A Haenir Studio debütáló játéka, a Blight: Survival a Steam-oldala szerint egy középkori kooperatív akció-horror, amiben négy társaddal együtt tudsz majd küzdeni a zombik ellen.
Igen, zombik. A játék egy olyan világban játszódik, ahol két ellenséges állam folyamatosan háborúban áll egymással, és ebben a purgatóriumban kialakul egy fertőzés, ami felerősödik a rengeteg kiontott vértől, és feltámasztja a halottakat.
Pillantsatok bele:
Természetesen ebből az alkotásból sem maradhatnak el a középkori tematikájú játékok kötelező kellékei: a fényes páncélok, az alakítható, középkori fegyverek és az élethűen meganimált harcjelenetek.
Ahogy azt már korábban is említettem, a fejlesztőcég még nem jelentette be, hogy mikorra érkezik a Blight: Survivor, de az eddig kiadott anyagok alapján érdemes rá várni.
1 hogy iszonyat hangos lenne, főleg ha még vízbe is mész, de itt még annak se volt hangja
2 ilyeneket hogy földön kúszás nem hiszem hogy sokan csináltak a történelem során, max azért mert megsebesültek, az átlagember örül, ha meg tud állni egy ilyen nem tudom hányszor 10 kilós cuccban
a társa aki utána jött sokkal jobban elképzelhető lett volna az egész videóra
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.