Suicide Squad filmkritika

  • Írta: Kronik
  • 2016. augusztus 4.
Link másolása
A Suicide Squad - Öngyilkos osztag rázhatta volna helyre a Warner és a DC Comics renoméját a moziban. Ehelyett a film csak annyit tudott elérni, hogy a legvégére már mi is inkább öngyilkosságot akarunk majd elkövetni.

Azt hiszem, ezen a ponton már nem kell hangsúlyozni különösebben, hogy a Warner mennyire nem végez jó munkát a DC Comics képregényes karaktereinek filmre vitelével. És habár ezért alapvetően lehetne szidni a rendezőket és a forgatókönyvírókat (főleg Zack Snyder kapott sok savat), egyre inkább úgy tűnik, hogy a problémákért maga a stúdió felelős. Egyre több belsős forrás nyilatkozik ugyanis arról, hogy a Warner talán túlságosan is megirigyelte a Disney/Marvel sikerét, és a felzárkózás érdekében sokat akar markolni, de keveset fog.

Éppen ezért a stúdió lépten-nyomon beleszól a rendező kreatív döntéseibe, így többnyire ennek tudható be a Batman v Superman néven megjelent katasztrófa, és valószínűleg ezért lett borzalmas a Suicide Squad is. Különböző források szerint az egész film elkapkodott döntések sorozataként jött létre a legnagyobb Warner-pánik közepén. David Ayer rendező-forgatókönyvíró mindössze hat hét alatt rakta össze a szkriptet, a forgatás végére pedig kiderült, hogy a Suicide Squad nem azt a vidám-de-keménykedős hangulatot hozza, amit az első trailer ígért.


Úgy tudni, a Warner ezt követően több millió dolláros értékben szervezett pótforgatásokat még áprilisban (!) is, hogy fel tudjanak venni még néhány humorosabb, könnyedebb jelenetet, majd teljesen újravágatta Ayer filmjét azzal a céggel, aki az eredeti trailert is összehozta. Mondani sem kell, amikor ennyi probléma merül fel egy filmmel kapcsolatban, és ennyi különböző érdek próbálja több irányba széthúzni, az a végeredményen is meg fog látszani. A Suicide Squad nem rendelkezik értelmes történettel, jól megírt karakterekkel, vagy bármiféle egységességgel.

A történet szerint Superman eltűnt, ami némileg problémát jelent, ugyanis két dolog van: egyrészt ki fogja megállítani a metahumán gazfickókat, ha nem ő, másrészt pedig mi fog történni akkor, amikor majd jön még egy superman, csak éppen az már terrorista lesz, ahelyett, hogy a dicső Amerikát szolgálná. A helyzet megoldására Amanda Waller (Viola Davis) jelentkezik. A hölgy alaposan be van ágyazva az Egyesült Államok védelmi döntéshozásába, mindenkit lehengerel egy perc alatt, és egyébként pedig egy hatalmas rohadék: az országa védelmében bármit hajlandó megtenni. Még azt a viszonylag logikátlannak tűnő dolgot is, hogy összerakjon egy csapatot egy rakás természetfeletti képességekkel rendelkező bűnözőből.


A film a lehető legrosszabb módon kezdődik, és onnantól még képes erős lejtmenetbe kapcsolni. Waller néhány öltönyös figurának magyarázza el vacsora mellett, hogy miért is jó ötlet közveszélyes őrülteket és krokodilembereket bevetésekre küldeni, így innentől vagy fél órán keresztül mást sem kapunk, csak flashback-jeleneteket a karakterek bemutatásával, a történet egy fikarcnyit sem halad előre. Rosszabb forgatókönyvírói ballépést el sem tudok képzelni (pedig én csak egy forgatókönyvírói tankönyvet olvastam el életemben), ráadásul külön szomorú, hogy mindezt az a David Ayer követte el, akinek a Furyt és az End of Watch-ot köszönhetjük.

Szóval jönnek szépen sorban a karakterek, akik a közepesen érdekestől a teljesen érdektelenig terjednek. A főszerepet Deadshot kapta, valószínűleg azért, mert Will Smith nem hajlandó úgy aláírni egy filmre, hogy ne ő kapja a legtöbb időt a vásznon (ezért mondta le a Django Unchainedet is). Ahogy az lenni szokott, Will Smith ezúttal is Will Smith-t alakítja, szóval ebből már nagyjából pontosan tudjátok, mit lehet várni tőle. Ennél egy fokkal érdekesebb lehetett volna Harley Quinn, akinek a háttértörténetéhez nyilván elő kellett szedni Jokert is.

És akkor ezen a ponton érkeztünk el ahhoz, amire mindenki kíváncsi: milyen a Jared Leto-féle Joker? Röviden: unalmas, kiszámítható és totál gyökér - utóbbit nem a jó értelemben vett jokeres módon. Hatalmas bandavezérként próbálja előadni őt a film, de valójában csak egy idióta, akinek semmilyen fenyegető fellépése vagy karaktere nincs a vásznon. Azonban mivel a Warner fejesei valószínűleg arra számítottak, hogy ő fogja igazán érdekelni a nézőket, beleerőltették a történetbe, pedig semmi keresnivalója nincs benne. Így aztán a film közben néha feltűnik, aztán el is tűnik, teljesen nonszensz, értelmetlen módon. Nyugodtan ki lehetett volna vágni, lépjünk tovább.


Harley Quinn karaktere egyébként többnyire működik, még ha az írás nem is hagyott sok teret ahhoz, hogy Margot Robbie kibontakozzon a szerepben. De legalább a popsiját sokszor meg lehet nézni közeli felvételen. Innentől kezdve a csapat többi tagja már igazából csak helykitöltésnek van: még talán El Diablo karaktere lehetne érdekes, ha nem lenne ennyire banálisan előadva, Killer Crocra pedig azért fogunk emlékezni, mert hát mégiscsak egy krokodilember, aki szúrósan tud nézni a kamerába, és néha furcsa hangokat ad ki magából.

De a többiek? Mostanáig nem értem, hogy a Jai Courtney által alakított Boomerang tulajdonképpen ki volt és mit csinált, azon kívül, hogy néha eldobott egy sörösdobozt és olyan retardált beszólásokat eresztett el, ami még egy tízévestől is ciki lenne. Aztán ott van még egy japán csaj a kardjával, akire még flashback jelenetet sem szántak, hanem csak úgy megjelent, meg egy másik csóka, akit rögtön fel is robbantanak, hogy ne kelljen annyi szereplővel foglalkozni.

 
A csapatot elvileg Rick Flagnek kellene összefognia. Az elit katonát Joel Kinnaman alakítja, akit az utóbbi években nagyon megszerettem (a House of Cards utolsó évadában is kiváló volt), de itt az égvilágon semmit nem csinál az egész filmben, csak morcosan néz, és a magyar szinkronban olyan hangon beszél, mint egy gyúrós kocsmatöltelék két sör-unicum kombináció után.

A film első fele simán csak rossz. Rosszul elgondolt, rosszul megírt, rosszul felépített, amin még a sok véletlenszerűen berakott népszerű zene sem segít (a House of the Rising Suntól az AC/DC-ig). De amikor végre sikerül összeszenvedni a csapatot, és elindulni a bevetésre, onnantól kezdve minden borzalmassá válik. Eleve nem is kellett volna semmilyen bevetésre indulni, ha a csapat nem jön létre, szóval az egész teljesen értelmetlen, de ha ezen túltesszük magunkat, akkor a következő gondolatok juthatnának az eszünkbe: itt van egy rakás állítólag keményarc, többnyire pszichopata rosszfiú, akik most majd megmutatják, mit tudnak. Talán most már végre megkapjuk az akciót, a keménykedést és a humort, amire vártunk.

Elvégre ennek a filmnek elméletileg hasonlónak kellene lennie, mint a James Gunn által készített Guardians of the Galaxynak. Mellékágas képregényszereplők laza szórakozásának. De a Suicide Squadot bűn még csak egy bekezdésben is említeni a Marvel-féle konkurenciájával. A film második fele ugyanis mindenféle fantáziát és izgalmat nélkülöz. Látunk sok sétálgatást az utcán, és néhány motiváció nélküli, véletlenszerűen előjövő, tulajdonképpen zombi ellenfelet. És ennyi.

Ráadásul kellemetlenebbnél kellemetlenebb jelenetek követik egymást. Nem is kellene mondani, hogy itt utóforgatással próbálták valahogy felrázni a filmet, mert látszik rajta. Egy rakás jelenet ugyanis teljesen kilóg a filmből, így az egész véletlenszerű dolgok sorozatának tűnik. A párbeszédek annyira kellemetlenek, hogy a sajtóvetítésen konkrétan kínjukban röhögtek és fogták a fejüket az emberek, és szinte minden egyes poén annyira mellé megy, hogy a néző rosszul érzi magát a vászon előtt. Mert tudjuk, hogy mit szerettek volna elérni, csak éppen annyira borzalmas és kényelmetlen az egész, mint amikor az anyuci pincéjéből kiszabadult, tornából felmentett hülyegyerek próbál életében először hozzászólni egy lányhoz.

 
Megmondom őszintén, amikor Katana elkezdett a saját kardjához beszélve sírni, ki akartam menni a teremből. Ha nem kellett volna cikket írnom a filmről, valószínűleg ki is mentem volna, körülöttem pedig mindenki próbálta visszafojtani a röhögését - nem mindenkinek sikerült. De a film legrosszabb pontja mégis az Enchantress elleni utolsó harc, ami annyira unalmas és értelmetlen, hogy főellenségi elleni harc szerintem a filmtörténelemben nem volt még ilyen.

A Suicide Squad azonban nem csak azért borzalmas, mert nincs értelmes története, rossz a humora és véletlenszerű jelenetek követik egymást. Hanem azért is, mert éppen azt rontja el, amire építkeznie kéne, és aminek el kéne vinnie a show-t: a karaktereket. A film elején még totál őrültként és közveszélyesként bemutatott metahumán antihősök a történet háromnegyedére oda jutnak, hogy egy kocsmában békésen iszogatva beszélik ki a családi problémáikat.

 
De olyan az egész, mintha a rendező-forgatókönyvíró David Ayer direkt trollkodott volna, és cselekmény helyett két sort copy-paste-elt volna be az utolsó 40 oldalra: valakit ki kell szabadítani, de elrabolják, úgyhogy megint ki kell szabadítani. Lezuhan egy helikopter, amiből mindenki sértetlenül száll ki, úgyhogy utána a maradék időre leosztva lezuhan még két helikopter, amiből szintén mindenki sértetlenül száll ki. Komolyan, ez a film olyan, mintha egy Bethesda-játékban mellékküldetéseket csinálnál: hozz két virágot. Oké. Most meg két marhalábszárat. NEM, NEM AKAROK, INKÁBB LŐJENEK LE!

Mindegy, ezen a ponton befejezem. A lényeg úgyis az, hogy a Suicide Squad teljesen mellément. Azt hittük, hogy a Warner itt végre egy kicsit szabadjára engedi a DC-univerzumot, és kapunk egy fura antihősökkel teli, szórakoztató, kreatív és akciódús filmet, ami egy kicsit el tud szakadni a Batman-filmek sötétségétől és komolyságától. Végül azonban ez se nem hús se nem hal. Ez egy 12 éves korosztályos, káromkodás, vér és tökösség nélküli borzalmas fércmű, ami tökéletesen példázza a hollywoodi fejesek és pénzemberek gondolkodásmódját a világ egyik legnagyobb kulturális iparágáról.

Gamekapocs értékelés: 3.0

Suicide Squad - Öngyilkos osztag
Eredeti cím: Suicide Squad
Rendezte: David Ayer
Írta: David Ayer
Szereplők: Will Smith, Jared Leto, Margot Robbie, Jai Courtney, Viola Davis, Joel Kinnaman
Játékidő: 123 perc
Magyarországi premier: 2016. augusztus 4.

137.
137.
kopic
Most néztem meg. Valami eszméletlen uncsi volt. A szereplők közül egyedül HQ, Deadshot volt kiemelkedo, a többi egy nagy vicc, a sztorival együtt. Az új Joker még szanalom a köbon, sztem krva idegesítő lett szegény.
10/5
135.
135.
Norman69
#128: Pedig teljesen rendben a 10/3,sőt.Még sok is.....
134.
134.
Giggsy
#133: Elég jól összefoglalja, de ha jól megnézed, ő is épp csak bele nem üvölti a világba, hogy szar lett. Sok jót nem mond róla. Igen, lehetett volna jó is, ha átgondoltan csinálják, stb, stb, stb. A végeredményen nem sokat változtat, épp csak nézhető film lett, miközben akkora minőségi merítés állt a stúdió rendelkezésére, mint a DC teljes eddigi képregényes világa. Kétségkívül vannak élvezhető részei, de nagyon nem áll össze egésszé, és így elfogadhatónak nagyon nehezen nevezhető. 4-5 pont környéke a 10-ből még simán a szar kategória, márpedig a reális értéke nem nagyon áll annál feljebb.
133.
133.
greenmelon
#132: Azért egy az egyben leszarozni is hasonlóan baromság, mint a dicsőítő vélemények...

Szirmai úr kritikája jól összefoglalja, hogy mi a jó/rossz része a filmnek.
132.
132.
Giggsy
#128: Az IMDb-re és Rottenre, ahol a nézői értékelések alapján már egy héttel a bemutató előtt 60ezer szavazattal állt 9,5ponton? Ja, nagyon reális... Ahogy megvolt a bemutató, zuhanni is kezdett SOS-ben.

#131: Komolyan nem lehet leszállni erről a baromságról, hogy ha valami nem tetszik egyeseknek, akkor csak divatmajmolásból szólják le? A Rotten Tomatoes pedig nem pontoz semmit, csak ÖSSZEGYŰJTI a kritikusok értékelését. A Suicide Squad egy szar film lett, amit csak Harley és Deadshot ment meg a nézhetetlenségtől. Ennyi. Ettől még tetszhet valakinek, de Michael Bay is megirigyelhetné azt az elbaszott dramaturgiát, amit itt bemutattak.
131.
131.
hedzsooo
#120: Lássuk be, ez a kritika egyszerűen kritikán aluli lett.

Más magyar oldal is kidobott hasonló értékelést - szerintem csak egyébként majmolván a külföldről felröppenő előzetes értékeléseket, + ugye ott az a Rohadt Paradicsomos pontozás is, ami ugye nagyon releváns tud ám lenni, mint arról már több esetben is meggyőződhettünk- de úgy gondolom kevésnek az írása, szagértelme bírt felérni ezzel... Régóta tag vagyok itt, sok írással találkoztam itt, de ilyen irományok után néha azért 1 pillanatra elgondolkodom, hogy mi a manót keresek itt.
130.
130.
MrBenjamintoto
Nemtom mit károg mindenki, szerintem jó kis film volt :3 10/8 kb
129.
129.
altF4
Szóval van két fekete mágiát használó szörny, akik le akarják igázni az egész világot. Kiket küldjünk ellenük? Mondjuk... Azt a szexi szöszit akinek nincs semmi különleges képessége, de nagyon szexi. Akkor van itt még egy krokodil emberünk, aki csúnya. Akkor van itt egy faszi aki tud célozni, meg egy másik akinek vannak bumerángjai. Persze mind a ketten átlagos emberek. Akkor van itt egy tag aki fel tud mászni ide-oda meg itt van egy mexikói tűzisten, de őt lehet hogy nem kellene elküldeni mert kilóg a sorból hiszen neki használható képessége van.

A stúdióban eközben pedig elolvassák az egyik legjobb sztorit, a Mad Love képregényt, és úgy döntenek hogy kidobják a kukába, és megváltoztatják az egészet mert miért is ne.
Közben leszerződtetnek egy oscar díjas színészt a joker szerepére, de kivágják a jelenetei háromnegyedét mert az nem lenne családbarát. Persze végig úgy reklámozták hogy ő egy pszichopata, és ez ragadta meg az embereket figyelmét, de még csak azok a jelenetek sem voltak szinte benne a filmben amik a reklámokban benne voltak. És mit csináltak az egyik legérdekesebb gonosszal? Semmit. Néha nevetett, meg lőtt, meg le akart feküdni a csajával.
De legalább a film vége jó lett, mert olyan egyedi volt a végső csata. Hogy a gonoszok egy város közepén fellőttek valamit az égbe hogy elhozzák a világvégét. (khm khm szellemírtól 2016, a csodálatos pókember, tini nindzsa harci teknőcök, transformers 3, a bosszúállók)
Még sorolhatnám a hibákat, de nem fogom, mindenki tudja hogy mennyi probléma van ezzel a "filmmel".
A lényeg az hogyha neked tetszett, akkor örülj neki. Tényleg. Ez a film célja, hogy szórakoztasson, és ha téged szórakoztatott, akkor az fantasztikus. Mellesleg én is szeretem néha a rossz filmeket. Ott volt a függetlenség napja folytatása, amit mindenki utált rajtam kívül. És ezzel nincs semmi probléma. VISZONT! Ilyen gazdag és érdekes háttéranyaggal, ilyen kaliberű színészekkel, és ilyen nagy költségvetéssel a WB csak ennyit tudott kihozni ebből a filmből, az több mint kiábrándító. Én adok nekik még két esélyt, hiszen jövőre jön a wonder woman, és az igazság ligája, de az tuti hogy nagyon alacsony elvárásokkal fogok leülni eléjük.
Hogyha nekem pontoznom kellene a filmet akkor 5/10-et adnék neki. Volt benne egy-két jó poén, meg pár okés akciójelenet, és a színészek jól helytálltak. Főleg Margot Robbie és Viola Davis. Viszont a sok, számomra oda nem illő zene, meg a fura vágás, illetve még számos más probléma, amik közül párat fel is soroltam az előbb, nagyon lerontották a filmet. Csalódott vagyok. Nagyon szeretni akartam ezt a filmet...
127.
127.
Mr.Dead
#122: Abercrombie :3
Ne hagyd ki az Első Törvény sorozatot se tőle.( mondjuk ha még nem olvastad, jobban járnál ha ezzel kezdenél, utána jöhetne a Hidegen tálalva, a Hősök és végül a Vérvörös vidék.)
126.
126.
Perseus84
#125: Mivel te is itt vagy te is itt kockulsz neha :) Meloban neha neha be tudok nezni ide de konyvet azert nem hiszem h a fonok szivesen latna az asztalomon :)
125.
125.
delphijos
#124: Öreg hiba. Szóval, ne itt kockulj, gyerünk olvasni ! :D
124.
124.
Perseus84
#123: Kossz. Utananezek ezeknek is. Asimovtol meg nem olvastam eddig semmit
123.
123.
delphijos
#121: Már száz éve olvastam. És a folytatásokat is.A film még sehol sem volt. Akkor most mi van? Számomra minden idők két kedvenc sci-fi-je 1 A hallhatatlanság halála Asimov-tól, és a Sehollakók Francis Carsac-tól. A harmadik talán a Városgép Louis Trimble-től.
122.
122.
kamgecam
#121: Miből gondolod hogy nem olvasunk könyveket?Épp most fejeztem be Brent Weeks Fekete Prizmáját (8száz valamennyi oldal)és már belekezdtem Joe Abercrombie Hősök című könyvébe.Imádok olvasni, a Dűne is a listámon van pedig nem vagyok nagy scfis de a No Man's Sky-al párhuzamosan elég ütős lesz a cucc szerintem! :D
121.
121.
Perseus84
Ahelyett hogy ilyen szartalicska szuperhosos filmeken kockultok olvassatok inkabb az tobbet er. En most kezdtem neki a Dűnének Herberttol. - Csak hogy a temanal maradjak :)
120.
120.
sebtapasz
Nekem tetszett! A 3. Pont túlzás lehet,de nem vagyunk egyformák,csak egy dologgal nem értek egyet,hogy Joker szar volt! Teljesen elmebeteg és pszichopata a filmben, tényleg a legképregényesebb vonalat hozza!!!
118.
118.
Giggsy
#116: A hat pontba erősen belejátszott a Harley Quinn fanboyságom. Nem érzem azt, hogy annyit érne a film.
117.
117.
kamgecam
#115: Olvasd már vissza hofgy a nézői értékelést milyen kontextusban írtam légyszíves.
Én aztán nagy ívben leszrom a kritikusok(egy két kivételtől eltekintve) és a nézői értékeléseket.
116.
116.
kamgecam
#114: Hát éppen ez az a 6 pont is reálisabb mint 2 vagy 3.
115.
115.
Giggsy
#111: Ja, igen, azért a nézői értékeléses részből annyira nem indulnék ki, mert, ahogy már többen is mondták, rengeteg fanboy rohanta meg az értékelőoldalakat plusz regekkel 10-es értékeléseket adni. Ez nem igazán megosztás, csak egyszerűen amíg egy átlagember egy szavazatot ad le, addig egy fanboy tizet. Nézz körül olyan helyeken, ahol beszélnek is a filmről, vagy beszélgess az ismerőseiddel, akik már látták. Nem sok olyat fogsz találni, akinek jó véleménye van róla.
Egyébként azt ugye tudod, hogy a 24%-os értékelés, az nem azt jelenti, hogy 2,4/10, hanem azt, hogy kritikusok 24%-a találta 5/10-nél jobbnak? A kritikusok átlag szavazatai alapján 4,7/10-en áll, ami nagyjából reális érték.
114.
114.
Giggsy
#105: Ami tök természetes, és majdnem minden filmnél így van? Légyszi hozz már egy olyan példát, ami miatt savazzák a Suicide Squadot, és más filmeket nem szoktak! Nincs ilyen. A Suicide Squad a DC állatorvosi lova lett. Gyakorlatilag minden benne van, amitől a DC filmek szarok. Előkészítetlen, kidolgozatlan karakterek (miközben ugyebár mind a BvS, mint a Suicide Squad KARAKTERKÖZPONTÚ filmnek készültek) iszonyatos mértékben túltolt szereplőszám, ami azt eredményezi, hogy két három figurát leszámítva alig jut idő akárkire, szétszabdalt történetvezetés, fölöslegesen hosszan kifejtett mellékszálak, totál fölösleges Joker szerepeltetés, iszonyatosan gyenge (nem a képességeire gondolok) főellenség, logikai buktatók tömkelege...
Ez a film nem más, mint egy Transformers széria a DC világában. Az egyetlen különbség, ami miatt még rosszabb is, az, hogy többnyire abszolút komolyan veszi magát. Igen, vannak benne egysorosok, de ha az eseményeket nézed, egyetlen olyan kikacsintás sincs benne, ami miatt például a Deadpoolnak el lehetett nézni a hibáit. Eleve az egy idióta ötlet volt, hogy sötét tónusú filmet forgatnak egy Harley Quinnel. Egy Harley Quinnel! A halhatatlanság hiányát leszámítva ő a DCs megfelelője Deadpoolnak (tudom, Deadpool eredetileg Deathstroke paródiájának készült) egy olyan figura, aki dilisebbnél dilisebb dolgokat tesz lépten nyomon, és ezért lehet imádni. Erre építettek köré egy ilyen sztorit, amit abszolút sötétnek szántak. A DC egyelőre koncepciózusan szarul építkezik, és tudom, hogy ez fáj a fanboyoknak, de attól még így van. Tetszik, nem tetszik, a Disney összekapta a Marvel filmeket, és képes velük fenntartani egy közepes, de azért mindig szórakoztató szintet, amibe néha bekerül egy-két igazán ütős darab (mint pl a Bosszúállók első része, vagy a Guardians of the Galaxy, esetleg a Netflix szériák) addig a DC-nél ilyesminek nyoma sincs. Két filmmel (ráadásul két olyan filmmel, amit egy már KIALAKÍTOTT univerzumba kellett volna tenni), egy év alatt próbáltak behozni egy NYOLC! éves lemaradást, tényleg akkora csoda, hogy az embereknek ez nem tetszik?
És igaz, hogy én ahol pontoztam, 6-ot adtam a Suicide Squadra, de ebből kettő KIZÁRÓLAG Harley és Deadshot miatt volt. Ha ők nem ilyenek, legfeljebb négy pontot ért volna ez az egész.
113.
113.
giga321
1-2 hiba illetve oda nem illõ zenével de még így is 10/8. El Diablo-t minden filmbe.
112.
112.
lesik20
#110: Jézusom, te aztán nagyon szánalmas vagy.

111: Én igen. BvS a neve. :P Mondjuk az szerintem jobb volt mint ez (A Ultimate cut)
110.
110.
pstomi
109.
109.
DzsonRembó
Na, friss élmény alapján: igen, vannak hiányosságai a filmnek, amit ha komolyabban megkapargatjuk, előjönnek, de nem vállalhatatlanul szar mint sok kritika lehozza (pl.: ez is). Ja, és nem vok fanboy. Tisztában vagyunk a warner balfasz kapkodó, pénzszámoló mentalitásával, ami erre a DC-filmre is rányomta keményen a bélyegét (sztem a BvS sem volt szar mint ahogy illett köpködni rá. A DC nem Marvel pont.), ez látszik a forgatókönyvön is. Mentségükre legyen mondva egy rakat ismeretlen karaktert kellett bemutatni gyorsan, hogy összeálljon vmi fogyasztható csapatmozivá az egész. Itt szó sem volt segítségként előzmény filmekről/sorozatkoról, mivel most a boxzsákoké volt a főszerep, ami egy unikum! Csak jobban vagy tökösebben kellett volna ezzel a lehetőséggel élni (köszönjük meg a producereknek). Ennek ellenére nagyjából sikerült értékelhető/"szerethető" képet kialakítani a főbb karakterekről és kaptunk egy nyár esti csőakciófilmet, ennyi. Jó volt a Deadpool csumázzuk meg minden, de az a sztori is kb ezen a szinten mozog. Csak az a film egy átgondolt koncepció mentén készült. A Jokernek több teret kellett volna hagyni m van benne potenciál, sokkal képregényesebb mint eddig. A többiek pedig hozzák a kötelezőt. Jól állt volna egy 18 karikás keményebb tartalom is, hogyha már a genyóké a főszerep. Így is bőven megérdemel 6,5-7-t, de se többet, se kevesebbet. Remélem lesz folytatása, mert szívesen látnám még ezt a felállást, de egy jóval átgondoltabb koncepcióban, több merészséggel. Aki meg A remény rabjai 2-őt várta ne ezt nézze meg, a trailerek most kivételesen nem hazudnak. A Galaxis őrzői/Bosszúállók összehasonlításokat pedig felejtsük el m azok egészen más világ. Az az igazság, hogy hagyni kéne a DC-nek megtalálni a saját hangját, nem kapkodni meg majmolni másokat.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...