Két vállra fektette a Steamet a Baldur's Gate III

  • Írta: zoenn
  • 2023. augusztus 4.
  • Hír
Link másolása
Évekig tartó fejlesztés után végre révbe ért a Baldur's Gate III, a Steam felhasználói pedig egy emberként vetették rá magukat a szerepjátékra, az idei év egyik legjobb startját produkálva. Ennek megvan az árnyoldala is.

Tegnap este jelent meg a Baldur's Gate III, és a Larian Studios joggal lehet büszke a gyermekére, hiszen néhány órával az indulás után a szerepjáték máris meghaladta a 400 ezer egyidejű játékost. Rengetegen már az első nap bele akartak kóstolni a kalandba, amire nem voltak megfelelően felkészülve a Steam szerverei.

A Baldur's Gate III 2023 egyik legnagyobb startját produkálta a Valve rendszerérben, olyan játékokat előzött meg kisujjból, mint a Star Wars Jedi: Survivor vagy éppen a Resident Evil 4. Így nem meglepő, hogy az RPG jelenleg a legkelendőbb játék a Steamen. A Twitchen is hasonló a siker, hiszen jelenleg a legnézettebb játék a streaming platformon.

Ám az X-en és a Redditen számos felhasználó panaszkodott az iszonyat lassú letöltési időkre (6 órától akár 6 hónapig ugrálhat a hátralévő idő), ám még ők voltak a szerencsések, hiszen voltak olyanok is, akik nem érzékelték az internetkapcsolatot, vagy egyszerűen nem érték el a tartalomszervereket.

A Larian alapítója, Swen Vinckle mindenesetre kedves szavakat intézett a rajongókhoz. Mint írja, "Nagyon büszke vagyok arra, amit a csapatunk elért, és remélem, hihetetlenül fogtok szórakozni a játék felfedezése során."

A stúdió több mint hat éven át dolgozott a kultikus széria legújabb darabján, több mint 400 ember munkája van benne. A korai hozzáférésben 2,5 millióan játszottak a Baldur's Gate III-mal, a visszajelzéseik nagyon fontosak voltak a csapat számára.

"Az eredmény egy gyönyörű, gazdag univerzum, ahol elmenekülhetsz a napi gondok elől, kalandokat és csodákat tapasztalhatsz meg, és sok jó és izgalmas találkozásban lehet részed. Ez egy olyan hely, ahol az indentitásod és a döntéseid számítanak, ahol minden sarkon meglepetés rejlik és ahol valóban jutalmat kapsz." - tette hozzá Vincke.

A PC-s verzió már elérhető (launch trailer erre), PlayStation 5-re várhatóan szeptemberben érkezik az RPG, míg az Xbox-változat valamikor utána, de addig nem, amíg a Larian és a Microsoft megoldást nem talál az Xbox Series S-t sújtó osztott képernyős gondokra.

18.
18.
DragonBleacPiece
én a túlélők földjére küldözgettem zsebpénzből minden héten a levelet az utasításokkal aztán vártam a válaszlevelet, ha ez mond valakinek valamit.. :D
17.
17.
Br1sk
#16: a kockadobálós meg fénymásolt verzióért tisztelet. soha nem volt szerencsém kipróbálni de mindig érdekelt. asztalinál tökéletesen indokolt hogy úgy legyen ahogy van. én csak a pc-s rpg-ket ismerem de azokkal úgy vagyok ahogy leírtam.
16.
16.
silkgoat
#13: ha' en meg vagy 800+ orat pepecselgettem bele a civ5-be elvezve a tobb oras koreimet :D
Ugyanigy vagyok az RPG-kel is. Igaz en meg stencilezett (akkori fenymasolo) angol nyelvu AD&D lapokkal kezdtem a kockadobalast...ejj de kurva oreg vagyok :D
15.
15.
Parano1d
Azért valahol vicces, hogy pont a Diablo IV-nél hozták fel, hogy mennyire kimentek már a divatból ezek az izometrikus játékok. Erre rekord eladásokat produkál mindkét játék. Még a végén reneszánszát fogja élni a stílus.
Én személy szerint az NWN-t szerettem a legjobban, mert ott nem kellett több karakterrel pepecselni. Messze azt játszottam legtöbbször végig.
14.
14.
FreeKatana
#13: Én is nagyjából így állok az egészhez. Nem igazán kísérletezgettem hasonló címekkel, mert a társasok távol állnak tőlem, ráadásul a jrpg -amivel megszerettem a műfajt- inkább csak merített némileg a többiektől. Például a körökre osztott harcot, aminek viszont megvan a maga varázsa, és van miért szeretni. Csak egy jó játék kell, ami megérteti az emberrel, hogy miért. Nekem rögtön kettő is akadt a Chrono Cross és a FFIX képében.

Beszéltünk itt valamelyik Diablos téma alatt, hogy milyenek is a műfaj ágai, melyiket lenne érdemes kipróbálnom.
Végül adtam egy esélyt az Original Sin 2-nek. Kezdésnek, alvás nélkül beleöltem zsinórban 40 órát, ami nálam példátlan. Nyilván később egy picit megkopott a varázsa, de részben eloszlatta az izometrikus nézet irányába táplált aggodalmaimat. Annyival előnyben indultam, hogy ezt a fajta sakkozást már szerettem ugye a jrpg-k világából. Itt viszont átemelték (gondolom már előtte, csak nekem a korábbi címek kimaradtak) az egészet térbe. Számít ha magaslatról lősz, ott az elemek, ami igencsak lényeges a harcokban. A forráspontok, ami mondjuk már kínosabb téma egy kicsit, mert limitált számban használható, kevés módszer van a beszerzésre, és a végére már minden székláb enemy képes tőled elszívni. Számomra ez a részlet némileg antifun lett. Ahogy a legutóbbi harcból is kiléptem tegnap, mert alapból feszült voltam, és újabban nagyon elszaladt velük a ló. Történt ugyanis, hogy az enemy elbájolta az egyik társamat, aki meg a főkaraktert. A harmadik már alapból el volt, a negyedik meg éppen meghalt, így percekig néztem, ahogy játszik a gép maga ellen. Meg a rohadt gyíklények, amik újraéledtek minden alkalommal, amíg átoktűz volt a csatatéren. Szóval akad néha árnyoldala, de összességében egy rohadt élvezetes harcrendszer tud lenni, ha foglalkoznak vele a fejlesztők, és ráérez az ember. Meg is vettem a Humbleben az aktuális rpg pakkot.
Pedig amúgy én is szeretek egy jól átgondolt valós időben zajló harcrendszert, mint a GOW, DS, DMC, vagy akár csak a jobb fps-ek lövöldéjét, a fluidabb Infamous-szerű játékok mutatványait, sőt. Néha azt se bánnám, ha már csak ilyenek jönnének, csak a fele igénytelen és súlytalan.

Ahogy írtam, viszont csak részben oszlatta el az aggodalmakat. Jó kis háttere van a sztorinak, mondhatni jól megírt karakterekkel. Több oldalról közelíthetőek meg a problémák, ami viszont általában valaminek a kárára megy.
Nincs meg benne sem a monumentalitás, sem a valódi epikusság, drámaiság. Az a szint, ami egy ilyen sztorihoz dukálna, az semmiképpen. A szereplőket az okádékul megrajzolt avatarjairól ismered meg. A cselekedeteket, részleteket csak egy színpadiasságból túltolt mesélő adja a tudtodra. Nélküle viszont még ennyi se lenne, csak állnának, mint a cövek. A Skyrimből szoktam példálózni ezzel a teljesen érzéketlen, passzív npc jelenséggel, amikor ilyet látok egy játékban. Még csak animációi se nagyon vannak a karaktereknek, hogy legalább gesztikulálni tudjanak, vagy egyes helyzeteket eljátszani a mesélő által leírt történésekből. A Skyrim npc-i ehhez képest hiperaktív érzelembombának hatnak. Még egy jó kis átvezető sincs, csak ezek a meganimált rajzok. Ilyen részből nagy csalódás a játék, még szerencse, hogy a többi elviszi a hátán.
Ezeket az aggodalmakat a BG3 fogja majd elsöpörni, úgy érzem.

13.
13.
Br1sk
#9: nem vettem meg. volt már dolgom ilyenekkel 20 évvel ezelőtt. azóta rühellem őket. én pont azt szeretem a gamingben hogy nem olyan mint társasozni vagy beszélgetni, hanem nagyon vizuális, interaktív ezek azok a tulajdonságok amik kiemelik.
régen a cd borítók beigérték ezeket a nagy epikus dolgokat szürnyek csaták scifi stb stb aztán feltelepítettem azt csak fentről nénztem a mütyüröket meg felváltva ment minden mint a sakkban. tök kiakasztott.
aztán később felfedeztem azokat is amik tényleg jók voltak: gothic 2, fable, morrowind meg a töménytelen fps ek
amúgy nem fikáztam semmit. elismertem hogy jó lehet, csak leírtam a személyes preferenciámat.
12.
12.
norbi27
593788-an nyüstölték este egyidejűleg a játékot, ami brutális szám. Remélem ez tükrözi valamennyire, hogy sokan megvették launchkor, mert 2,5 millió early access tulaj már volt, az is lehet, hogy ők tolják most egyszerre ennyien :D.
Mindenesetre az utolsó 2-3 hét marketingje betalált, ügyesek voltak.
A játék meg szerencsére fantasztikus, ahogy az várható volt.
Jó játékot hozzá mindenkinek!
9.
9.
pszihoapu
#4: naigen. te vagy az a tipusu jatekos akiktol a legjobban felnek a regi szerepjatekosok. amit latsz -korokreosztott harc, felulnezet- ez a normalis. nem agyatlan XXX+A+B+L+COMBO- ez egy szerepjatek. tervezes, taktikazas, idozites. a lenyeg, ne vedd meg, csak hogy fikazd es visszakerhesd a penzed, nem neked valo. nem reflex jatek. olyan gondolkozos, oreg mint a sakk, csak sokkal szorakoztatobb.
ha ironia volt elnezest kerek, elszallott a humor a fejem felett, hisz nem ismerlek.
7.
7.
hedzsooo
Igy kell ezt csinalni egyebkent, tenyleg nagyon szuper jatek lett! :)

Kb. amit a BioWare-tol vartunk volna az elso Dragon Age sikere utan. Szerencsere itt van nekunk a Larian Studios, + remelem h pl. a CDPR is meg ismet osszehoz vmit Witcher teren ismet.
6.
6.
hedzsooo
#1: Nekem Steamrol lejott durvan 3 ora alatt vegul. Mondjuk ez fugg, h pl. milyen neted van otthon, + pl. a Steam melyik regiojabol szeded le. Akinek korrekt netje van, annak nem kellett a letoltesre honapokat, heteket de meg napokat sem varnia, ez csak 1 lufi mar megint
5.
5.
hedzsooo
#3: 1: Nos, a teny az hogy sokkal tobb ember jatszik manapsag mint tobb mint 20 eve. Jobban megmozgatjak a videojatekok mar tobb generaciot is, ahhoz kepest mint pl. a millenium elott.

2: Tenyleg jol sikerult jatek lett, raadasul mutatos is, amit foleg ilyen jatekoknal sok ido+penz+munka elerni.

3: A BG elso 2 reszehez kepest azert rengeteget valtozott. Amennyiben nem ismered oket, pl. YouTube-on meglesheted oket. Az a poen, hogy mikozben sokkal nagyobb kozonseg szamara tettek elerhetove/elvezheto/konnyedebben megszeretheto jatekka, megis minosegi RPG jatekorol van szo most is, mint anno a 2 elso resze soran
4.
4.
Br1sk
jól megcsinálták biztos. kár hogy utálom a felülnézetet meg a körökreosztottságot. kéne ugyan ez normális stílusban
3.
3.
DarkLord
Én csodálkozom az ekkora sikeren, mert anno is egy rétegjáték volt és ez most sem változott sokat, hogy új köntösbe kihozták ezt a 3. részt. Szóval megsüvegelendő teljesítmény az tuti vagy csak fricska más fejlesztők felé, hogy így is lehet játékot készíteni, hogy szíved lelked benne van és ezt honorálják is az emberek? Mert szerintem ez is benne, hogy értékelik egy vásárlással az emberek és lehet sokan belekezdtek a játékba és soha nem fogják befejezni és nem azért, mert rossz lenne, hanem beleugrottak a vételbe csak ezért/azért és rájönnek, hogy nem nekik való cucc.
1.
1.
pszihoapu
gogrol 48 perc alatt jott le es telepult a jatek. ;)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...