A Layers of Fear felújított és kibővített változata június közepén jelent meg: a fejlesztők szerint ekkor lezárult egy korszak.
Ismét csupán Layers of Fear címen érkezik a Bloober Team horrorjátékainak az újrázása. Az Unreal Engine 5-re ültetett csomag új trailert és júniusi megjelenési dátumot kapott.
A Layers of Fear-játékok és a The Medium mögött álló Bloober Team készen áll következő címének leleplezésére. Az érdeklődés felkorbácsolására szánt bejegyzésük alapján továbbra is maradnak a horrornál.
A Bloober Team számára a Layers of Fear volt az egyik úttörő játék, így nem csoda, hogy már egy folytatás is született hozzá. Egy rejtélyes kedvcsináló felbukkanása alapján úgy tűnik, hogy vissza fogunk még térni az őrült festők világába.
Az ígéretekhez hűen május 20-án a Nintendo hibrid konzolján is törlesztette a lemaradását a Bloober Team horrorjátéka, a Layers of Fear 2, aminek - pár napot megkésve - megérkezett a launch trailere is.
Lassan már két éve annak, hogy a Bloober Team horrorjátéka, a Layers of Fear 2 megjelent PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra - a csapat pedig most úgy gondolta, hogy ideje egy újabb platformmal bővíteni ezt a listát.
Ezen a héten egy küszködő színész kálváriája és egy csapat jelmezes gyerek kalandja szerezhető be ingyen az Epic boltjából. Egy hét múlva harcba szállhatunk a Szellemirtók oldalán, és felfedezhetjük Black Hills erdejét is.
Nem túlzunk sokat, ha azt állítjuk, a halloween már nem csak egyetlen nap - az egész októberi hónapnak jól állnak a rémségek. Látszólag ezzel a mentalitással válogatta össze az ingyenjátékait az Epic Games Store is.
Kétségtelen, hogy aki hatalmas megjelenéseket várt május utolsó hetére, az nagyot koppanhat, viszont azért pár érdekesebb cím még így is akad. Örülhetnek például a horror- és a Warhammer-rajongók, de a PS VR-t is érdemes lesz beizzítani.
Készen álltok egy kis rettegésre egy tengerjáró fedélzetén? A Layers of Fear második része végre megkapta a gépigényét és a megjelenési dátumát. Már nem kell túl sokat várnunk - május végén esedékes a premier.