Xenoblade Chronicles X teszt

  • Írta: Daks
  • 2016. január 4.
Link másolása
Két idegen faj vívta csatáját a Föld szomszédságában. 2054-et írtunk, amikor a háború kitört, a pusztulás szélére sodorva az emberiséget. Nem voltunk ellenségei egyiknek se, mégse kíméltek minket.

A világ kormányai megkezdték a Föld evakuálását, el kellett hagynunk az otthonunkat, és új élhető bolygó után nézni. A szerencse viszont még így se állt mellénk. Néhány kisebb űrkomp mellett csak egyetlen nagy szállítóhajó, a White Whale tudott elmenekülni, a többit bedarálta az idegenek flottája, és népünk a kihalás szélére sodródott. A pusztítás óta évek teltek el, a White Whale pedig már épp megtalálta új otthonunkat, a Mirát, amikor kiderült, a két faj közül az egyik végig a nyomunkban volt. A ganglion gonosz, hódító népe mindent eltapos, ami csak az útjába kerül, és így tett velünk is, lelőtték a Bálnát, ami égő roncsként csapódott a bolygóba. Sokan odavesztek, de sokan meg is menekültek, azóta is harcolva a mindennapi túlélésért.

Két hónappal járunk a Fehér Bálna lezuhanása után, a Nintendo Wii U-exkluzív Xenoblade Chronicles X története itt veszi kezdetét. Egy mentőkabinban térünk magunkhoz, az űrhajó felrobbanásakor sokan ilyen kapszulákba szálltak, amik szétszóródtak a bolygón, azóta is mélyalvásban tartva utasaikat. Mi is a későn ébredők közé tartozunk, és bár még mindig nem sikerült mindet megtalálni, az elmúlt idők nem múltak tétlenül. A túlélők megalapították első városukat a Mirán, New Los Angeles lett az emberiség új otthona, és kiépült a hadseregünk is, mely sikerrel képes felvenni a harcot nem csak a bolygó óriás vadállataival, de a ganglionok portyázó seregeivel is.

A játék izgalmasan kezdődik. Szemtanúi lehetünk minden előzménynek, a Föld felrobbanásától egészen a Bálna lezuhanásáig, aztán egy esős éjszakán megtalálnak minket valahol messze a várostól, és már indulnak is a kalandok. A Xenoblade Chronicles jelképes folytatásaként megjelent X az előd által kitaposott utat követi: megkapjuk első fegyverünket, kisebb állatokon tanulva meg a harcrendszer alapjait, mely a japán sci-fi RPG stílusnak megfelelően ezúttal is a körökre osztott támadásokra épül, némi QTE, healing és realtime elemekkel vegyítve azt. Két támadás között szabadon mozoghatunk és lőhetjük az ellenséget, a nagyobb csapások lassan töltik újra magukat, mely alatt a másik kontrázhat. Aztán hajnalra elérjük végre New Los Angelest. Az elénk táruló látvány valami elképesztő, a város egy növényekkel és sziklákkal határolt csodaszép réten fekszik, hatalmas panorámával a környező területekre, az épületek megtartották az eredeti városképet, minden mégis teljesen új, és totálisan modern.

Mira világa hatalmas és tele van felfedeznivalóval, a bolygón szabadon kalandozhatunk, míg a központból folyamatosan kapjuk a küldetéseket. Harcolnunk kell a város védelméért, visszaverve az ellenséges támadásokat, a külsőbb területekre utazva bővítenünk kell a kommunikációs rendszert, és keresnünk egy Lifehold nevű központi mentőkabint, mely vezetőink szerint biztosítani tudja túlélésünket a bolygón. Érdekesség pedig, hogy feladatunk végrehajtásához nem kell mindig egyedül, gyalogosan útnak indulnunk. Van csapatunk, és irányíthatunk óriásrobotokat is, melyek nem csak gigászi méretükkel tudják felvenni a harcot a nagyobb ellenségek ellen, de képesek repülni, vízen siklani, és átalakulhatnak tankokká, vagy motorokká is. Kalandjainkat egy quest logban követhetjük, ami mindig részletes leírást ad arról, hogy mi történt éppen, és mit kell most csinálnunk, míg a Wii U gamepadja kommunikációs terminálként funkcionál a játék során, térképet, leírásokat, és más információkat adva kalandjainkhoz.

A játékmenet és a kalandok magukkal ragadnak, néha egészen brutális, felhőkarcoló méretű szörnyekkel is szembe kell néznünk, néha pedig órákat fogunk tölteni a mini-játékokkal, mellékküldetésekkel és gyűjtögetéssel. A különböző területek elképesztő változatosságot nyújtanak, a bolygó régiói eltérő színekben pompáznak, különböző növényeket és élővilágot felvonultatva, sokszor pedig annyit kell utaznunk, hogy hosszabb lesz odaérni az úti célhoz, mint megoldani magát a küldetést. Az ismeretlen helyszínek ráadásul nem csak vérszomjas vadállatokat rejtenek, de sokszor maga a környezet is borsot tör az orrunk alá. Zsákutcák, szakadékok, és áthatolhatatlan dzsungelek kényszerítenek minket visszafordulásra, és új út keresésére, de nem ritka az se, hogy félúton a célunk felé halálozunk el. Aztán megint. És megint, és megint. Ami egy idő után baromi idegesítő már. A játék nehézsége persze nyomába se ér egy Dark Soulsnak, de készüljünk fel rá, hogy sokszor fogunk a legutóbbi fast travel ponton ébredni, főleg eleinte, amikor gyanútlanul sétálunk majd bele nagyobb állatokba, és azok csapdáiba.

Én kifejezetten utáltam, hogy sokszor egy-egy párbeszédért kell hatalmas utakat megtenni, mintha a készítők lusták lettek volna még több küldetést kitalálni, és húznák csak a játékidőt. Kellemes változatosságot nyújtó játékelem viszont, hogy hősünk kinézetét mi magunk szabhatjuk testre, illetve a kalandok során is mindig lehet ruhákat, fegyvereket, felszereléseket cserélni. A fejlődés folyamatos, karakterünk képességei tapasztalatpontokból tökéletesíthetőek, de elképesztő segítség a kezdeti gyaloglás után az első robotok megszerzése, majd a történet vége felé megtanulható repülés is. A látvány nekem bejött, a grafika design tekintetében nagyon ott van, egyedül technikailag vannak hibái, a terület sokszor előttünk pár méterre rajzolódik ki, de elnagyoltak lettek a sötétebb, zártabb helyszínek, és az itt megjelenő karakterek is. Negatívumként meg kell említenem továbbá a kidolgozatlan karaktermozgásokat, hősünk sokszor fut helyben, akad bele valamibe, vagy sétál át az ellenségeken, ez utóbbit mondjuk a gyors akcióknál még az előnyünkre is fordíthatjuk, de hülyén néz ki, az biztos.

A Xenoblade Chronicles X az év vége legütősebb Wii U-s címe lett. Hatalmas helyszínei, magával ragadó játékvilága, és mindent lesöprő stílusa a MUST HAVE kategóriába emeli őt, a történet játékostól függően 80-100 óra alatt vihető végig, de mindennel együtt 300 óra is van benne. A legjobb móka pedig, ha nem egyedül vágunk neki Mira meghódításának, az online co-op módban összefoghatunk barátainkkal, együtt győzve le a kiválasztott küldetéseket, szuper napokat, heteket kölcsönözve magunknak. Ha teheted, próbáld ki!

A Xenoblade Chronicles X kizárólag Wii U-ra jelent meg.

5.
5.
arcadia
Jó ez!! Rétegjáték nem pedig egy mass effect ami számomra elég fáradt egy ilyen jrpg -hez képest:-) nade kinek mi...:)
4.
4.
Lovy11
Ez nagyon japán nekem...furcsa
3.
3.
DON GONDOCS
#1: Én nézem és kedvelem az anime műfajt, de ezek a jrpg-k valahogy sosem mozgatnak meg. Faék egyszerűségű játékmenettel még nem is lenne gond mert ha maga a történet jó és a játékmenet is jól adagolja az újdonságokat/fent tartja az érdeklődést ami egy rpgnél fontos lenne, akkor azzal elégedett lennék. De a legtöbb ilyen cím Phantasy Star, Tales of, Persona, Xenogears kimerülnek a végtelen grindelésben és lootolásban.
2.
2.
Norbiii
Nem az ilyen játékokért vagyok Nintendo párti, nekem ez kimarad majd, az viszont jó, hogy N-es tesztek is vannak azért. :)
1.
1.
Sun9us
Összefoglalva:
-Végtelen Grindelés és Farmolás
-Ölj meg 10 piros dinoszauruszt féle küldetések
-Minden Anime klisé EVER
-Minden Anime klisé karakter EVER
-A környezettől teljesen elütő HUD\ szemrák Effektek.
-Az NPC-k egy helyben strázsálnak\ Üres és halott világ
-2-300 órás végigjátszás, amit persze semmi sem indokol.

Elfogadom, hogy ez valakinek tetszik, de sosem fogom megérteni. Inkább tolnám végig 8 adik alkalommal a Mass Effect trilógiát, Deus Ex-et, vagy bármelyik Shadowrun játékot..
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...