ZeniMax dolgozók a Microsoft tömeges elbocsátásairól: „Ez nem normális, ez embertelen”
- Írta: Baraaju
- 2025. július 22.
Egy új riport szerint a Microsoft több mint 9000 fős, júliusi tömeges elbocsátásai súlyosan érintették a ZeniMax Media csapatát is. A dolgozók a folyamatot „kaotikusnak”, „traumatikusnak” és „embertelennek” nevezték. A Game Developer által megszólaltatott alkalmazottak szerint a cég olyan módon hajtotta végre a leépítést, ami teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a dolgozók mentális és érzelmi jóllétét.
Autumn Mitchell, a stúdió egyik vezető QA-tesztelője szerint az eljárás semmilyen körülmények között sem nevezhető méltányosnak vagy emberségesnek. „Nem érdekel, hányadik ilyen kör ez a Microsoftnál, ez nem normális. Ez embertelen. Undorító, hogy embereknek Slacken kell elbúcsúzniuk olyan kollégáiktól, akikkel 15 éve együtt dolgoznak, csak mert valaki úgy döntött, hogy ma is csökkenteni kell a létszámot” – nyilatkozta.
A beszámolók szerint több dolgozót előbb zártak ki a belső kommunikációs rendszerekből, mint hogy hivatalos értesítést kaptak volna a HR-től. Ez „széles körű pánikot és zavart” okozott – idéz egy forrást a Game Developer. A projektleállásokkal párhuzamosan több száz munkatársat bocsátottak el a ZeniMax stúdióinál, beleértve a Rare-t, a Turn 10-et, a The Initiative-et és a Raven Software-t is.
Page Branson, a ZeniMax Workers Union tagja szerint a bizonytalanság és a rossz kommunikáció súlyos következményekkel járt: „A gyakorlati tudás nagy része egyik napról a másikra eltűnt. A morál romokban van. Az emberek sírnak, stresszesek – a csapatoknak a saját túlélésük közepette kéne AAA játékokat gyártaniuk.”
Különösen visszásnak érzékelték, hogy az Xbox-vezető Phil Spencer ugyanazon a napon küldött ki egy céges körlevelet, amiben a Microsoft játéküzletágának „rekordszintű játékosforgalmát, erős jövőbeli terveit” és „példátlanul erős terméktervét” ünnepelte.
Mitchell szerint az ilyen leépítések „akut traumát okoznak”, amit a vállalatoknak sokkal érzékenyebben kéne kezelniük. „Ez nem csak egy HR-procedúra, hanem egy krízis. Az embereket darabokra szedik ezek az eljárások.”
A riportból az is kiderül, hogy a szakszervezet megléte – a ZeniMax Workers Union (ZWU-CWA) – segített abban, hogy az elbocsátások következményei valamennyire enyhüljenek. „Ha nem lett volna mögöttünk egy külső szervezet, amely kiáll az emberekért – mindazokért, akiket elbocsátottak, és azokért is, akik maradtak –, sokkal súlyosabb lenne a helyzet” – mondta Branson.
A videojáték-ipart az elmúlt években szinte folyamatosan sújtják hasonló elbocsátási hullámok: csak 2024-ben több tízezer fejlesztő vesztette el állását világszerte. A héten a Still Wakes the Deep fejlesztője, a The Chinese Room és a Supermassive Games is leépítéseket jelentett be.
A ZeniMax dolgozóinak vallomásai újabb fényt vetítenek arra, milyen emberi áron történnek ezek a döntések a játékfejlesztés világában.
De értem én, hogy bizonyos irányból nézve nincs értelme a leírtaknak, viszont az én szemszögemből ez a minden hírnél: rohadjon meg a microsoft/rohadjon meg a gamepass/rohadjon meg az orbán/rohadjon meg az nvidia/rohadjon meg a helyesírási hiba/ rohadjon meg a túl sok pont a játékra/te is hülye vagy/te is hülye vagy/ez biztos a crytek, stb
...dolognak nincs értelme. Na látod azokat a kommenteket nagyobb árampazarlás még az enyémnél is megírni. Mert ugye te is tudsz értelmesen írni (és volt nekem is többször, hogy egyetértettem veled), meg mások is, akik mostanában keveset, vagy egyáltalán nem írnak. Meglátjuk, hogy vissza lehet-e fordítani a folyamatot. Íram még gagyi blogot is, hátha valakinek kedve van írni/olvasni.
Most tényleg minden hátsó gondolat nélkül, az utolsó pár tucatnyi hozzászólásodat elnézve itt (is) most akarsz is valamit mondani, vagy csak fel akarod dobni legalább karakterszámban az utolsó hónapok latható kommentszegénységét ?
Csak azért kérdezem, mert oly sok komnentjeidben kifejezetten szabatosan és jól fogalmazol, függetlenül attól hogy egyetértek-e vele vagy nem, de ennek, és jópárnak itt visszább -persze direkt feldobva a labdát : Lehet hogy én vagyok a hülye, de- se füle, se farka, de hogy a témához hogyan jön, arról tényleg halovány lila gőzöm nincsen... ;)
Már 10-15 éve mondják, hogy nagyon-nagyon sok mindenféle, eddig ember által betöltött pozíciót az MI, vagy ahogy talán itthon is gyökeret ver, az AI fog betölteni. Persze a szuper okosak és intelligensek már évekkel ezelőtt "összeesküvéshívőt" és "fóliasapkát" kiáltottak a hírnökökre. Lehet nyugodtan rugózni a különféle platformok harcosainak azon, hogy így a micro, úgy a micro, de ők talán a legnagyobb és leggazdagab vállalat a földön és sok dologban élen járnak. Amíg az ilyen oldalakon azon vesztegelünk és veszítünk IQ-t naponta, hogy egyesek nem értik a Game Pass-t sem, addig máshol kezdik a jövőt.
(Mármint azt a jövőt, amit én sosem vártam.)
Jelenleg a média azon ágát böngésszük naponta, amikor ezt az oldalt nézzük, ami semmiben nem különálló a globális változás és erők hatásaitól és befolyásától, csak éppen annyi a különbség, hogy itt (egyelőre?, szerencsére?, még?) nem autóipari gyárak és beszállítók bezárásáról, nem egyéb irodai munkások állásmegszűnéséről, nem egészségügyi változásokról és hasonlókról olvasunk, hanem speciel a Microsoft elbocsátásairól. Ennek nyilvánvaló oka van, de a nap végén ugyan az lesz az eredmény: ideges és agresszív lesz tőle az ember, főleg, ha 5-6 éve csak az ilyen hatást kiváltó témák mennek minden médiában.
Nyilván, egyébként a Microsoft-nál történő elbocsátásokat és azok mikéntjét nem gép találja ki (vagyis hát remélem), hanem ember és ezeknek is van főnökük, aki ugyan úgy ember. (Akik a végén kezdik az "én azt hittem" kezdetű szöveget.) A dolog miértje a kapitalizmus, ami a véges rendszerben végtelen növekedést irányoz elő, de még ennek a fő vezetői sem olyan hülyék, hogy ezt elhiggyék, hogy végtelenül megy. De az utolsó percig fent akarják tartani. Ami utána jönni fog, az a szocializmusnak nevezett kommunizmus. Egyébként ennek is megvan a tervezett/szervezett népszerűsítési módja már:
https://socialistworker.co.uk/marxismfestival/
Minden esere a nagy sztoriból legyen elég most annyi, hogy bár számunkra, illetve ezen médiát fogyasztva számunkra látható módon most a Microsoft csinál csak nagy elbocsátásokat (ami nem igaz, hogy csak egyedül ők), de valahol mindent el kell kezdeni. Ahol én élek Németországban, ott pl nem is hallottak még olyanról, hogy önkiszolgáló kassza. Amikor mesélem és mutogatom a fényképeket úgy vigyorog a haverom, hogy látod az arcán, hogy azt gondolja, hogy "ilyen parttalan ostobaság is csak a buta bennszülötteknél mehet nálatok Afrikában", de közben engem mindig megvigasztal, hogy nyugi, itt ilyen nem lesz... Well shit, szerinte. Közben az időjárásjelentést nem tudja megnézni az 1600€-s telefonján, annyira ért a tech-hez - de ez mindegy. Más országban majdnem 95% az elektromos autók aránya, stb, stb, stb... Különféle területeken kezdődik és tesztelődik az új világ minden alappiléreinek a tervezett és erőltetett megalapozása. Nem azért kell nekünk elfogadni a sok rassz és kultúra különböző embereit, mert a film és játékgyártók a fejükre estek, hanem hamarosan élhetetlen lesz az a terület, ahol ők laknak és ide fognak jönni. Nem? Hány éves hír a bevándorlás kérdés Európában? Azért kell őket szoknod. Ez a komplett dolog egy hatalmas és szerteágazó nagy fa, aminek már mindenhol ott vannak az ágai és gyökerei.
Visszatérvén a cikkhez, elhiszem, hogy a leírt elbocsátások rossz és embertelen a dolog az érintetteknek, de nagyobb baj az, hogy nem látták jönni. És ez a "nem látták jönni" lesz a közeljövőben a legnagyobb tőr és háló az oszd meg és uralkodj rendszer sokszor vak résztvevői számára.
De ti azt teszitek a legjobban és a legbölcsebben, hogy egyet hátralépvén a saját buborékotokból kifelé, inkább megpróbáljátok távolról átlátni a folyamatot és úgy átélni/túlélni, hogy ne érjen titeket meglepetés, illetve, hogy a végén méltók legyetek az "ember" névre és ne egymást kezdjétek ölni. Nem használ nektek a törzsekbe verődés és az ellenségképek kijelölése és utálása, ami évszázadok, évezredek óta irányít titeket. Az egyik Orbánozik, az Orbán Ukrajnázik meg EUzik, a PS-es GamePass-ezik meg Microsoft-ozik, a Benzines és Dízeles az elektromos autókat szidja és lehetne sorolni, csak nem akarok új témákat is behozni a képbe. A vége az lesz, hogy ellenségek lesztek, pedig nem kéne ellenségnek lennetek. Változtatni nem tudtok a világot irányító erőn, csak beledögleni a sémáiba. Vagy túlélni, de nem úgy, ha háborúztok.
A kisebb stúdiók és kiadók nagyobb piacot követelnek és hatékonyabbak kevesebb alkalmazott mellett, így várhatók további leépítések.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.