Halo Wars

Van olyan, aki ne hallott volna mindenidők egyik leghíresebb játéksorozatáról, a Halóról? Nem hiszem. Rajongók, figyelem! Az FPS stratégiaként folytatódik!
1322845800

Ingyenesen letölhető a Halo elődtrilógiája

Egykori törzstagunk és jóbarátunk, az azóta Kínába költözött Avium mester biztosan örülne annak, ha ezt olvasná most: valószínűleg a Halo-univerzum egyik legnagyobb ismerőjeként annak idején még ő vezette be a lelkes fórumozókat a Marathon történetébe.
1321360224

Tízéves az első Xbox és a Halo

Mérföldkőhöz érkezett a Microsoft konzolipari jelenléte. Napra pontosan tíz éve jelent meg az első generációs Xbox az amerikai boltokban és vele együtt a Bungie sikerszériájának nyitódarabja, a Halo: Combat Evolved. Mindkét gyöngyszem hatalmas sikereket ért el és ütőképes fegyver lett a rendmondiak kezében.
1321176367

Közel félórás rajongói Halo-film érkezett

Ha már LEGO-val indítottuk a napot, folytassuk is azzal: elkészült Kooberz Studios kisfilmje, melyben a srácok a Halót dolgozzák fel közel félórában. Az anyag minden tekintetben profin sikerült, ami nem is csoda, hiszen a készítők éveket szöszöltek azzal, hogy képkockánként kirakosgassák a történet cselekményeit.
1317988800

Jövőre jöhet a Halo-mozi? Microsoft: nem!

Régóta várunk már a Halo filmfeldolgozására, de csak nem vállalja be senki a leforgatását. Tegnap újabb, de annyira nem ismeretlen pletykák ütötték fel a fejüket a moziváltozattal kapcsolatban, amit azután a Microsoft hamar cáfolt is: a szóbeszédek szerint Steven Spielberg támasztaná fel a projektet jövőre.
1314439210

Benne lesz a Forza 4-ben a Halo Warthogja

A Microsoft ismeri és alkalmazza is bőven az árukapcsolás fogalmát - s ha már a Porschékat nélkülözünk kell a Forza Motorsport 4-ből, a Halo-játékok veszedelmes négykerekűit nem. Ugyan nem vezethetjük a Warthogokat, de kívülről-belülről részletesen megtekinthetjük őket.
1309966200

A legfrissebb hazai játékeladási toplisták

Az uborkaszezonhoz közeledve egyre kevesebb nagy cím kerül boltokba, de ezek azért tudnak úgy teljesíteni, hogy bekerüljenek a legkeresettebb játékok közé. Legutóbb a F.E.A.R. harmadik része domborított, igaz Paxton Fettel és Point Man akciója nem ért dobogós helyezést.
1309500000

Októberben jön a következő Halo-regény

Az a probléma, hogy manapság már annyi sikeres játék után jelennek meg regények, hogy aki az összes kedvencéhez kapcsolódó irományt el szeretné olvasni, az örökre bezárkózhat a szobába. Nem segít a dolgon, hogy októberben jön a következő Halo-regény, a Glasslands.
1306861113

Élen nyitott itthon a The Witcher 2

Nem meglepő, hogy a lengyel felebarátaink által fejlesztett The Witcher 2 szépen kezdett itthon: már az első rész is nagy népszerűségnek örvendett anno, sőt az a folytatás sikerére újból bekerült a PC-s toplistára. A felhozatal alaposan átalakult, több új cím is bekavart a szokásos slágerjátékoknak.
1306238400

Hazai toplisták: élen a FIFA 11

Nem igazán volt olyan komoly megjelenés az elmúlt időszakban, ami megütötte volna szintet: legalábbis a hazai játékeladási toplistákét, a rangsor ugyanis gyakorlatilag alig frissült, és inkább régi címek törtek előre. Az élen a FIFA 11 végzett, amely így még a World of Warcraftot is lenyomta.
1305612000

A legfrissebb hazai játékeladási toplisták

Kicsit megkésve, de szállítjuk nektek a legutóbbi hazai játékeladási toplistákat. Az összesített felhozatalban nem történt sok meglepetés, csak egy-egy platformon volt egyáltalán olyan új belépő, amelyik érdemes volt a legjobb tíz közé való bekerülésre. A hét legjobbja a Battlefield: Bad Company 2 volt.