PlayStation 5 PS5

A Sony következő generációs konzolja.

Nagyon megdrágulhat a PS5-exkluzívok fejlesztése

Lassan két éve már, hogy lemondott tisztségéről a SIE Worldwide Studios egykori elnöke, Shawn Layden, aki nemrég a Bloombergnek adott interjúban elmondta, akár meg is duplázódhatnak a PS5-exkluzív játékok fejlesztési költségei.

Jövő héten érkezik a PlayStation Showcase

A Sony a szokásosnál jóval csendesebb volt a nyári nagy játékbemutatók alatt, most pedig eljött az idő a pótlásra. Jövő hét csütörtökön egy negyvenperces előadással jelentkeznek a kékek, hogy beszámoljanak a PlayStation jövőjéről.

Kiderült, hogy mitől könnyebb az új PS5-modell

Ahogy arról már beszámoltunk, a Sony elkezdte teríteni a PlayStation 5 egy vérfrissített modelljét, amely valamivel könnyebb lett az eredeti gépeknél. Mostanra az is kiderült, hogy ez minek köszönhető.

Új talprögzítő csavart kapott a PlayStation 5

Ausztráliában szép csendben boltokba került a PlayStation 5 egy újabb modellje, és bár látványos változtatásokat nem hozott magával, néhány apróságot érdemes megemlíteni vele kapcsolatban: például azt, hogy új talprögzítő csavart kapott.

Már nem bukik a Sony a lemezes PlayStation 5-ön

A Sony is közzétette a legutóbbi pénzügyi helyzetjelentését, melyből az is kiderült többek között, hogy a PlayStation 5 lemezes változatát már nem kell veszteségesen árulnia. Lássuk a számokat!

Tárhelybővítéssel erősít a PS5 új frissítése

Nagyon úgy tűnik, hogy hamarosan végre tárhelybővítési támogatást kaphat a PlayStation 5, ugyanis egyes régiókban a bétában résztvevő felhasználók számára már tesztelhető a konzol új funkciója.

Már több mint tízmillió PlayStation 5 talált gazdára

Hatalmas sikernek örvend a Sony újgenerációs gépe, ami nemrég újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett, és ezzel együtt továbbra is magabiztosan birtokolja a leggyorsabban fogyó PlayStationnek járó trófeát.

Amerikai toplista: tarolt a Ratchet & Clank

Izgalmasan alakult az amerikai játékpiac júniusa, az NPD Group jelentése szerint a játékok között az új Ratchet & Clank tarolt, miközben a hardveres szegmens valósággal megtáltosodott.

Jövő év végére megérkezhet az új PlayStation VR?

Jó ideje nem titok, hogy a Sony már dolgozik a PlayStation VR újgenerációs utódján; most olyan pletykák terjedtek el, hogy akár már 2022-ben a boltok polcaira kerülhet az új VR-eszköz.

Két új színben is kapható lesz a DualSense

Ha esetleg nem tetszene az alap DualSense kinézete, akkor hamarosan átszínezhetjük egy kicsit a PlayStation 5 fehérben és feketében úszó kontrollerét, ugyanis érkezik a Midnight Black és a Cosmic Red színvariáns is.