Ghost Recon: Wildlands teszt

  • Írta: fojesz
  • 2017. március 18.
A Ubisoft szintet lépne a nyitott világú játékokkal, a kísérletezés alanyának pedig a Ghost Recont választotta. Habár Bolívia kipucolásába bele lehet feledkezni, a váltás mégsem sikerült zökkenőmentesen.

Az első pár órában borzasztóan utáltam az új Ghost Recont. Egyfelől rendkívül taszított, hogy a Ghost Recon: Wildlands megint a szokásos Ubisoft-formulát követi, ahol a változatosság kedvéért az a feladatunk, hogy kipucoljuk az ikonokkal teleszórt térképet, másrészt be kell látni, az új Ghost Recont egyáltalán nem sikerült tökéletesre polírozni. A megkérdőjelezhető dizájndöntésektől a legkülönfélébb technikai bugokig mindennel találkozhat az egyszeri rajongó, aki azt is jogosan hánytorgatja fel a készítőknek, hogy a játék legfeljebb nyomokban tartalmaz Ghost Recon-elemeket. Aztán pár óra után átkattant bennem valami, és azon kaptam magam, hogy elkezdtem élvezni a bolíviai túrát.

A Ubisoft néhány hónapja nyilatkozta azt, hogy szeretné megreformálni a videojátékos történetmesélést, és az eddigi lineáris narratíva helyett valami másban gondolkodna. Az ő megközelítésében az “anekdoták” kapnák a főszerepet: persze adott a sztori íve, amely egyben tartja a játékot, a 30-40 órás játékidő azonban nem a forgatókönyvírók ütemezése szerint zajlik, hanem úgy, ahogy a játékos szeretné, a képletet pedig egy sor véletlenszerű paraméter bonyolítja, hogy minden végigjátszás más-más, a maga módján emlékezetes epizódokat vonultasson fel. Habár a Ubisoft az új Assassin’s Creed kapcsán fejtette ki ezt a gondolatmenetet, valójában az új Ghost Reconra is ráhúzható.

A történet szerint Bolíviában járunk, ahol a Szellemek ősellenségei, a mexikóiak rosszalkodnak. Egy mexikói drogkartell veti meg a lábát az országban, amely El Sueño vezetésével és a korrupt kormány közreműködésével félelmetes gépezetté növi ki magát. A Santa Blanca helyben termeli a kokaint, átláthatatlan csempészhálózatot működtet, nem mellesleg pedig rendkívüli haderőt képvisel, és még a PR-ra is jut erőforrása: blogposztokban népszerűsíti magát, és a vezetői is előszeretettel mutatkoznak a közösségi oldalakon. Bár az amerikai kormány érdeklődve figyeli a kartell tevékenységét, egészen addig nem avatkozik be az ügybe, amíg el nem teszik láb alól a DEA egyik ügynökét. A jenkiknél itt szakad el a cérna, és a Szellemeket bízzák meg El Sueño levadászásával - tanulják meg végre azok a mexikóiak, hogy nem kéne huncutkodni!

Habár a Ghost Recon: Wildlands egy hosszú játék, a története egy bekezdésben összefoglalható, és ahogy látjátok, nem is eredeti különösebben. Természetesen adott a Nagy Cél, amely keretbe foglalja az akcióinkat, a történetet ténylegesen is előrehajtó eseményekből azonban nincs sok, és ilyen játékidő mellett sokat is kell böjtölnünk értük - egyszerűen nem ezeken van a hangsúly. A legtöbb időt azokkal az epizódszerű küldetésekkel töltjük majd, amelyek önállóan is megállják a helyüket, és tulajdonképpen bármilyen sorrendben teljesíthetők. Ezek a kis sztorik sokszor szürreálisak, de jópofák tudnak lenni, a helyi Instán pózoló drogbárótól kezdve a csempész-tengeralattjárókat tervező techguruig mindenféle arc szembejön majd. Az írók tehát kifejezetten sokat hoztak ki a témából, és bár nekem is hiányzott az intenzívebb forgatókönyv, a játékmenet ismeretében akár egy jó kompromisszumnak is felfogható a munkájuk, amely a háttérsztorit részletező dokumentumok begyűjtésével teljesedhet ki.

Nem legitimálni szeretném a valódi történet hiányát, de a kontextust muszáj megérteni: a Ghost Recon: Wildlands történetmesélése és játékmenete is azt szolgálja, hogy te és a haverjaid beugorjatok egy-egy este pár órára, letoljatok néhány küldetést, másnap pedig büszkén meséljétek a többieknek, hogy mi történt veletek az éjjel. Az új Ghost Recon egyáltalán nem lineáris, El Sueño kiiktatásáig a kartell destabilizálásán keresztül vezet az út, ami 21+4 vezető megbuktatását jelenti. A járható ösvényt a nehézségi szint hivatott jelölni, de egyébként úgy válogatod meg a célpontjaidat, ahogy jól esik, és nem is muszáj mindegyikükkel végezni a játék befejezéséhez - az már más kérdés, hogy a lelkesebbek egy alternatív lezárásnak örülhetnek.

A kartell fejesei a játék világának egy-egy tartományát vették be. A virtuális Bolívia a Ubisoft állítása szerint az eddigi legméretesebb munkája, és bár nem álltam neki vonalzózni, simán elhiszem nekik: már a szomszédos régióba is huzamosabb ideig tart átautózni, a hosszabb turnékhoz pedig mindenképpen javaslom a hideg élelem csomagolását. A legjobb, hogy a játék grafikája nagyon szép, a terep pedig kifejezetten gazdag és kellően változatos. A tájat folyók hálózzák be, egyébként pedig hegyek, erdők és sivatagok váltják egymást, és a fejlesztők nemcsak a flórára, de a faunára is odafigyeltek. A napszakok mellett az időjárás is dinamikusan változik, ami még színesebbé teszi a látványt.

A kezdeti rácsodálkozást követően hamar eljutunk azonban az első törésponthoz: a játék térképe nagyon korán megtelik ikonokkal, benned pedig azonnal realizálódik, hogy ezúttal is a jól megszokott open-world formulát fogod kapni. Klasszikus tornyok ugyan nincsenek, a Ubisoft el is mondta pár éve, hogy azokat már nem csípik a játékosok, de itt is meg van a módja annak, hogyan lehet egy-egy ikonból sokkal többet csinálni. A tennivalók a lakott területeken, illetve az ellenséges bázisok környékén találhatók meg, a felfedezésükhöz pedig az információgyűjtésen keresztül vezet az út: legyen szó a sztoriküldetésekről vagy a fejlesztéshez szükséges erőforrásokról, a pontos koordináták megszerzéséhez informátorok vagy árulkodó dokumentumok után kell kutatnunk,amikről a CIA-összekötőnktől kapunk fülest.

Ebből már sejthetitek, hogy a Ghost Recon: Wildlands ezen oldala meglehetősen monoton élményt kínál, és ezen az sem segít, hogy maguk a küldetések nem túl változatosak, hiszen többnyire az a feladatunk, hogy elfogjunk/megöljünk/ellopjunk/felrobbantsunk valakit vagy valamit. Mindezt azzal kompenzálja a program, hogy tényleg nagy szabadságot kínál, így tulajdonképpen a játékosok kreativitásán is múlik, hogy miként húzzák ki a több tízórás játékidőt. Egy küldetés megoldásához számtalan út és eszköz vezet, vérmérséklettől és játékstílustól függ, hogy ki meddig merészkedik el!

Az új Ghost Recon sok tekintetben más, mint a korábbi részek, de az alapok változatlanok: egy csapat tagjaként kell helytállnunk, a taktika pedig kiemelten fontos szerepet élvez a játék során. Nem lehetetlen nyers erővel érvényesülni, sőt, de a harc megkezdése előtt elengedhetetlen, hogy megálljunk picit “szöszölni” a csapattársakkal, annál is inkább, mert nem bírjuk olyan jól a golyót, mint más játékokban. A tervezés alapvető része például a feltérképezés: egy közeli magaslatról távcsővel, a rugalmasabb megoldások hívei pedig drónnal figyelhetik meg a küldetés helyszínéül szolgáló bázist, megjelölhetik az ellenfeleket és a fontos objektumokat, na, és persze hátsó bejáratokat kereshetnek.

Ez utóbbiak a lopakodásnál jönnek jól: csak buzdítani tudok mindenkit, hogy a csendes akciózást válassza, mert kooperatív módban egészen frappáns húzásokat lehet összehozni. Ahogy a művelt ogre mondaná, a Ghost Recon olyan, mint a hagyma, a megfigyelés után kívülről befele haladva, ha úgy tetszik, héjanként lehet lebontani az ellenség védelmi vonalait. Megkeresed az őrt, aki senkinek sincs a látóterében, vagy összedolgozva kiszedtek két másikat, hogy szabaddá tegyétek a főbejáratot. A legélvezetesebb az, amikor a játék a nyitott világból és a járműhasználatból is profitál egy kicsit, az ejtőernyőzés képességét például érdemes mihamarabb elsajátítani, és abban is van valami menő, hogy a taktika részeként a fél csapat motorcsónakkal érkezik a helyszínre.

A The Divisionnel ellentétben az új Ghost Recon játékmenetének nem a loot a fő hajtómotorja, de egy kis szerepjátékos vonal itt is elfért. Hősünk, illetve a csapatunk képességei fejleszthetők, valamint fegyverekből és kiegészítőkből is egyre jobbakat zsákolhatunk. (A ruházatunk teljes mértékben kozmetikai szerepet tölt be, még az álcázásban sincs szerepe.) Bármire is gyúrjunk, masszív gyűjtögetésre kell készülnünk: a fegyvereket, a fegyveralkatrészeket és a kiegészítőket szétszórták a térképen, úgy kell összehalásznunk őket, a képességeink javításához pedig skillpontokat és ellátmányt kell szereznünk. A képességek között aktív és passzív darabok is találhatók, így tanulhatjuk meg az ejtőernyőzést, így kapunk gránátvetőt, de ezzel tudjuk erősíteni az éppen használt jármű védelmét, és az állóképességünk is így fejlődik. A nyersanyagok a különböző mellékküldetések teljesítésével nagyobb pakkban is bezsebelhetők, ezek között találjuk meg azokat a feladatokat is, amivel támogatást kérhetünk a helyi ellenállástól.

A Ghost Recon: Wildlands legnagyobb hibája, hogy egyedül játszva és kooperatív módban egészen más élményt nyújt, és ennek most nem kell örülni, mert nem arról van szó, hogy “hú, de változatos” ez a játék. Egész egyszerűen az egyjátékos mód közelében sincs a kooperatívnak, ha nincs három haverod, akivel tudsz játszani, a nyilvánvalóan adott marhulási faktor mellett a játék olyan funkcióiról mondhatsz le, amelyek a taktikai lehetőségeket árnyalnák. Muszáj idéznem az Eurogamer munkatársát, aki rendkívül találóan a kutyasétáltatáshoz hasonlította az egyjátékos részt: az AI által irányított három csapattárs nem jó semmire, azonkívül, hogy vonulnak és útban vannak, illetve lőnek, amikor te is lősz.

A csapat tagjainak csak együtt adhatsz néhány egyszerű utasítást, egyesével nem, a járművek nyújtotta lehetőségeket egyáltalán nem tudod kiaknázni, mert ők nem tudnak vezetni, és úgy általában, ha jót akarsz magadnak, vagy közel tartod őket, vagy 50 méterrel arrébb. A játék a már ismert Sync Shottal próbálja kompenzálni a sutaságukat: ilyenkor legfeljebb három célpont kijelölése után egyszerre szedhettek ki egy adag ellenfelet, és mivel az AI szerencsére sosem hibázik, ez eléggé megkönnyíti az előrehaladást.

Egyáltalán nem arról van szó, hogy élvezhetetlen az egyjátékos rész, de a kooperatív mód új dimenziókat nyit meg és tényleg nagyon szórakoztató tud lenni. Az megint más kérdés, hogy még ekkor is kitűnik, hogy a Ghost Recon: Wildlands nem éppen egy végletekig polírozott program. A multiplayer peer-to-peer alapú, ami önmagában nem gond, igaz, nálam egy kis routerbabrálás elkélt, hogy játszható állapotba kerüljön a játék. Inkább a szinkronizációs problémák szúrhatnak szemet még, a párbeszédeket, az autók rádióadását és az időjárást eleve nem hangolja össze a program, adott esetben pedig olyan baki is becsúszhat, hogy az egyik játékos nem lát valamilyen ellenfelet például, amit a másik igen.

A bugok azonban csak a felszín kapargatását jelentik, és többé-kevésbé könnyen javíthatók, sokkal zavaróbb, hogy úgy tűnik: a fejlesztők a hatalmas nyitott világ és a kooperatív élmény megteremtésére fókuszáltak, a részletekre azonban már nem fordítottak olyan nagy figyelmet. A fegyverek fejlesztése például szinte felesleges, mert bár a játék során egyre jobb mordályokhoz jutunk hozzá, az alap gépfegyverrel és az első küldetés után kapott mesterlövészpuskával vidáman lehet haladni. A karakterek testreszabása ugyan sokrétű, de az elérhető felszerelések száma nem túl nagy - sebaj, ezek a Szellemek nem nagy egyéniségek, legalább értjük, miért ismételgetik a szövegeiket állandóan, és a mikrotranzakcióknak is lesz értelme!

Az AI-tól se várjunk csodákat. A csapattársakról már esett szó, azonban az ellenfeleknél is rendre kilóg a lóláb: a nagyobb tűzpárbajoknál előszeretettel szaladnak bele libasorban a célkeresztbe, azt pedig különösen kedvelem, hogy a hulláik alig egy perc alatt eltűnnek, így lopakodás közben emiatt biztosan nem fogunk lebukni. A Ghost Recon: Wildlands világán sajnos nem igazán hagyhatunk nyomot egyébként, ha kipucolunk egy bázist, nem sokkal később újra megtelik őrökkel. Végül az irányítás is eléggé esetlen tud lenni: a járművek kezelhetősége alulról súrolja azt a minőséget, amit a hasonszőrű játékokban tapasztalunk, a karakterünk terelgetésénél pedig általában az a kellemetlen, hogy az automata fedezékrendszer nem mindig működik megfelelően, és az is teljesen kiszámíthatatlan, hogy min tudunk fel-, illetve átmászni.

A Ghost Recon: Wildlands értékelése egy átlag, ha egyedül játszanád, vonj le belőle egy pontot, ha pedig akadnak hozzá haverok, adj hozzá egyet. Az új Ghost Recon egészen más, mint a korábbi részek, azonban a nyitott világú kooperatív taktikázás olyan kísérlet, amire a szkeptikusabbaknak is érdemes ráúszniuk. Bolívia hatalmas és meseszép, a játék nyújtotta szabadság pedig olyan húzásokra sarkallja a játékosokat, amire korábban nem nagyon láttunk példát. Ha megbarátkoztok, egy darabig tuti együtt töltitek majd a szabadidődet!

A Ghost Recon: Wildlands PC-re, PS4-re és Xbox One-ra jelent meg. A játékot az ASUS ROG Tytan CG8580 gamer konfigurációján játszottuk végig, melyet az ASUS Magyarország biztosított számunkra.

Kapcsolódó cikkek

20.
CsabCharger
A beharangozó hatására előrendelésben megvásároltam a goldot, sőt már mikrótranzakciót is indítottam. Beletoltam pár órát és annyira nem mondanám monotonnak. Most egyedül tolom és a taktikai csík feltornászása 100%-ra a másodlagos cél a sztori kitolása mellett. Coop-ban azért az is nehezebb mint az npc csávókkal. Hardba toljátok mindjárt nem lesz monoton és azt sem mondanám,hogy olyan kiszámítható az ellenfelek mozgása. Taktikai shooter. Szerintem annak simán jó játék.
19.
kopic
#7: Ha haverok leszunk akkor is ?
17.
Binder
A játék totál redben van...ha valakinek nem jön be a stílus, az egy dolog...a játék attól még nem szar és nem szenny...egyedül és coop-ban is nagyon jó...hatalmas, szép (sima PS4-en tolom) és változatos a környezet és a küldetések is...több mint 100 órával a hátam mögött bizonyára már feltünt volna ha unalmas, önismétlő, esetleg ronda lenne...
Pakoltam pár képet egy albumba...szabadon megtekinthető...jelzem újra...sima PS4-es képernyőfotókról van szó...de mi 100 órája tátott szájjal játszunk...lassan a sztorinak is nekiállunk...XD
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1906659466229243.1073741840.1619069984988194&type=1&l=71340f88aa
14.
vt90xxx
Nem kötözködni akarok, de egy nvidia gtx 680-nal hogy lehet tesztelni egy AAA játékot? Azzal jó, ha éppen közepes beállítással elmegy a játék, egy tesztnél így hogyan értékeled a grafikát?
11.
Zisten
A játék kiváló.
egyedül is jól játszható, mert a csapattársak tökéletesen végzik a dolgukat, egy kiváló parancsnok vezetésével.
Változatos a környezet, a küldetések, az egyes helyszenek nehézsége.
Egy percre nem volt még unalmas, pedig már 70 órát beleöltem és még messze a vége.
Vegyétek meg, nem fogtok csalódni.
Kiváló termék lett.
7.
fehersam
#4: Ezt a kommentet megadóztatom
6.
NemecsekErno
"Az első pár órában borzasztóan utáltam az új Ghost Recont. Aztán pár óra után átkattant bennem valami, és azon kaptam magam, hogy elkezdtem élvezni a bolíviai túrát."

A cigizéssel is pont így történik. Az ember erőlteti a haverok meg a kúlság kedvéért, de útálja, rosszul van tőle, nem érti miért is kéne.
Aztán meg annyit nyomta, hogy bár tudja, hogy sz....r, de már kellőképpen rászokott.
A zárt és nyílt béta után én is pont így éreztem, de szerencsére nem jutottam el arra a szintre, hogy rohannom kéne megvenni, mert már úgyis mindegy az egész.
Majd talán, egyszer occóért, addig ott van a Division, az utolsó DLC-k kiadása óta már úgysem vagyok menthető.
4.
kopic
#3: Igen Mr. Lazar ur ! Tan nem tetszik ?
3.
fehersam
7.0 ? :D Desyncel meg, fuckthat fizikával? tyűűű...
2.
Binder
"A virtuális Bolívia a Ubisoft állítása szerint az eddigi legméretesebb munkája, és bár nem álltam neki vonalzózni, simán elhiszem nekik"
A map 22x22km...nem nagy kalandlemérni, csak ki kell jelölni a térkép bal szélét a jobb széléről, és már írja is mennyire van légvonalban. Igazából a méret egy dolog...de itt tényleg elég váltpzatos és tartalmas lett az egész.
100 óránk van benne haverral, de a sztoriküldetésekkel alig foglalkoztunk eddig. Egyenlőre felfedezünk, random bázisokat pucolgatunk, inteleket és dokumentumokat vadászunk, piszkálódunk az Unidad-el...stb. A max lvl30 már megvan, lassan a skillfa is fullos lesz...mostmki is állhatunk a sztorinak...xD

Sokat játszok haverral, de egyedül is...és ez bizony egyedül is kiváló móka...
1.
Link21
Nem lehetne megoldani valahogy, hogy legalább a cikkeknél legyen sorkizárt a szöveg? Mert így nagyon nem szép.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...
Advertisement