A legjobb magyar fejlesztésű játékok I: 30-21

  • Írta: Daks
  • 2013. augusztus 2.
  • magyar fejlesztésű játékok
Háromrészes cikksorozatban mutatjuk be nektek a magyar játékfejlesztés legjobb darabjait. Az első cikk a lista végéről indít, ha jól meggondoljuk, most a legrosszabbakat vesszük sorba. Aztán jönnek majd a jók.

30. Street Legal és Street Legal: Racing Redline
Fejlesztő, kiadó: Invictus Games, Activision
Gamerankings pontszám: 44 és 40%


Az 1993-ban alapított Invictus Games a hazai játékfejlesztés egyik legrégebbi szereplője. A Kozák Tamás és Diviánszky Ákos vezette debreceni csapat olyan címeket jegyez, mint az Overspeed: High Performance Street Racing, az 1nsane, a Heat Online, a Cross Racing Championship és az L.A. Street Racing, harmincas toplistánk utolsó helyét pedig nem mással foglalták el, mint a Street Legal sorozattal.


Valo City utcáit illegális versenyek forgatják fel. A 2002-ben megjelent Street Legal még a Need for Speed: Underground és a Juiced előtt elkapta az éjszakai futamok izgalmának hangulatát, szabadon versenyezhettünk a városban, a garázsba visszatérve pedig kedvünkre lehetett tuningolni kedvenc kocsinkat. Egyedül a kivitelezés volt az, ami a játékot nem repítette soha nagyobb sikerek felé. A grafika gyenge volt, a játék folyton szaggatott, s hírnevén még a következő évben megjelent folytatás, a Street Legal: Racing Redline se javított sokat. Persze egyik se készült komoly játéknak, az Activision az olcsó árkategóriás Value sorozatához rendelte őket, 990 forintért pedig az ember ne várjon sokat.


29. Terminator 3: War of the Machines
Fejlesztő, kiadó: Clever’s Games, Cinergi Interactive, Atari
Gamerankings pontszám: 28% 


Gábor Zsazsa, Tony Curtis, Gabor Csupo és Lugosi Béla mellett Hollywood egyik leghíresebb magyarja valószínűleg nem más, mint Andy Vajna. A Budapesten is sűrűn megforduló producer olyan filmeken működött közre, mint a Rambo, az Emlékmás, a Tökéletes Katona, a Dredd Bíró, a Die Hard, az Evita és a Terminátor, utóbbi játékfeldolgozását pedig nem is bízhatta volna másra, mint egy magyar csapatra. Az általa alapított kaliforniai Cinergi Interactive tulajdonában akkoriban négy hazai cég állt, az Artex Entertainment, a Clever’s Games, a Black Hole Entertainment, és a Digic Pictures, közülük a második nyerte el a megtiszteltetést, hogy képernyőre álmodja Schwarzenegger hasonmását.


A többjátékos harcokra kiegyezett Terminator 3: War of the Machines története 2029-ben játszódott, és a Skynet, illetve a Tech-Com háborúját dolgozta fel. A játék során választhattunk, hogy a gépek seregét, vagy az emberei ellenállást kívánjuk-e erősíteni, a csaták az atomháború által romba döntött Los Angeles belvárosában zajlottak, s bár a T3 a magyar játékfejlesztés történelmének első multiplayer FPS-e volt, csúfosat bukott. A szakma és a rajongók egy emberként kívánták a pokolba, a Clever’s Games pedig lassan feloszlott, tagjai két éven belül kivétel nélkül új állásban tisztelegtek már. Schlägl Tamás vezetőfejlesztő és cégalapító a Digital Reality, majd a CryTek Budapest csapatához ment át, Regényi Ádám lead designer az előbbihez követte őt, Pozsgay Gyula senior designer pedig saját céget alapított.


28. Raven Squad: Operation Hidden Dagger
Fejlesztő, kiadó: Atomic Motion Games, Evolved Games
Gamerankings pontszám: 32-40%

A budapesti székhelyű Atomic Motion Games egyetlen ismert címe az Evolved Games és a SouthPeak Interactive együttműködésében készített Raven Squad: Operation Hidden Dagger volt. A 2009-ben PC-re és Xbox 360-ra megjelent játék az FPS műfajt ötvözte valós idejű stratégiai elemekkel, a siker viszont finoman szólva is elmaradt. A játékot lepontozták, eladások nem nagyon voltak, a magyar rajongókhoz pedig el se jutott a hírük. Pedig a Digital Reality által félbehagyott, korábban igen nagy lelkesedéssel várt Field Ops munkálatait folytatták. Talán álnéven, ők maguk?


A Raven Squad: Operation Hidden Dagger két különlegesen kiképzett katonai osztag történetét dolgozta fel. Az amazonasi esőerdőben lezuhant első, és a végzet furcsa közjátékának köszönhetően szintén szerencsétlenséget szenvedett második csapat a túlélésért küzdött, a vidéket egy túlerőben lévő, mindenre elszánt hadsereg uralta, a csapat pedig mindig kihúzta egymást a csávából. Tagjai egyéni tulajdonságokkal, és különleges felszerelésekkel rendelkeztek, hatalmas szabadságunk volt irányítani őket, nem voltak rosszak tehát az alapok ahhoz, hogy egy jó játék születhessen. Az Atomic Motion Games az eséllyel viszont nem tudott élni, a kivitelezés gyenge volt, a játékmenet pedig egysíkú és klisés.


27. The Punisher: No Mercy
Fejlesztő, kiadó: Zen Studios, Sony Computer Entertainment
Gamerankings pontszám: 49%

A Marvel Comics világhírű képregényéből a flipperjátékok hivatalos magyarországi fejlesztője, a Zen Studios csinált letölthető feldolgozást. A Pinball FX, a Zen Pinball, a Marvel Pinball és a Star Wars Pinball címeket készítő budapesti csapat az Unreal Engine 3.0-ra építve készítette el a Megtorló legújabb harcain alapuló The Punisher: No Mercy-t, a játék 2009-ben jelent meg kizárólag Playstation 3-ra, azonban komolyabb sikereket ők se tudtak elérni. 


A The Punisher egy multiplayer összecsapásokra kihegyezett FPS volt. A képregény szereplőit irányítva nyomhattunk nyolcszereplős DM, TDM, one on many és co-op harcokat, mindegyik karakter egyéni fegyverekkel és képességekkel büszkélkedhetett, az átvezető videók elkészítésében pedig nem más segített a magyaroknak, mint a Marvel egyik legnagyobb képregény-rajzolója, Mike Deodato. A filmhez hasonlóan a játékra is süllyesztő várt, Kígyossy Zsolt munkája közepesnél is alacsonyabb értékeléseket kapott, két év múlva pedig törölték a PSN-ről.


26. Terep 2 
Fejlesztő: Nagymáthé Dénes
Gamerankings pontszám: Nincs

A korai magyar játékfejlesztés egyik legnagyobb ikonja minden kétséget kizáróan a Terep 2 volt. A Nagymáthé Dénes által készített játék gyermekkorunk kedvencei közé tartozott, értelme nem volt, mégis hetekig, hónapokig tudtuk nyomni. A játék egy szabadon bejárható, hatalmas vidékre kalauzolt el minket, autónkkal hegyeket, dombokat kellett megmásznunk, ügyelve rá, hogy ne álljunk fejre, ennyi volt, s nem több az egész. 


A Terep 2 hangulatát a fantasztikus fizika adta. A kocsi a különböző felületeken eltérő módon viselkedett, egyes részeken jól tapadt a gumi, míg máshol folyamatosan csúszkáltunk, a rugózás pedig valami elképesztően élethűnek tűnt. A legkisebb bukkanók is össze-vissza dobálták a kocsinkat, kívülről tudtuk, hogy merre vannak a legjobb ugratók, 1996-ban még ez jelentette a szórakozást, mai szemmel nézve nem is értem, mit imádtam rajta annyira. De megvesztem érte, az biztos!


25. Rebels: Prison Escape
Fejlesztő, kiadó: Philoslabs, Hip Games
Gamerankings pontszám: 48%

Az 1995 és 2002 között működő budapesti Philoslabs tudhatja magáénak a hazai játékfejlesztés valaha volt legnagyobb botrányát. A nemzetközileg elismert cég vezérigazgatója, Vámosi Zsolt egy év letöltendő börtönbüntetést kapott, amiért a BSA egy feljelentés után 21 számítógépükön talált kalózszoftvereket. A bíróság üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett szerzői jogok megsértése miatt ítélte el őt, amin az se segített, hogy az okozott kárból 4 millió forintot az üzletember saját pénzből térített meg az érintett cégeknek. A Philost néhány évvel később egészen más okok miatt, de bezárták, előtte viszont jelent meg néhány jobb és rosszabb játékuk, melyből most a toplistánk 25. helyezettjét mutatjuk be.


Az Escape from Alcatraz néven is ismert Rebels: Prison Escape egy lopakodós kalandjáték volt. Hőseinket irányítva különböző börtönökből kellett megszöknünk, meg kellett terveznünk a szabadulás módját és idejét, ki kellett jutnunk a cellából, majd kijátszva az őrök figyelmetlenségét, végleg magunk mögött kellett hagyni az épületet. Rengeteg szabadság és lehetőség várt ránk, a Commandos stílusú játékmenet kifejezettem izgalmas volt, a gyenge kivitelezés és a pocsék játékélmény viszont rányomta bélyegét az eredményre. A játék elbukott, a fejlesztőkre ma már senki se emlékszik.


24. Creature Conflict: The Clan Wars
Fejlesztő, kiadó: Mithis Games, Cenega és 1C Company 
Gamerankings pontszám: 60%

A Philoslabs hamvaiból hamarosan új cég sarjadt. A Sugár Róbert vezette budapesti Mithis Games több sikeres címet is letett az asztalra, hivatalos formában viszont csak 2006-ig üzemelt. Az Eidos ekkor felvásárolta őket, és Eidos Studios Hungary néven folytatták a munkát, míg a bezárásra a 2009-es Square Enix akvizíció után egy évvel került sor. A csapat kulcsemberei ezt nem várták meg, és új vállalkozást alapítottak Most Wanted Entertainment néven, ennyire viszont ne ugorjunk előre az időben, nézzük meg, hogy Mithis-ként mivel tudtak hozzájárulni a toplista megszületéséhez.


A Creature Conflict: The Clan Wars a körökre osztott stratégiák legjobb elemeit ötvözte valós idejű akcióval. A komoly elmeroggyant sztoriról tanúskodó történet szerint négy klán - a nyulak, a rozsomákok, a bűzös borzok és a páviánok - vívták mindennapos élethalál-harcukat egymás ellen. A harcok az Univerzum feletti hatalomért folytak, különböző bolygókon, eltérő terepviszonyok és lehetőségek közepette. A játék eredetileg Animal Planet néven jelent volna meg, az ismeretterjesztő csatorna miatt át kellett nevezni a projektet, mindez viszont semmi ahhoz képest, ami vállalatszinten sújtotta a fejlesztőket. Kiadójuk, a Cenega Publishing a munkálatok felénél járva bezárta kapuit, ami súlyos anyagi problémákhoz vezetett, embereket kellett elbocsátaniuk, és irodákat zártak be, míg az orosz 1C Company fel nem karolta őket. Egy év alatt befejezték a fejlesztést, ami a végeredményen is látszik. A Creature Conflict: The Clan Wars nem lett jó játék.


23. War on Terror
Fejlesztő, kiadó: Digital Reality, Monte Cristo Multimedia, Deep Silver
Gamerankings pontszám: 42%

A Peller András vezette Digital Reality az ország második legrégebbi játékfejlesztő cége. Az Amnesty Design néven 1991-ben alapított stúdió másfél évtizedig készített világszínvonalú stratégiai játékokat, termékei itthon rendszering magyar nyelven jelentek meg, az utóbbi években viszont már csak arcade- és mobiljátékokat csináltak. Megvette őket a Magyarország harmadik leggazdagabb vállalkozójaként számon tartott Gattyán György, és cége, a LiveJasmint is birtokló Docler Holding, az utóbbi napokban pedig elterjedt a hír, hogy nem csinálnak több játékot. Megijedni viszont nem kell, a srácok sajtóközleményben cáfolták a híreket, állítólag sokakat kirúgtak, de nem tervezik a bezárásukat.


Nem minden játékuk sikerült azonban tökéletesre. A War on Terror például erősen középszerű lett, a játék a valós idejű stratégiák és az küldetésalapú arcade akciójátékok elemeit keverte, három egymással rivalizáló világhatalmat eresztve egymásnak a harcmezőn. Építkezni nem kellett, nem tudtunk erőforrásokkal, vagy tartalékokkal gazdálkodni, egyszerűen lőni kellett az ellenséget, míg el nem jutottunk célunkig. Hívhattunk persze segítséget, és voltak különleges földi, illetve repülő egységeink is, komoly nyomot a játék viszont nem hagyott bennünk, pályafutása során ritkán nyúlt mellé a Digital Reality, hát ez egy ilyen eset volt.


22. Platoon: The 1st Airborne Cavalry Division in Vietnam
Fejlesztő, kiadó: Digital Reality, Monte Cristo Multimedia, Strategy First
Gamerankings pontszám: 53%

A Szakasz a vietnámi háború egyik legnagyobb és legmegrázóbb filmje volt. A Charlie Sheen, Willem Dafoe és Tom Berenger főszereplésével készült mű kíméletlen hitelességgel dolgozta fel az Egyesült Államok valaha volt legvéresebb háborúját, bátor fiatalok indultak csatába egy elnyomott ázsiai ország felszabadításáért, a propagandafilmek azonban hazudtak, az őserdőben vér, kín és szenvedés várt csak rájuk. A megrázó történetet Oliver Stone filmrendező saját háborús élményei ihlették, a film hivatalos feldolgozását pedig nem másra bízta a Metro-Goldwyn-Mayer, mint a magyarokra.


A Digital Reality által fejlesztett Platoon: The 1st Airborne Cavalry Division in Vietnam szerepében egy küldetésorientált taktikai akciójátékot ismerhettünk meg. Rejtőzködnünk kellett, túlélni és lesből támadni ellenségeinkre, a történetet a film eseményei ihlették, a játékmenet pedig a Baldur’s Gate nyomdokain haladt. Az eseményeket bármikor megállíthattuk, hogy átgondolva helyzetünket, megfontolt parancsokat adjunk csapattársainknak, a játék komoly taktikai elemekkel volt megáldva, s pont elkapta a vietnámi játékok nagy hullámát is. Én végigvittem, és élveztem minden küldetését, bár rajongásomnak valószínűleg komoly hátszelet adott az, hogy kedvenc csapatom csinálta. A játék nemzetközi megítélése már kevésbé volt jó, a buta mesterséges intelligencia, a nehézkes csapatirányítás, és kiszámítható játékmenet egy közepes értékelésre volt csak jó.


21. 1nsane
Fejlesztő, kiadó: Invictus Games, Codemasters
Gamerankings pontszám: 74%

A magyar játékfejlesztés első sikertelenségei után lassan elérkeztünk cikkünk végéhez, s így a komolyabb címekhez is. A futottak még kategória utolsó darabját egy személyes nagy kedvencem, az 1nsane nyerte el, melyet az Invictus Games és a Codemastes segítségével nem más készített, mint a Terep 2-t egyedül leprogramozó Nagymáthé Dénes. 


Elfelejthetted a szabályokat, elfelejthetted az utakat. A többjátékos száguldozásra tervezett 1nsane a világ legkülönlegesebb tájaira kalauzolt el, volt benne húsz különleges off-road járgány, egy tucat játékmód, és harmincnál is több pálya, nyeltük a port, dagasztottuk a sarat, míg anya aludni nem küldött minket. A játék a Terep 2 teljes jogú utódaként vonult be a köztudatba, és bár több mint egy évtizede jelent meg, máig a hazai játéktörténelem egyik legmeghatározóbb darabja. Maradjatok velünk, hiszen holnap már jön is cikksorozatunk második darabja, melyben rossz és közepes játékoknak helye már tényleg nem lesz!

Kapcsolódó cikkek

57.
fubenalvo
Elkezdtem összeszedni az összes kiadott magyar játékot ever. Akit érdekel lesse meg: http://hungame.blog
53.
fubenalvo
Lassan 100 játéknál jár az oldal ahol elkezdtem összegyűjteni az összes magyar játékot. Van köztük bőven olyan is ami mostanában jelent meg ;) https://hungame.blog/
52.
Biboros
#51: találtam a Stomregion-nal kapcsolatosan és elég hitelesnek tűnik, hiszen egy oszlopos tagjának tollából származik:

http://modzone.web4.hu/cikk/hazai-korkep-1-stormregion-part-4
51.
Biboros
#50: Egyet értek trill-el és én is azt javasolnám hogy jobban járj utána a dolgoknak, és ne az aktuális bulvár cikkek alapján szedd össze az infókat. Akár úgy hogy megkeresed a prominens személyeket.

Szerintem érdekesebb ha vagy a játékokról, vagy a fejlesztőktől, vagy a cégekről írsz külön-külön mert ez igy kicsit zavaros (elég sok fejlesztő vándorolt a cégek között ide-ode).

Az is jó volna ha feltüntetnéd hogy mi alapján készült a 30-as lista. Az sem baj ha ez szubjektíve az újság véleménye, csak tudjunk róla. Amúgy jó hogy készült egy ilyen lista.

megjegyzés: A Codename: Panzers Phase One-nál ha jól látom akkor Cold Wars-os screenshot van.






Nehány info amit én


50.
thrill
#48: Tök jó, hogy megcsináltad ezt a cikket, meg az is hogy javítottad (amit). Viszont az "ahol értelmét láttam" dolgot annyira nem értem, de Te tudod. :) Ezek tények, amiket leírtam. Pl. az Eidos Hungary és a Most Wanted párhuzamosan jöttek létre, mindkettő a Mihisből. Egyik a Battlestation, másik a JTF projekt kapcsán. Egy darabig még egy épületben voltak, de alapjában nem volt közük már egymáshoz. A MW viszont semmiképp nem az Eidosból lett (ez ugyanis még mindig rosszul szerepel).
Javítani azért érdemes, mert ha valaki x év múlva ránéz a cikkre (vagy akár most is) és nincs képben, akkor ezt fogja készpénznek venni (mint ahogy Te is a máshol olvasottakat). Újságírói felelősség.
A kutatómunka értékelendő és szépen kigyűjtöttél dolgokat, de keresgélni (kis túlzással) bárki tud. Az egyel komolyabb szint, amikor a kutatómunka arra is kiterjed, ami nincs fenn a neten. Meg kell keresni az egykori arcokat. Ez sokszor nem könnyű, de mindig vannak akik segítenek, valamint így hiteles. Az IDDQD, meg az Index ilyen szempontból pont sokszor negatív példa, amit ott olvasol azok mögött sokszor csak hasraütés van, nem érdemes készpénznek venni. Nem egy alkalommal volt olyan, hogy az aktuális cégnél, amelyiknél dolgoztam, hangos hahotázás, vagy elmélyült anyázás követte azokat a hülyeségeket, amiket a nevezett sajtóorgánumok megjelentettek róluk (pl. az hogy bezárt, miközben ott ültünk és serényen dolgoztunk :). Nem nézett utána az "újságíró", inkább a pletykáknak hitt. Sok ellenállás pont ezért van mindenféle sajtós megkeresés kapcsán fejlesztők részéről, mert vannak az efféle bakik, ami miatt nem szívlelik a firkászokat. Szóval ha nem akarsz ilyen lenni, akkor nem követendő példa.
Mindenesetre én leírtam építő szándékkal mindezeket, a döntés már a Tiéd hogy megfogadod, vagy hogy csinálod a dolgod. :)
49.
Berencsit
Terep 2 emlékszem mennyi nyomattuk anno bátyámmal.... régi szép idők :D
48.
Daks
#45: Köszönöm a pontosítást, ahol értelmét láttam, javítottam a cikket. Mivel nem éltem át az eseményeket, így a cikk kutatómunkára épült, úgy tűnik, hiába olvastam szakmai blogokat, IDDQD-t, fórumokat, Index cikkeket, volt bennük hiba. A kimaradt játékokhoz nem tudok sokat hozzáfűzni, lehetett volna egy 4. részt is írni, de a cikksorozat nem a teljes magyar játéktörténelem felsorolásáról, hanem a legjobbak kiemeléséről szólt. Ez pedig szubjektív dolog, a Reunion és az IG1 (azon kívül, hogy mindkettő önmagában is kiváló sci-fi volt) például szerintem a minden szempontból tökéletesre sikerült IG2-t készítette csak elő, de aláírom, 1-2 cím véletlenül maradt ki. Például a Suli érdemelt volna egy bekezdést, és az AGON is.
47.
#45: Latom szakmabeli vagy te is.
Tenyleg sok valotlansagot osszehordott a cikk szerzoje.
46.
#34: epdig az 1nsane nagyon jo es szorakotatto volt.
45.
thrill
#44: - "Az általa alapított kaliforniai Cinergi Interactive tulajdonában négy hazai cég áll" - "+t", vagyis múltidő, már nagyon rég nem. Ráadásul a négyből három már megszűnt.
- Schlägl Tamásnál a sorrend nem stimm, jelenleg is a Cryteknél van, DR korábban volt.
- A Most Wanted és az Eidos Hungary két külön dolog, egy közös bennük, hogy egy tőről fakadtak, a Mithisből, de "semmi közük egymáshoz". Az Eidos Hungary utód nélkül szűnt meg 2009-ben, a fejlesztők szétszéledtek.
- Sajtóközlemény ide vagy oda, a DR-ből mindenkit elküldtek a hetekben.
- A War Front vállalható, egész jó játék lett, de egyáltalán nem lett sikeres. Sokat elmond, hogy a DR ezután / ekkor éltem meg egyik legnagyobb csődjét (a sok közül :) - a vezetőség egy szép napon bejelentette a dolgozóknak, hogy a három futó projekt közül egyik kiadója sem fizet (az egyik már majd egy éve nem), úgyhogy csak fele fizu jut.
- Az Atomic Motion mögött nem nehéz kitalálni, ki áll. Elég csak utánanézni, mit is csinált akkoriban a DR (semmit :)
- Crysis Warhead: "A srácok a már kész CryEngine motorra építették a játékot, a feladatokat a német központból kapták, kreatív, önálló alkotómunkájuk nem sok volt, fogalmazzunk úgy, hogy bedolgoztak csak." - ez így ebben a formában nem teljesen igaz
- "A harmadik résznek nem nevezhető, de mindenképpen a sorozathoz tartozó Panzers: Cold War immáron az Innoglow és az Atari gondozásában jelent meg, a játékvilág a Stormregiont gyászolta, a spin-off nem is ért el akkora sikereket, mint mikor mi, magyarok dolgoztunk rajta." - ezen is magyarok dolgoztak :) ugyanúgy a Storm csinálta, csak mivel befuccsoltak, létrejött egy Innoglow nevű cég, amiben már csak pár ember volt, aki befejezte a végső simításokat
- A JTF ügy úgy pontos, hogy a Storm magja / alapítói "teleportáltak" a Mithishez / Most Wantedba és vitték a saját engine-jüket. Csak ezt már nem tehették volna meg, mert az a Storm tulajdonába került. Ebből lett a jogi vita.
- A Novotrade későbbi neve Appalosa
- Valóban sok dolog kimaradt: reunion, perihelion, sine mora, agon, gray matter, word of chaos (és a komplett brainfator sztori) de rengeteg hazai játék volt C64-re (nem sorolom), vagy ott a sokak által emlegetett "szakadt csöves", de még az 576-nak is voltak játékfejlesztési ambícióik, továbbá említést érdemel még a 3D Brigade is, akik outsource cégként, de egy rakás játékba bedolgoztak grafikai oldalról (arról meg nem is beszélve, hogy hány hazai szakember dolgozik szerte a világban igen komoly címeken jelenleg is)

de még biztos van, amit én is kihagytam....
44.
Daks
Mik a tévedések? Szólj, utánanézek es kijavitom szivesen.
43.
thrill
Nagyon sok tárgyi tévedés van a cikkben, kicsit jobban utánanézhetett volna a cikkíró, ha már bennfentes infókat próbál elhinteni. A sorrendet se igazán értem mi alapján állt össze.
42.
SP4C3F0X
Hát a Street Legal utolsó helyével nem értek egyet. Igaz hogy bugos volt, de egyedi volt az autós játékok között abban hogy egy az egyben mi raktuk össze a kocsit. No meg hasonlított a Street Rod-ra csak modernebb kinézettel.
41.
Daks
1nsane a GOG.com-on:
http://www.gog.com/gamecard/1nsane
40.
Scal
ha a Terep 2 szerepel, akkor az Amnézia is kerüljön ám fel... egyébként nagyon szép munka, nem is gondoltam volna, hogy ennyi magyar fejlesztő képes volt ideig óráig megélni ebben a pocsolyában, az elég nagy baj, hogy a legtöbbjük leragadt az egykaptafára készülő RTS-eknél, ha meg valami mást készítettek akkor ilyen nyomi lett mint a Rebels
39.
anr96
Terep 2... Anno micsoda "bajnokságokat rendeztünk. Egyszerre ketten (vagy többen is :?) is játszhattak vele, mindenki egyedi festéssel, új pályákon, menüt pedig szimpla batch fájlból csináltunk alá. Milyen régen volt.

Talán csak a hálózatban játszott NQ RAC Rally tudta letaszítani a helyi toplista éléről.
37.
Daks
Éjfélkor jön a második rész. Aki kíváncsi a lista 20-tól 11-ig tartó folytatására, ne menjen korán aludni. :)
36.
devilboy22
#35: Aki még nem próbálta tegye meg. 10 euro-t simán megéri.
34.
Drazhar
Hát játszottam én itthoni produktumokkal, de innen mindegyik kimaradt.
A minőséget elnézve, ez talán se nem hiba, se nem véletlen :D
33.
Cooper911
A Street Legal: Racing Redline-ban volt eddig a legeslegjobb autóépités. Az egész autót darabokra lehetett szedni, tuningolni rajta mindent. A törésmodell is jó volt. Csak a vezetési élmény nem és tényleg nagyon szaggatott.

Insane! Best of ever az akkori LAN partyk elmaradhatatlan kelléke. és a sok user made autó (Wartburg, Traktor, stb) miatt a röhögés nem maradt el... :) Ja és hatalmas fun volt a vég nélküli terepen száguldozni.
30.
#21: Mar bocs de a panzers az a swine "utodja volt "
A swine meg regebbi mint a platoon meg az afrika "porks", vagy barmelyik dr-es wars, war on terror, otvarsz meg a tobbi szemet.
Egy masik oldalon sirt valaki, hogy de sajnalja a cleverst(azokat mert mikor egy ertekelheto jatekuk volt, de sebaj osszealt a banda a cryteknel) es a dr-t is .
Pont a ket legnagyobb ganyoldat siratja.
Az ig-n kivul semmi olyat nem csinalak ami emlitesre melto(a sine morat nem probaltam meg).
Ott volt a mithis-most wanted, mithis-eidos istenharagja.
A JTF vagy a midway.
Meg azok is sokkal jobbak voltak az altalam fent emlitett jatekoknal.
Raadasul a panzes nem lehet war on terror kopintas sem mivel az elobbi jott ki hamarabb.
Csak a miheztartas vegett a swine, panzers, jtf, crysis warhead egy vonal.
28.
adriano28
gondolom a crysis:warhead az lesz az első magyar fejlesztésű játék:D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...