Xbox One - játszhatsz is rajta

  • Írta: fojesz
  • 2013. május 23.
  • bemutató, xbox one
A cikknek eredetileg valami olyan címet szántam, hogy “a Microsoft bejelentette az utolsó játékkonzolját”, de aztán letettem róla - nem venném a lelkemre, ha felmenne bennetek a pumpa!

Gyorsan vegyünk át egy kommunikációs alapszabályt: ha a gyártó gyanúsan keveset mondja, hogy ez “konzol” lesz, és helyette folyton azt hajtogatja, hogy “multimédiás szórakoztatóközpont”, akkor az azért van, mert azt szeretné, hogy még a nagyanyád is multimédiás szórakoztatóközpontként keresse a boltban, és ne konzolként. Márpedig a Microsoft nagyon-nagyon keveset hivatkozott az Xbox One játékos képességeire, miközben nem felejtette hangsúlyozni, hogy az új Xbox intelligensebbé teszi a tévédet, játék közben azonnal átkapcsolhatsz tévézni, mellesleg pedig neki is lesznek tévés tartalmai. Tévé, tévé, tévé.

Mindez azért nagyon érdekes, mert pontosan alátámasztja azokat a jóslatokat, miszerint a játékipar a platformokat tekintve komoly változásokon esik majd át. Eszem ágában sincs eltemetni a PC-t vagy a konzolokat, de egy trendet látni kell: a játékiparnak, mint minden iparágnak, növekednie kell, és már régen túl van azon a ponton, mikor a piacot a hardcore játékosok egyedül tudják fenntartani. Ha ezt elfogadjuk, érthető, hogy a konzolgyártók miért akarnak olyan gépeket piacra dobni, amik komplexebb szolgáltatást nyújtanak a játékok mezei futtatásánál. Nem kell vele egyetérteni, de a motiváció világos. Ennek kapcsán viszont rögtön felvetődik a kérdés: van-e értelme dedikált játékgépeket gyártani? Miért ne lehetne olyan kütyüt kínálni, amit a család minden tagja élvezhet, és egyáltalán miért kell külön kütyüt árulni, amikor a tévébe is be tudnánk építeni mindezt?

Most, hogy elveszítettük a Vérpistikéket - ők valószínűleg már habzó szájjal kommentelnek -, kanyarodjunk vissza az Xbox One-hoz. Már jóval az új konzol (gondolom, senki nem haragszik, ha én még így hívom) bejelentése előtt arra tippeltem, hogy a Microsoft fog először valami rendhagyót lépni a gyártók közül. Mindenki utálja majd miatta, háborgunk egy sort, de az is gyanítható, hogy a számok Redmondot fogják igazolni. Az Xbox One a fent említett átmeneti időszak hívószavára született meg, és ha a Microsoft jól kártyázik, szuperül zárhatja a következő éveket.

Pletykafigyelő

Tudjuk, hogy pletykálni lányos, meg egyébként is bulvár, de attól még tény: a tájékozottabbaknak nagyon kevés új infót tartogatott a bemutató. Tudtuk, hogy az új Xbox tévécentrikus lesz, tudtuk, hogy milyen hardvert kapunk, hogy erősödik a Kinect, hogy alig változik a kontroller, hogy lesz új Forza, hogy az EA lepaktál a Microsofttal. Jóformán egy dolgot sikerült igazán titokban tartani, és az a konzol neve volt.


Az, hogy az Xbox One ennyire tévécentrikus lett, egyáltalán nem véletlen. Az új Xbox nemcsak a tévé funkcióinak és szolgáltatásainak kibővítését ígéri, egyúttal óriási lehetőséget rejt a Microsoft számára, a tévénézők ugyanis nemes egyszerűséggel sokkal többen vannak, mint a játékosok. Amerikában, a Microsoft legfontosabb piacán a háztartások 49 százalékában akad játékkonzol, a tévé esetében ez az arány 96 százalék. Persze a tévés piac kőkemény, és a különböző tévétársaságok foggal-körömmel ragaszkodnak a pozíciójukhoz, a Microsoft terve nem tűnik reménytelennek: az új Xbox a létfontosságú saját tartalmain (lásd Halo-sorozat) és alkalmazásain kívül együttműködik a különböző tévés set-top boxokkal és szolgáltatásokkal, így tulajdonképpen nem veszi el a tévés mamutcégek kenyerét, inkább azzal kecsegtet nekik, hogy a júzerek sokkal több tartalmat fogyasztanak majd. Mert hát az Xbox One intelligensebbé teszi a tévédet.

Bár a tévé került előtérbe és az kapott nagyobb hangsúlyt a bemutatón, az Xbox One semmivel nem lesz rosszabb játékgép, mint az Xbox 360 volt, csalódottak legfeljebb a meglepetések hiánya miatt lehetünk. Az Xbox One ugyanis egyáltalán nem rossz konzol, hardver tekintetében gyakorlatilag megegyezik a PlayStation 4 vasával, ami nemcsak azért jó, mert az EA szerint nyolcszor-tízszer erősebb a jelenlegi generációs konzolokénál, de “PC-alapú” is, viszonylag könnyű rá fejleszteni, így biztosak lehetünk benne, hogy akinek nem áll más az érdekében, multiplatform játékokat fog gyártani. Mintha világbéke lenne, komolyan. És ez nem minden, külön érdekesség, hogy egy microsoftos fejlesztő szerint a felhősítés azt is megengedi a jövőben, hogy a fejlesztők bizonyos számításokat “kiszervezzenek” a távoli szervereknek, így a konzol erőforrásai szabadon hagyhatók más feladatoknak. A Kinectet ugyan sokan leírták, de még ne tegyük: az új kamera állítólag sokkal jobb, az Engadget már látta élőben, és azt írta, hogy rosszabb fénykörülmények között is kifejezetten jól működik, ráadásul felismeri az ujjaidat, az arckifejezésedet, sőt azt is, hogy nyitva vagy csukva van-e a szemed. Persze jó lenne már hozzá valami értelmes játék is.

A teljesítményjavuláson túl az Xbox One egyik legfontosabb fícsöre, hogy maximálisan “connected” lesz. Ez tipikusan az a funkció, amit az emberek szeretnek elbagatellizálni, pedig jó kezekben kifejezetten izgalmas lehetőségek rejtőznek benne. A Microsoft ezt próbálja meglovagolni, a Living Games technológiával például azt ígéri, hogy a játékok “akkor is folytatódnak, ha te már nem játszol”, de itt is meg lehet majd osztani a játékokról készült felvételeket, és a SmartGlasst is jobban becsatornázzák majd a rendszerbe.

Persze 2013-at írunk: egy platformot nem a hardver vagy az elérhető funkciók, hanem a tartalom határoz meg, és ítél sikerre, illetve halálra. Nos, a keddi bemutatón feltűnően kevés szó esett a játékokról, viszont óva intenék mindenkit attól, hogy a reveal-buli alapján végleges következtetéseket vonjon le magában. Nyilvánvaló volt, hogy három héttel az E3 előtt a Microsoft - ha megkérdőjelezhető módon is - nem fogja erőltetni a játékbejelentéseket, és a show ebből a szempontból valóban minimális meglepetéseket tartogatott. Oké, hogy lesz megint Call of Duty, FIFA, Forza Motorsport, meg persze a Ubisoft is kihozza a saját multiplatform címeit az Xbox One-ra, ennél viszont többre lennénk kíváncsiak. A Microsoft állítólag az E3-on a játékokra koncentrál majd, legalább addig várjunk, én azt javaslom.

Most akkor mi van?

Rengeteg hír és nyilatkozat jelent meg a sajtóban, ami két kulcsfontosságú kérdést feszeget az Xbox One kapcsán: ez az állandó internetkapcsolat és a használt játékok témája. Nos, a Microsoft egyik forgatókönyvet sem erősítette meg formálisan, későbbre ígér tájékoztatást, az mindenesetre viszont biztos, hogy alapvetően nem kell állandóan az interneten lennünk az Xboxszal, és a használt játékok is futtathatók lesznek. Az már más kérdés, hogy a hírek szerint ellenőrzésre azért fel kell ugranunk a netre, és a használt játékok után is fizetnünk kell majd...


A vicc az, hogy a bemutató utáni csalódottságom miatt azonnal eldöntöttem, hogy PlayStation 4-et veszek majd az év végén, ehhez képest a cikk megírása közben éppen az fogalmazódott meg bennem, hogy ezt a kérdést nem tudom ennyire egyszerűen eldönteni: hiába mutatott keveset a Microsoft, úgy gondolom, hosszú távon mégis van potenciál a gépben, nem is kevés. Noha a közvélemény és a sajtó mára rituálisan eltemette az összes játékplatformot, azért egy jó hírem van: a játékokat valamire azért meg kell jelentetni. És bár tudom, hogy akadnak köztetek néhányan, akik már most tudják, melyik lesz a platformháború következő fordulójának győztese, a többiekkel mi dőljünk hátra, és figyeljük mi történik majd. Baromi érdekes lesz!

Az Xbox One bejelentéséről és specifikációiról bővebben itt írtunk először, aztán meg itt és itt.

Kapcsolódó cikkek

182.
Mikor kötsög PC-s voltam,
alkalmanként konzolt szidtam,
aztán MS isten mondta,
konzolt gyártunk, istenadta!

Rohantam is konzolt venni,
hirtelen konzolt szeretni,
éljenek a konzolosok,
most már biz' én is az vagyok!

Faxa cég ám ez az M$,
még szép hogy játszani is enged,
konzolt vettem basszus faxom,
ha azt akarom, játszom azon!

Na de sebaj jönnek címek,
újrahasznosított gamek,
Halo 600 meg GOW 9,
kicsit unom de a mienk!

Bezzeg PS-t sose vennék,
M$ istent megtagadnék!
Inkább hazudom azt tovább,
hogy tudom mi a konzolozás!

VÉGE

(Ban plsssss)
181.
DON GONDOCS
Kedves microsaft miért vettük meg a x360? Na miért? igen pontosan játszani szórakozni! ezzel szemben kapunk egy Media boxot amit bámulhatunk, beszélgethetünk a kinectel sőt még Skypozhatunk is vele. Viszlát az E3on.
Térj magadhoz ez a valóság! mindenből több és jobb kell, nem felesleges funkciók.
180.
spikee576
Én biztos ps4-t fogok venni az exclusive cimek miatt ,de nemvok elvakult psrajongó volt simaboxom meg 360-m is de dobtam őket mer nekem jobb cimek vannak a ps-n.
De nembiztos ,hogy ennyire kéne erőltetni ezt a tvdolgot.Jó gép lesz mind2ő de elsősorban játszani vesszük meg nem. Ha tv-ni akarok bekapcsolom a tv-t.1dűl a gears of war miatt sajnálom az x-t de egy játéksorozatért nemfogok 2gépet tartani.Igy marad még a play3.
179.
Simonus18
háhá, a végén már azt vártam hogy azt mondja "Xbox, go Home ... you're Drunk!"
178.
Raziel
#177: Ez egyáltalán nem biztos. Ki fog derülni, hogy mit hoztak a játékosoknak. Csak várjuk ki a végét. Alapvetően hardverben le vannak maradva, de valószínűleg ez szándékos, hogy áháborúba mehessenek. Viszont a Sony képes minőségi különbséget felmutatni. Szóval gyakorlatilag egyenlőre nehéz megmondani, hogy ki is lehet a nyerő. Az egyéb szolgaltásokkal és tartalmakkal mint mondtam az a baj, hogy a sony szintén könnyedén beléphet oda is. Hiszen a filmiparban ők is jelen vannak. Esetlegesen a microsoft TV-s riválisaival is kiegyezhetnek. Azzal pedig megfojthatják az egyedül utat törni próbáló óriást. Viszont egyenlőre nem tudjuk biztosan mi is lesz. Az a baj, hogy a rengeteg szolgáltatás ellenére ez 1 db gép. Szóval nagyon jó, hogy tud mindent, de pl.: egy olyan családban ahol a szülő nem játszik az extra funkciók nagyja ki is esik. Hiszen apuka amikor hazaér fáradtan TV-zni akar. Nem akarja a gyerek sírását hallgatni arról, hogy ő most játszani szeretne. Szóval még nincs ez leírva.
177.
kamgecam
#173: Nem biztos hogy bukta lesz és remélem észbe kapnak,de most
egyértelmű hogy elvesztették a realitás érzésüket!(túl nagyot akartnak markolni...)
Két szék közé a földre esnek ha nem változtatnak nagyon gyorsan stratégiát!
176.
simon 555
#174: Szerintem félre értetted.
Nem lesz lehetőséged, muszáj lesz 24 óránként fel jelentkezned a live-ra:D
Azt nem tudom mi lesz ha nem történik ez meg, de ezt az MS mondta az egyik gamer oldalnak.
175.
Rocco-001
#162: Szerencsétlen????Szerintem az új X a szerencsétlen.....és ezt gondolják itthon és külföldön is...Ezért van ez az oldal,hogy mindenki leírja a véleményét,tetszését,nem tetszését persze normális keretek között ami a moderátoroknak is belefér..én semmi csúnyát nem írtam,a linket ahogyan Simon555 is írta poénnak szántam..de úgy látom téged szíven szúrt....Ha én is xboxos lennék akkor engem is idegesítene ez a jó pár borzasztó tény amit az Ms művelt a rajongóival,mert tegye az összes X rajongó a szívére a kezét...ezt a dizájnt nagyon nem csípte el az MS plussz vannak még olyan tények és még a levegöbe pletykák ami kizárólag a játékosok lehúzására mennek...meg itt van ez a Kinekt..csak ezzel fog működni a gép+internet kapcsolat...ez számomra egy kicsit ijesztő mer ki tudja hogy ki néz majd minket játék közben!de ez csak az én véleményem..meg olyat is hallottam pletyka szinten ,hogy a kinekt megtudja számolni hányan vannak a szobában és az szerint fog fizetetni...meg ilyenek,meg hasonlók.....Aljas ez MS!!Remélem a PS ilyen szarságokat nem fog csinálni,de majd az E3-on minden kiderül!!!!!!!!!!!!!Nagyon várom már!!!!!HAJRÁ PLAYSTATION!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
174.
akifourteen
Meg valami ha jol ertelmeztem akkor ha 24 orankent feljelentkezel a livera akkor nem fog kelleni fizetni a hasznalt jatekokert, de lehet csak baromsag.
173.
Rico424
A Microsoft nem hülye,tudja mit miért csinál......
Az a hülyeség,amit egyesek irkálnak.....pl. a Microsoft új konzolja bukta lesz....
Dehogy lesz bukta!
172.
kamgecam
#162: http://media.tumblr.com/tumblr_m6vwxdurg81qa7yfb.gif
171.
akifourteen
Egy jo hir vagy egyenlore pletyka:Ms reagalt a hasznalt jatekok kerdesre es ezt a valaszt adtak ugy nez ki,hogy nem fog kelleni ujra fizetni ha ugyanazon a gepen lessz hasznalva a jatek egy mas profilon de mindenkep csak neten lehet vele jatszani,hogy a rendszer tudja verifikalni a lemezt.
170.
kamgecam
#163: Apám azért a pofátlanságnak is van ám határa!
Szerintem inkább örüljünk hogy nem vérszigorúak a GK
moderátorok,hidd el így is nagyon sok szabadságot engednek nekünk.
Ezt legalább tisztelhetnéd bennük,ahelyett hogy visszaélsz a bizalmukkal!
169.
Zombiekiller6
Egyszerűbb lenne ha össze fogna a két cég és csinálna egy tökéletes gépet: ami konzol is meg multimédiás szórakoztató központ, meg közösségi tulajdonságokkal is bír. És így nem szenvednek az egyik cég a másik miatt esetleges veszteségeket és nem kéne tanakodnunk, hogy melyiket vegyük meg. Mindenkinek jutna Gears of War meg Uncharted és Halo meg Killzone. De ilyen úgy se lesz. Én PS4-et fogok venni, mert nekem nem kell multimédiás szórakoztató központ és a PS exkluzívai jobban tetszenek. Meg még mindig inkább tartom ezek után konzolnak. De aki Xbox One-t vesz annak is jó szórakozást nagyinak meg 6 éveseknek is én meg maradok a Hardcoreabb kockulásnál.
168.
InGen
#164: Akkor simán leírhattad volna úgy, ahogy ebben a hozzászólásodban: "nem állok egyik konzol pártján sem", és elég lett volna.

Az egy dolog, hogy téged sem érdekel a véleményem, ettől függetlenül én leszek az aki kibannol legközelebb ilyen offtopic trollkodásért, úgyhogy a véleményemet veheted inkább jótanácsnak.
167.
simon 555
#162: Azért akkora fanboynak nem kell lenni, hogy komolyan veszed ezeket...
Csak poénkodás.(valamint van valami igazság is mögöttük ugye)
166.
Dkajari
#163: Ha nem érdekel más véleménye akkor szerintem ne írjál ide... De tudom, hogy az én véleményem sem érdekel. :D
165.
rapapa
azért ez a kinect rendesen ellátja majd a netet mémekkel, ahogy a sok pufók amerikai kecsapos szájjal hadonászik a konzol elött
164.
dBLOOD
És FYI a bevezetőt azért írtam, hogy lásd: nem állok egyik konzol pártján sem...
163.
dBLOOD
#158: Pontosan annyira érdekel engem is a te véleményed, mint téged az enyém.
162.
laptopos
sok szerencsétlen nyiminyomi linkelgeti ki a marhaságait már ide is,mintha valami troll fórum lenne az oldal 10 éveseknek...
161.
Rocco-001
http://fbcdn-sphotos-e-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/603660_659474677411376_417329802_n.jpg
160.
Rocco-001
159.
kamgecam
#158: +1
Végre valaki!
Köszönjük!
158.
InGen
#156: Az előszót nyugodtan kihagyhatod legközelebb. Egyrészt senkit nem érdekel, másrészt pedig nem tartozik ide, harmadrészt meg trollkodás.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...