CliffyB: Ha nem lett volna Overwatch, befuthatott volna a LawBreakers

  • Írta: szlav
  • 2024. május 26.
  • Érdekesség
Link másolása
A LawBreakers jött, ment és a mélybe rántotta magával Cliff Bleszinskit és a Boss Key Productions-t is. Az egykor rocksztárként számontartott játéktervező még mindig javarészt az Overwatch sikerét hibáztatja a játék bukásáért.

Amikor a Gears of War atyja, Cliff Bleszinski megalapította a Boss Key Productions csapatát, majd bejelentette, hogy egy pörgős online játékon dolgoznak, szinte minden adottnak tűnt a sikerhez. A LawBreakers rendhagyó játékmódokkal, különféle képességeket bevető hősökkel és dinamikus csapatalapú akcióval hozta volna el a multis lövöldék új aranykorát... csak éppen egy évvel előtte jött az Overwatch. Szinte ugyanezzel a koncepcióval, a Blizzard Entertainment műhelyéből.

"Hát, erre jól rábasztunk." - CliffyB elmondása szerint ez volt a konszenzus a Boss Key irodájában, miután látták az Overwatch első bemutatóját. Bleszinski az Edge magazin interjújában mesélt ismét a LawBreakers tragédiájáról, a beszélgetésből pedig kiderült, hogy a játékiparból azóta javarészt kivonult fejlesztő továbbra is úgy gondolja, hogy az Overwatch volt a legnagyobb szög a projekt koporsójában.

"Amikor egy repülőgép lezuhan, az általában több, egymásra tornyosuló katasztrofális hiba eredménye." - hozta a hasonlatot CliffyB, belátva, hogy a rossz időzítés mellett más gondok is voltak a LawBreakers körül. Az úriember hasonlóan felelőssé teszi az online lövöldékkel túlszaturált piacot és a gyenge marketingkampányt is, de végső soron úgy gondolja, hogy a Overwatch-hoz való hasonlóság tett be leginkább a játékuknak. A LawBreakers eredetileg a MOBA-zsáner hős- és képességalapú rendszereiből vett ihletet, amikor pedig az Overwatch ugyanezzel a koncepcióval megérkezett, náluk egy évvel korábban, kénytelenek voltak a gyors irányváltásra.

A Boss Key csapata megpróbálta kellően megkülönböztetni a LawBreakerst az Overwatchtól, ám hiába az különböző hősök és képességek, az eltérő látványvilág és a többnyire pozitív kritikusi fogadtatás, a játék sorsa meg lett pecsételve. CliffyB elárulta, hogy ha előre látta volna az eseményeket, nem vett volna fel annyi alkalmazottat az újdonsült csapatához, első játékként pedig nem egy AAA-s lövöldét, hanem egy jóval kisebb projektet készített volna.

4.
4.
zoe9
Néztem YT-on ezt a "LawBreakers E3's Biggest Gaming Failure" c. videót. Szakadtam a röhögéstől, hogy milyen gyökér ez a CB.
3.
3.
AbsurdShark
Igaza van. A Valorant is azért bukott meg, mert az Overw... Jah várjunk csak... :P
2.
2.
Doomsayer
Ez az ürge állandóan a Lawbreakers-en rugózik. Két havonta egyszer legalább jön tőle egy Lawbreakers magyarázkodás. Nincs bennem káröröm, de nem hiszem el, hogy nem látja be az ember, hogy azt a játékot senki sem kérte és amúgy sem ilyet vártak tőlük a népek. Eleve, amikor előrukkoltak azzal, hogy egy multis fost gyártanak, nem is volt olyan gamer, aki ne kívánta volna, hogy belebukjanak. Persze nyilván jó volt az Unreal és a Gears of War, de most már teljesen a múltban ragadt a fickó és sem előre, sem vissza nem tud lépni, mert azzal van elfoglalva, hogy akárhogy is nézi, szerinte jó a Lawbreakers. Hát a nép szerint nem jó. Ennyi.
1.
1.
Ooorky
Ez kb. ugyanaz a kategória, mint amikor a Borderlands 2 sikerét okolták a Duke Nuken Forever bukásáért...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...