Banished teszt

  • Írta: Arell
  • 2014. március 16.
  • teszt
Link másolása
Egy csapat száműzött férfi és nő a vadonban úgy dönt, hogy véget vet a nomád életnek, gyökeret ereszt a semmi közepén, és megalapítja saját községét. A te feladatod, hogy biztosítsd számukra az egyetlen célt, mely vezérli őket: a túlélésüket.

A Banished Luke Hodorowicz, illetve a Shining Rock Software egyszemélyes stúdiójának teremtménye. A túlélő-városépítőben egy csapat száműzetésben lévő vándor sorsáért felelünk, akik úgy döntenek, hogy letelepednek a vadon egy vonzónak tűnő szegletében. Minden élelmük és ruházatuk, amijük van, elfér egy lovaskocsin és teljes mértékben arra vannak utalva, amit a környezetükben találnak, és meg tudnak termelni maguknak. A mi dolgunk az, hogy még az első tél beköszönte előtt fel kell készítenünk őket az önfenntartó életmódra, különben rövid idő alatt megfagynak vagy éhen pusztulnak a meglehetősen kíméletlen környezetben.

Egy összetettebb játék első indításakor a legtöbb hosszú távú élvezhetőségre törekvő felhasználó a működést bemutató szituációs feladatok után néz. A Banished szerencsére megfelelően fel van szerelkezve a témában. Kapott ugyanis egy nagyon hasznos, – nem kötelezően rád erőszakolt, de erősen ajánlott – tutorial missziócsokrot. Ebből a körülbelül fél óra alatt elvégezhető küldetésláncból megtudhatod, hogyan láthatod el a feladatod a település láthatatlan kormányzójaként, ami esszenciális ahhoz, hogy a lakosság hosszú életet éljen és prosperáljon. Mikor végigrágtad magad az oktató anyagokon és létrehozod az első településed, kiválaszthatod vagy véletlen generátorral elkészítheted annak nevét, a pályagenerátor seedjét, valamint megadhatod, hogy hegy vagy inkább völgy (igen különös megkülönböztetés) legyen a jellemző a topográfiára. Választhatsz kis-, közepes- és nagyméretű térképet, mérsékelt, hűvös vagy könyörtelen klímát, és nehézségi fokot, ami az induló családok számát határozza meg a falvad alapjául szolgáló épületegyüttesben. Ha szeretnéd, ki- vagy bekapcsolhatod a világot érintő természeti katasztrófákat is. Ez sok szempontból fundamentális változásokat hoz a játékmenetedben, némelyik szerencsétlenség ugyanis pillanatokon belül nullává redukálhatja az órák vagy akár napok alatt felhúzott, de nem kellőképpen felkészített városod lakosságát és infrastruktúráját. Érdemes tehát alaposan átgondolni, hogy vállaljuk-e a járványok, kártevők, tornádók és tüzek véletlenszerű pusztítását az első játékunk során. A veszélyesen élőknek javasolt lesz a mentés funkció alapos ismerete és használata.

Miután lefutott a terep felépítése a Simsből ismerős, egysoros állapotjelző címkék kíséretében, és megpillantod a községedet, az első és legalapvetőbb dolgod az lesz, hogy megmutasd a leendő polgároknak, mi a tennivalójuk a területen. Ahogy a letelepedés beindul, mindenki egyszerű munkásként kezdi, ami a legelemibb poszt, amit egy lakó betölthet. A munkások hordják az anyagot az építkezésekhez, valamint ők takarítják el egy területről a nyersanyagokat, mint a fa, kő vagy érc. Sokat könnyíthetünk a polgárok munkáján, ha idejekorán utak lefektetésével gyorsítjuk a közlekedést. Ha ez megvan, és kijelölted az építőanyagok gyűjtésére és annak tárolására szánt területeket, áttérhetsz az emberek hosszútávú feladatainak kiosztására. 

Az első szerep, amit ki kell majd választanod a meglehetősen széles repertoárból, melyet a játékban kínált szakmák képeznek, az építész lesz. Ő fogja felhúzni ugyanis a lakó- és manufakturális épületeket, melyek nélkül az élet elképzelhetetlen lenne a lakosaidnak. Amint az építész megkezdte a munkát, el kell kezdened gondoskodni az élelmezésről. Ehhez ki kell jelölnöd egy vagy több juhászt, gyűjtögetőt, halászt, földművest vagy vadászt, miután megépítetted, illetőleg körülhatároltad a hozzájuk tartozó épületet és területet, ahol a munkájukat végezni tudják. Ha könnyedén bőséges harapnivalót szeretnél lakosaidnak, kezdetben a legjobb választás egy gyűjtögető bódé lesz, ami négy különféle terméket képes a raktáradba juttatni viszonylag gyorsan. A vadász pedig mind hús, mind bőr szempontjából fontos lehet később, így ha jut rá embered, tegyél egyet le ebből is mélyen a sűrű erdőbe, de ne túl messze a városközpontodtól. Még a tél előtt le kell tenned egy fafeldolgozó műhelyt is, ahol a rönkökből tüzelőt hasítanak, valamint célszerű lesz elgondolkodni egy szabóüzemen, ahol kabátokat készítenek a vadak és juhok bőréből és bundájából. Ez viszont már nem annyira életbevágó az első télen, tekintve, hogy a lakosságod elegendő meleg ruházatot hozott magával egy évre.

Ahogy telnek a hónapok és nagyobb lesz a városod, növekedik a népesség is. Elkezdheted működtetni a még kevésbé égető fontosságú, de egyre szükségesebb gyógyfüvest, aki az egészségmegőrzésről gondoskodik, és a kovácsot, aki a település szerszámait készíti a munkához. Építhetsz sörfőzdét, és bevásárolhatsz a piacon különféle veteményből az élelem változatossága érdekében, hogy legyen alkohol és boldogság, felvehetsz eladót és kereskedőt, hogy importáljanak nehezen hozzáférhető termékeket és exportálják azt amiből túltermelésed van. Létesíthetsz gyümölcsfa ültetvényt is a hosszabb távú termény érdekében, mely évek befektetett munkájából hozza majd meg az lakosság által áhított alma, körte, cseresznye, barack, és a csonthéjasok élvezetét. Alkalmazhatsz még bányászt, kőfaragót, tanárt, orvost, és papot is, értelemszerűen a hozzájuk tartozó iskolában, bányában és kőfejtőben, templomban és kórházban. A tanulás ugyan nem vezet továbbfejlesztett épületekhez, de a kiművelt parasztok jobban végzik a munkájukat a földön és a műhelyben egyaránt, ami többlet termelést jelent.

A Banished persze nem ilyen egyszerű, amire hamar rá fogsz jönni játék közben. A cím ugyanis ízig-vérig stratégia. Ha egy szóval kellene jellemeznem a játékmenet kvintesszenciáját, akkor az az egyensúly lenne. Ha kivágod a környező fákat, csökken a vadpopuláció, de ha közben új erdőt telepítesz az öregebb helyre, nem fognak megteremni a gyógynövények a területen, ameddig a csemeték fel nem nőnek. Ha túl messzire teszed az erdészt vagy a vadászmenedéket, érintetlen területeken dolgozhatsz ugyan, de a hatékonyság csökken a lakóházaktól számított távolsággal egyenes arányban. Ha évekig ugyanazon a helyen műveled a földet, romlik a termés minősége és terméketlenné válik a talaj. Ahogy szezonról-szezonra folyik az élet Aprajafalván, bizony módfelett körültekintőnek és megfontoltnak kell lennünk, hogy ki ne csússzon a kezünkből az irányítás. Ha nem gondoskodunk az élelemről és a tüzelőről, a meleg ruházatról, gyógyszerekről és a szerszámokról, annak a lakók hamar megisszák a levét. Egy kemény tél beköszöntével pedig röpke percek alatt szellemvárossá alakulhat a kis községünk. 

Ha a SimCityhez hasonló városkép-fejlődésre vágysz, a Banished-et nem neked találták ki. Ebben a játékban ugyanis az egyetlen cél – legyen a községed apró, vagy hatalmas –, a túlélés. Nincsenek luxus épületek, vagy idővel elérhetővé váló upgrade-ek, nincsen kutatás-fejlesztés. Csak és kizárólag a fennmaradás van, azokkal az eszközökkel amit már az első napon megépíthettél. A játék könnyen optimalizálható mind teljesítményigényét, mind pedig nehézségi szintjét illetően, ami sokak számára elérhetővé és vonzóvá teheti, a 200Mb alatti állományú szoftvert. A grafikát illetően nem fognak hatalmas meglepetések érni minket, a játéknak igazán autentikus és kellemes a hangulata, de a gyönyörűtől messze van. A zene tűrhető. Ha az ember nem koncentrál rá, elfogadható, de nem kifejezetten magával ragadó aláfestésnek bizonyul. A GUI letisztult és kellemes, könnyen kezelhető, a túlélő városépítő stratégia ötlete pedig igazán frissítő újdonságot jelent a műfajban. A Banished egyik legjobb tulajdonsága pedig, hogy moddolható, amely bizonyítottan hosszú éveket képes egyes eleve jól sikerült címek popularitásának fennmaradásához adni. Összességében egy fantasztikusan élvezhető és jól konstruált címet próbálhattam ki, melyet mindenkinek szívesen ajánlok!

 

 

23.
23.
MaxiJets
Annyira buták vagytok amikor a grafikán kezdtek el vitatkozni. Off topic majd az összes teszt komment amikor annyit lehetne regélni a játékról. Ennek nem a pontszám meg a pro kontra a lényege... aki írja a tesztet megvan a joga ahhoz, hogy kiemeljen ezt azt ami nem tetszik neki. Mindenki másképp éli meg nem csak ezt, hanem más játékokat is. személy szerint én nem a grafikát jelöltem volna negatívumnak, de ha a teszt írójának ez nem tetszett, akkor szíve joga leírni azt. Véleményem szerint ez a játék rohadt unalmas és ismétlődő. Inkább nyúlok egy Settlers-hez, vagy egy SimCity-hez minthogy ezzel huzamosabb ideig játsszak. Mégsem verem a nyálam, h hogy kaphatott 8.5 pontot ez a számomra semmit mondó hulladék. A steam-en elég sokan odáig vannak a játékért és ++os review-okat írnak róla. És a #3 kommentelőnek szerintem először ki kéne próbálnia a játékot és megfogalmazni valami véleményt ahelyett, h annak a személynek az álláspontját szapulná aki időt és energiát fordított arra, h ő megismerje ezt a játékot. majd ezt követően kultúráltan véleményt formáljon róla.
22.
22.
civilizator
Ez a játéktípus elég népszerűnek tűnik a független fejlesztők között, én pl. a Gnomoria-t próbáltam.
20.
20.
K.Bandi
Brutálisan nagy potenciált látok benne, nagyon jó kis játék csak még látszik hogy alphában van (helyenként nagyon idegesítően).
Nekem 9.1/10
19.
19.
JoHnNiEE
#13: de ki lehet választani h melyik építkezésen legyen nagyobb prioritás ;)
18.
18.
Stiw
Akadjatok már le erről a grafika témáról! :) Ha a játék jó, a grafika nem számít annyira. Nekem már rég felkeltette az érdeklődésem a játék, de sajnos nem vagyok egy nagy stratéga. Talán egyszer kipróbálom. :)
17.
17.
Shannaro
#16: Ja, ezért írta, hogy közepes. Bár nekem pont így felel meg. Az ócska laptopom is elbír vele.

Végre egy kemény stratégia, ami megbosszulja, ha nem vagy elég körültekintő.
16.
16.
Kocsis92
#10: természetesen nem kell magasztalni a grafikát, de negatívként felhozni röhejes. nem csak a ah totálszép - undorító páros van.
15.
15.
#5: Egy jatek, hogy mennyire szep, rohadtul nem engine fuggo.
Ami most fotoreal az 2 ev mulva rohej.
Ami most stilusos az 2 ev mulva is az lesz.
Es nem a csilivi effekt dompingtol szep valami attol maximum giccses.
Szerintem.
14.
14.
#13: "...lerombolta akkor a kis építőid a templomot kezdik el javítani.."
Ezen mi a meglepo? A kozepkorba kb. igy is mentek a dolgok.
Lenyegtelen volt hogy megfagynak/ehendoglenek az emberek csak a "fonok"-nek jo legyen...
:D
13.
13.
ratchetfan
Nagyon jó kis játék, elég nehéz is mondjuk... az első falumat elvitte egy tornádó 1 emberem maradt az is halálra fagyott mert nem volt ház... és nem tudta időben felépíteni... amit még negatívumnak fel tudnék hozni az az hogy nem lehet megszabni hogy az épületeket milyen sorrendben építsék és elég zavaró hogy amikor pl nincs házad mert valami katasztrófa lerombolta akkor a kis építőid a templomot kezdik el javítani :DD
12.
12.
randall13
#9: Akkor ezek alapján a Flappy Bird is 10/10-es játék.
11.
11.
Stormblast
Amúgy nekem ez a grafika pont bejön. Semmi csilli villi extra effekt, nagyon tiszta
10.
10.
makkandis
#9: Az álláspontod érthető és valamilyen szintem még talán jogos is, de szerintem még mindig az a kisebbik rossz, hogy a tesztelő "leszólja" a grafikát, mint hogy magasztalná csak azért, mert egy ember készítette. Majd utána meg egyesek csalódjanak, mert a teszt alapján ők szebb külcsínre számítottak.
9.
9.
Kocsis92
#5: szerintem nem kéne ugyanazzal a mércével mérni a többszáz fős projekteket és ezt, tartom magam ehhez :) ez egy 10/10 indie játék. a starcraftnál se kezdi el hiányolni az ember, hogy az fps rész gyenge.. ez nem egy csúcskategóriás high-budget tech-demo ezért úgy vélem, nem lehet felróni negatívnak hogy közepes grafika.
8.
8.
balint23h
#3: És? Neked mint vevőnek csak a végeredmény a fontos. Ha eszek egy étteremben nem érdekel, hogy azt esetleg egy kezdő szakács főzte, csak az érdekel, hogy jó legyen a kaja...
7.
7.
theo9311
#6: Az pont az a pénz, amit egy nagyon várt játékra még hajlandó vagyok kiadni (pl. van helsing már előrendelve). De ez inkább az "érdekes, majd kipróbálom" kategória a gameplay meg a cikk után. :)
6.
6.
zarándok
#4: Szerintem az a 19 euro annyira nem fajdalmas erte, foleg, hogy egy AAA-s cimeket megszegyenito jatekrol van szo, amiket mondjuk 60 euroert kapsz meg, szoval... Mondjuk magyar fizetes mellett megertem ezt a hozzaallast. :)
5.
5.
Arell
#3: Szia Kocsis92!

Az, hogy egy ember fejleszt egy játékot még nem mentesíti az alól, hogy megfeleljen a jelen igényeinek. Szép, de nem gyönyörű. Ha jobbat akart/tudott volna, jobbat csinál, vagy felvesz még embereket, ha Ő nem tudja egyedül, érted? Nem becsmérelni szándékozom az általa elért hatalmas eredményt, de mindent lehet kiválóan, közepesen és rosszul csinálni. Luke Hodorowicz egy személyben csinált egy játékot azzal az áldozattal, hogy bizonyos részei közepesre, míg mások nagyszerűre sikerültek. Nincs ezzel semmi gond, hogy egy szál magában nem épített egy CryEngine-t, de tény, hogy lehetne szebb is. Ez van.
4.
4.
theo9311
#3: Nem értem egy tesztelő miért ne hozhatná fel ezeket negatívumnak. Attól egy játék jobb nem lesz hogy egy ember csinálta, legfeljebb szimpatikusabb. De az meg már szubjektív dolog, érted.

Egyébként nagyon szimpi a játék, de inkább megvárom míg akciós lesz.
3.
3.
Kocsis92
ha jól tudom 1 személy csinálta az egész játékot, erre felhozol két olyan negatívumot h közepes grafika és költségkimélő zene.. szép volt, többet nem jövök
2.
2.
markoci555
Köszönöm szépen a tesztet, pont ma mentem fel a steam-re és láttam ezt a játékot, mondom majd megkukkolom mi is ez, mert furcsának tűnt.
1.
1.
csomp02
"Közepes grafika" hát nem tudom egy független fejlesztőktől kiadott játék nem lesz olyan jó grafikájú de ezen kívül egy jó kis teszt lett .
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...