A vezetés hibája volt a MindsEye bukása

Link másolása
Legalábbis egy volt fejlesztő elmondása alapján, aki szerint hiába szóltak a problémákról, a stúdió fejesei ignorálták a figyelmeztetéseket. Ehhez társult az egyértelmű fejlesztési irány hiánya.

Ha az év legjobb játékát keressük, akkor bizony érdemes felkészülten belevetnünk magunkat a kutatómunkába, hisz hónapról hónapra új GOTY-esélyes cím érkezik. Ha viszont a legrosszabbat keressük, akkor bizony igen kevés, de annál esélyesebb címből kell választanunk. Vitán felül áll, hogy ha nem is az év legrosszabb játéka, a legnagyobb csalódása biztosan a MindsEye volt.

A Build a Rocket Boy, Leslie Benzies stúdiója, ami először az Everywhere ambiciózus ötletével házalt, egy sci-fi akció TPS-t tett le az asztalra, és az aggasztó jelek ellenére is meglepő volt látni, hogy a MindsEye mennyire félkész állapotban van. A BBC-nek adott interjúban egy álnéven nyilatkozó volt fejlesztő lerántotta a leplet a fejlesztőstúdió működéséről, a kép pedig minden, csak nem hízelgő.

Mint ismert, Benzies belső és külső szabotőrök lejárató kampányaként interpretálta a játék bukását, azonban a volt kollégája elmondása alapján nemcsak a MindsEye, hanem az Everywhere fejlesztése során is hiányzott az egyértelmű vízió és irány. Később ezt az igen komoly problémát tetézte, hogy a MindsEye fejlesztése során felmerült aggályokat, problémákat és jelzett hibákat a vezetőség sorozatosan ignorálta. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a játék eredetileg az Everwhere-ne belüli tartalomként készült, máris érthetőbbé válnak a dizájnbeli furcsaságok is.

Benzies az egyértelmű elvárások és célok mellett töménytelen feature-t akart belerakni mindkét játékba úgy, hogy azok megfelelő implementálására nem volt elég ideje a fejlesztőknek. A volt kollégája elmondása szerint az ad hoc feladatok priorizálása a megfelelő munkatempó rovására is jellemző volt a fejlesztés alatt. A MindsEye 2025. június 10-én jelent meg PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re, és azon ritka esetek egyike volt, amikor a Sony szó nélkül visszatérítette a megvásárolt és kipróbált játék árát.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...