A Treyarch alapítója reptette a drónt, amely ütközött a Los Angeles-i tüzeket oltó repülőgéppel

  • Írta: szlav
  • 2025. február 4.
  • Hír
Link másolása
Peter Akemann, a Treyarch társalapítója és a Skydance Interactive korábbi elnöke reptette azt a drónt, amely január 9-én összeütközött a Los Angeles-i tűzvész ellen küzdő oltórepülőgéppel.

A videójátékos világhoz kellemetlenül közeli a hír: elítélték azt az illetőt, aki az év elején egy drónt irányítva beleütközött a Los Angeles-i tűzvész folyamán segédkező kanadai oltórepülőgépbe. A The Hollywood Reporter jelentése szerint az illető nem más, mint Peter Akemann, akit úgy ismerhetünk, mint a Treyarch társalapítóját, aki 1996-ban Doğan Köslüvel közösen hozta létre a később Call of Duty-játékokról elhíresült stúdiót. Akemann később a Skydance Interactive elnöki posztját töltötte be 2016-tól.

Az eset január 9-én történt, a kaliforniai tűzvész egyik első napján, amikor a Pacific Palisades területei lángra lobbantak. A helyi tűzvédelmi hatóságok a fent látható Canadair CL-415 Super Scooper repülőgépet is használatba vették a tűzoltás során, hiszen az akár ezer gallonnyi (~3800 liter) vizet is képes a tengerből felvenni, majd egy koncentrált területre szórni. Akemann ekkor egy Santa Monica-i parkolóház tetejéről figyelte az eseményeket egy DJI Mini 3 Pro drónt irányítva. Az úriember több mint másfél mérföldre kireptette a drónját, amikor is elvesztette az irányítást felette, s az beleütközött az aktív oltórepülőbe. A drón lyukat ütött a gép szárnyán, napokig földre és szolgálaton kívülre kényszerítve azt.

Az Egyesült Államok Kalifornia középső körzetének ügyészi hivatala pénteken nyilvánított ítéletet Akemann ügyében. A bűnösnek talált férfit 65 169 dollár bírságra (ezek a repülőgép becsült javítási költségei), illetve 150 órányi közmunkára ítélték.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...