedig csak 7 napja lesz addig kint.
6.
6.
crytek
#5: Kilöttek a pc-s eladások.... vs kijön ps-re a horizon 2... Nem mellesleg nem egy kategória a 2 játék... szóval nem lesz felejtve semmi. A pc-s pont leszarja a horizon 2öt majd akkor fog érdekelni minket ha kihozzák rá..
5.
5.
Ps fanboy
Most kell ütni, miután kijön a HZD2 úgyis mindenki elfelejti a csába.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...