Nem kell félni, a Baldur’s Gate 3 PS5-ös verziója az összes frissítést tartalmazni fogja

  • Írta: osan
  • 2023. augusztus 11.
  • Hír
Link másolása
Jövő hónapban már PlayStation 5-ön is nekieshetünk a bámulatos RPG-nek és a legfrissebb verziót kapjuk majd meg. Nem kell majd tovább várnunk a rendes élményre, hiszen már a megjelenés napján tartalmazni fogja a játék az eddig megjelent összes frissítést és javítást.

Egyetlen negatívumot hozhatunk fel a Larian Studionak, mégpedig, hogy a PlayStation 5 tulajok még nem vethetik be magukat a lenyűgöző RPG világába, de ez szeptember 6-án megváltozik. A stúdió kiadásért felelős fejese, Michael Douse erősítette meg a hírt X-en, miszerint a Sony konzoljára majd a legfrissebb változat érkezik.

Eddig is sejtettük, hogy ez lesz a felállás. A játék támogatja a cross-save-t platformok között és az nem lehetséges, ha nem azonosak a frissítések, de azért mindig jó ha hivatalosan is ki vannak mondva a dolgok.

Ahogy írtuk is, szeptember 6-án érkezik a Baldur’s Gate 3 PlayStation 5-re és eddig a játék az év egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb sikere. A körökre osztott harcrendszerű cRPG több száz órányi szórakozással várja a játékosokat a hatalmas és nagy odafigyeléssel készített világába.

9.
9.
Gorgon
#8: Az a helyzet, hogy a mostani PC-m már csak korlátozottan alkalmas az újabb játékok futtatására. Ezért költöztem át PS-re. Meg azért is, mert vettem egy OLED TV-t és azon valahogy jobban fest minden :). Mivel a PC már gyengusz, így nem érdemes TV-t használnom kijelzőnek, jobban járok, ha PS-en játszok. A Baldur's Gate 3 egy kivételes eset. A PC megmarad az ilyen kivételes esetekhez és persze forumozni és mindig megveszem majd az aktuális konzolokat (a Pro-kat nem, csak egyet generációnként) és így biztos, hogy olcsóbban kijövök. Szóval én már kb egy éve a TV elé költöztem, csak konzollal, nem PC-vel :)
8.
8.
Doomsayer
#7: Nehéz döntés volt ez nekem is anno. Még azon agyaltam korábban,hogy pl egy-két Resident Evil címet megvegyek Xbox-ra is másodszor, hogy a faja TV-n meg hangrendszeren tolhassam. Meg előtte a kicsi, 32"-os monitoron toltam a Death Stranding-et 2.1 hanggal. De gondoltam egy merészet és rájöttem, hogy ugyan azzal a kábellel, amivel a PC-t a monitorba dugtam, be tudtam dugni a PC-t az 55"-os TV-be is és egy kicsit átalakult a kép. Átrendeztem mindent, valamint a vezeték nélküli egér+bill-t beszereztem hozzá a kontrollerek mellé és kész is volt. Nem akarom megmondani, hogy mit csinálj, de azt tudom mondani tapasztalatból, hogy nem bántam meg az átrendezést sem játék, sem film szempontból. Talán esetleg próbáld ki ideiglenesen egy vasárnap délután, ha van időd és lásd meg. Az óta nekem a Steam Deck van kint a monitoron, mint asztali gép, meg alkalom adtán viszem oda a Nintendo-kat vagy a Box-ot és a nagy gép, ott maradt a nagy TV-n és hangfalon. Well, kivéve, ha kormánnyal akarok rally-zni, mert akkor a gépet kell kivinnem az asztalhoz a kormány miatt.
7.
7.
Gorgon
#5: A fejlesztőkön múlik csak, mert a PS5 natívan támogatja a klavit és egeret is. A Planet Coastert pl azokkal játszom PS-en.
Mindenesetre köszönöm, hogy leírtad a tapasztalataidat. Végül a PC verzió mellett tettem le a voksom, mert nem kell várni és biztosan játszható a műfajban általam preferált beviteli eszközökkel. Ettől függetlenül nem vonom kétségbe, hogy amiket leírtál úgy vannak, hiszen a Diablot is PS5-ön, kontrollerrel játszom, pedig korábban még a gondolatot is elvetettem :).
Nálam sokat nyomott a latban a modolhatóság is. Alapból tetszett a gondolat, hogy a nagy TV-n, kényelmesen hátradőlve játszak, de aztán elvetettem, mert úgy éreztem, hogy sok mindent kihagynék a mod-támogatás hiánya miatt.
6.
6.
MikeHock
Teljesen jól meg van oldva már itt is a kontrolleres irányítás, sőt, a karaktert még kényelmesebb-jobb is így vezérelni, mint klikkelgetni összevissza.
5.
5.
Doomsayer
#4: Miután írtam tegnap még toltam egy pöttyet (hajnal fél 2-ig) és a témánál maradva direkt kontrollerrel futottam és harcoltam is, hogy a gyakorlatban is lássam.

Figyelj, azt kell mondanom, hogy tényleg nem rossz. Jó, kapásból 11db körmenü volt a karakteremen (LOOOOL) de amúgy tényleg ebből 8 és fél csak a hátizsákomban lévő és az optionsban beállított, hogy automatikusan hozzáadja az action bar/körmenühöz potionok és papír scrollok voltak. Tehát ezt ki is lehet kapcsolni és ahogy mondtam, minden szerkeszthető is. Ha emellé hozzágondolod, hogy a főbb dolgokon kívül csak nagyon néha kell más, akkor mondjuk 3 ilyen karikán elférsz.

Nagyon jól, kékkel jelöli az action-öket és naranccsal a bónusz action-t, úgyhogy az első pillantás alapján várhatónál jobban ki lehet rajta igazodni és nem egy métely a használata, mondom, főleg akkor, ha te állítod össze magadnak, hogy mi, hol legyen és izommemóriából nyomod. Egyébként érdekes, hogy fél óra-óra kontrolleres menés után meg az egeres irányítás tűnik úgymond túl távoli kamerának. Minden esetre nálam totál kedv és helyzet függő, hogy melyikkel irányítom. Másrészt meg tuti jó lenne, ha benne lenne konzolon a bill+egér támogatás is, de azt nem tudom, hogy ez a fejlesztőn műlik-e csak, vagy a Sony-n is.
4.
4.
Gorgon
#3: Huh, tuti nem fogok 6-8 ilyen körmenüben szerencsétlenkedni :). Ha nem lesz PS-en egér + klavi támogatás, akkor marad a PC verzió.
Reméljük azért senki sem keveri össze az CRPG és az ARPG műfajokat.
3.
3.
Doomsayer
#1 és #2

Szerintem nézzetek Youtube-on videót róla, hogy milyen az irányítás. Én futkároztam sokat itt controllerrel és nagyon jó immerzív, meg minden. Ha leveszed, hogy nem lehet felfelé nézni, mert akkor kitávolodik a kamera inkább, akkor ugyan olyan, mint bármelyik TPS. Ettől függetlenül az esetek 90%-ban izometrikus nézetből játszom. Amikor komolyabb inventory menedzselés és harc van, akkor pedig kivétel nélkül mindig egér+bill. Amúgy azt kell elképzelni, hogy az LB és RB, vagyis PS-en az L1 és R1 megnyomására bejön egy körmenü. Pontosabban több körmenü. Mondjuk az elsőn vannak az alap akciók, amit a karakterek tudnak, mint lökés, ugrás, futás, stb. A másodikon, mondjuk az akciók, mint ütés, lövés, fegyver skillek, stb. Így tovább, nekem eddig 8 ilyen körmenü volt egymás mellett a legtöbb, amit láttam (de csak azért, mert az összes scrollt és piát meg bombát és dobható dolgot automatikusan hozzáadja alapból). Most nyilván nem ment el totálisan az eszem, hogy a PC UI és egér+bill mellett így akarjak harcolni, de megnyugtatásként mondom, hogy teljesen egyénileg személyre szabhatók ezek a körmenük és egész jól használhatók.

Ugye a D:OS2-ben azért volt fárasztó kontrollerrel menni, mert egyesével kellett végigsétálni az action bar-on. Itt, viszont ha összeszeded magadnak az első 1-2 körmenüre azokat, amit jellemzően használsz, akkor kényelmesebb használni. Megszokás kérdése, de én attól tartok, hogy sokan ettől a játéktól valami olyat várnak irányítás terén, mint a Witcher 3, vagy a Dragon Age 3, harcrendszerben meg olyat, mint a Diablo 3... és abból csalódás lehet. Shao Kahn, amúgy ennek is körökre osztott harcrendszere van, mint a D:OS2-nek és ha azt utáltad, akkor vélhetőleg ez sem fog bejönni.

Itt egy random videó, amit totál nem néztem meg, de a címe alapján a controlleres irányításról arcoznak benne.

https://www.youtube.com/watch?v=CNHqUqHPx-w&ab_channel=GingerPrime

2.
2.
Shao Kahn
Nagyon várom már! Remélem ps5-ön az irányítása más mint a Divinity Original Sin 2-nek. Ugyanis próbálkoztam egyszer a Divinity-vel ps5-ön, de a harcrendszere szörnyű, semmeddig nem jutottam el benne. Remélem a Baldur's gate 3-irányítása és harcrendszere sokkal jobb lesz.
1.
1.
Gorgon
Elég komoly dilemma előtt állok, mert PS5-ön szebb látványt kapnék, mint a sok éves PC-men játszva, másfelől viszont attól tartok, hogy ezt kín lenne kontrollerrel játszani.
Jó lenne, ha implementálnák a klavi + egér támogatást a PS5 verzióba.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...