Act of War: Direct Action

  • Írta: fojesz
  • 2005. április 10.
Mindig és mindenhol ismert és egyben véget nem érő tevékenység a háború. A világ kezdete óta különböző népek irtják egymást, egy-egy területért, vagy politikai jogért, vagy csupán a világ feletti uralomért. Az utóbbi időben is sok háború zajlik elég, ha egyszer-kétszer belekukkantunk a híradóba. Aztán itt az AoW, mely szintén egy háborúba kalauzol el minket, persze kicsi fantáziával keverve.

Az efféle újkorban játszódó stratégiákból kaptunk rendesen az utóbbi időben. Itt van mindjárt a nemrég megjelent a Will of Steel is, mely elég csúnyát bukott, lévén sok helyen még az 50%-os értékelést sem érte el. Ahhoz, hogy megértsük mi is a jó ebben a műfajban, játszanunk, vagy legalább ismernünk kell a 2003-ban megjelent Command & Conquer: Generalsot. Félreértés ne essék, nem ez a játék hozott döntően forradalmi újítást az RTS-esek körébe, hanem annak korábbi részei, ám ez még rátett azokra egy lapáttal. Látványos, szép, izgalmas és sokoldalú. A Generalsot több oldalról játszhattuk végig, mely újabb és újabb küldetéseket tárt elénk, ráadásul kinézetre is igen pofás volt anno. Számos játék – köztük az Act of War is – erre az etalonra épít tudatosan, hogy aztán lelökhessék trónjáról azt. Ha végigolvassuk a tesztet számos dologra felfigyelhetünk, ami tökéletes mása a Generalsnak, sőt ha játszunk vele, akkor azt saját bőrünkön is tapasztalhatjuk. Előre le kell szögeznem, hogy amit átvettek az Act of War fejlesztői (Eugen Systems) az EA akkori üdvöskéjéből, azt igen jól vették át… Már amit átvettek, hiszen egy-két olyan dolgot is kihagytak, amitől még jobban felemelkedhetett volna a játék. Lássuk csak sorban miről is van szó…

Hihetetlenül reklámozva volt a sztori, és mindenki arra gondolt, hogy vajh tényleg ütni fogja-e a C&C-ét. Örömmel mondhatom el: a sztori kiválóra sikerült, hiszen (ahogy említettem) egy olyan háborús helyzetet hoztak össze, ami rendkívül változatos küldetéseket eredményezett helyszíneinek köszönhetően. Hogy miről is van szó? A történet rögtön izgalmasan kezdődik, bár az első küldetés még csak afféle bevezetés. Kis kommandós csoporttal kell belopóznunk egy terroristaszállásra, ahol bizonyos pontokat meg kell semmisítenünk, hogy aztán elfoghassuk a vezért. Ám ezt kihasználva, míg nem vagyunk otthon, addig a terrorista csoportok bosszúból az égbe küldik a város egyes fontos részeit. No ekkor kezdődik igazán a dolog: az amerikai elnök bevetteti a vicces, ám nem félreértendő TFT nevű csapatot, hogy azok állítsák meg a rosszfiúkat. A TFT jelentése Task Force Talon, mely egy olyan különlegesen kiképzett katonai csoport, akiket csak a legdurvább esetben vetnek be. Ilyenkor nem elég a rohamrendőröket kiküldeni a helyszínre, de a SWAT is alul maradna ilyen ütközések esetén (nem vicc, gyakran látunk majd szvatosokat… vagy holtan vagy, a háttérben meghúzódva) – ide a TFT kell. A csapat vezetője Jefferson, aki a játék főhőse is egyben, így minden küldetés alatt ki van hangsúlyozva: Jeff nem patkolhat el! Illetve a TFT-nek minden engedélyezve van, hiszen olyan különleges kütyüket használhatnak – mint például a különleges harci gépek – amilyenekről az amerikai állami hadsereg álmodni se merne. Mielőtt kielemezném egy-egy küldetés menetét, kitérnék az átvezető animációkra és FMV-kre, melyek szintén C&C módra lettek elkészítve, de ettől függetlenül nagyon jól sikerültek. (Mellesleg: a sztorit Dale Brown, a New York Times híres írója írta majdnem teljesen, tehát panasz nem lehet!)

Az FMV-k végre megint olyanok, mint egy igazi mozifilm. Emlékszem, még a Red Alert második részére is, mikor olyan jókat tudtam derülni egy-egy résznél, illetve olyannyira belemerültem a játék világába. Rájöttem, ehhez nagyban hozzájárultak az FMV-k is, mint ahogyan itt is. Valódi színészek, játszanak el szerepeket, akárcsak egy moziban, és dicséret jár itt is a fejlesztőknek, hiszen annyira mesterien keverték össze a számítógépes jeleneteket a valódiakkal, hogy alig lehet észre venni a különbséget. Jó, olyan minőségre senki ne számítson, mint egy Steven Spielberg szintű alkotás, de mégis becsülendő, hogy a fejlesztők bevállalták ezt a nehéz feladatot, melyre nem mindenki vállalkozik a játékkészítők közül. Persze aki nem tud olyan jól angol szöveget érteni hallás után, az csak unalmas párbeszédeket érzékelhet majd nagyrészt eme remek kreálmányból, lévén több az olyan videó, ahol csak 2-3 ember beszélget, vitatkozik egymással. Az akciódúsabbak azok a különféle átvezetők, melyben szinte „gigantikus” csatákat láthatunk majd, hogy aztán állunkat a földre ejthessük. Persze ez általában minden stratégiában megvannak, de van egy másik különlegesség is. Egy-egy célt elérve ugyanis, a képernyő bal felső sarkában egy kis ablak jelenik meg, ahol egy kisebb látványos animációt láthatunk. Ezt nagyon nagy ötletnek tartom, egyrészt nagyon jó animációkat sikerült összehozni, másrészt nem töri meg a játék nagyon jó hangulatát.

Akkor végre áttérnék a küldetések menetére, melyek – mint már említettem – roppant változatosra sikerültek. A játék elején még csak a gyalogos küldetéseket próbálhatjuk ki, majd szépen fokozatosan, a különböző felépíthető épületek segítségével juthatunk hozzá a keményebb egységekhez. A gyalogosokra vigyázni kell, ugyanis ők hasznosak ám! Tehát megnyerhetünk egy küldetést csak tankokkal is, de bevédeni egy-egy helyet remekül lehet a bakákkal. Beküldhetjük őket bunkerekbe, vagy épületekbe (jaj, de ismerős…:D), hogy onnan majd biztonságosabban lövöldözzenek a lentiekre. De akár felmehetünk a házak tetejére is, ahonnan jobban beláthatjuk a terepet. Ami a legjobb, hogy az MI is így gondolkodik (persze ez nem utal nagy tudásra…), tehát ugyanúgy próbálnak védekezni és harcolni, mint mi. Egyszerű őket kiszedni rejtekhelyükről, csak arra kell ügyelni, hogy mindig több embert küldjünk be, mint amennyi benn van, ugyanis ilyenkor a gép az arányokat fogja tekinteni, tehát ha többen vagyunk benn, valószínű, hogy mi fogunk győzni. Szállítani is tudjuk őket, ha betessékeljük személyüket egy-egy harckocsiba, ami persze korlátozott férőhelyű. Ami fontos még, hogy minden egység szintet fog lépni, amivel életerő csíkjuk is növekedni fog, így nehezebben tudnak elpatkolni. Apropó… halálozás: ha meghal egy egység, akkor még sem hal rögtön. Ott marad a pályán, mozogni nem tud, csak nyögdécsel nagyokat. Ilyenkor egy mentőautót, vagy egy mentőhelikoptert küldve érte a kórházban meg tudják majd gyógyítani, ám ha sokáig magára hagyjuk, eltávozik az örök vadászmezőkre. Az ellenséget sem fogjuk feltétlen halottnak látni, hiszen a fontosabb embereket túszul ejthetjük, akikért remek kis suskát kaphatunk jó célokra fordítva azt. Ez is jó ötlet tekintve, hogy a fejlesztők nem nagyon támogatták a kitermelős mizériákat. Nagyon nem tetszett, hogy nem fejlődhetünk alakzatokba, nem kell stratégia érzék a játék végigtolásához, mivel az MI nagyon buta (mint már említettem is). Könnyen át lehet slisszolni minden küldetésen, tekintve, hogy vannak nagyon jó járműegységek is.

Amit külön kiemelnék, hogy ezekkel még könnyebben lehet végezni a játékkal. Legyártunk egy csapat helikoptert, hozzá egy adag tankot, és ennyi. Mindegyik nagyon erős, talán aránytalanul is erősek, de végül is jó móka. A helikoptereket imádtam, mivel őket alig lehet leszedni, így egy kisebb csapattal jelentős pusztítást mérhettem az ellenfelemre. A járművek feldöntenek mindent, ha rámennek egy autóra (persze a nehezebbek), akkor az fel fog robbanni alattuk. Minden épületet szétlőhetünk olyannyira, hogy a füsttől nem is látunk néha. A fórumon is volt szó róla, miszerint a repülős irányítás nagyon el lett nagyolva, tehát a Generals-hoz képest rosszabbra sikerült. Ebben van némi igazság, hiszen mindössze kijelölhetjük hova dobják le bombáikat, így nem építhetünk nekik repteret, és nem cikázhatunk velük ide-oda. Egy kattintás, és onnantól már a csak a sikerben bízhatunk. Én nem éreztem ennek akkora hiányát (a helikopterek mellett :D), de azért jobb lett volna ezt is betenni.

Ahogy már mondtam nagyon változatos pályákon haladunk majd, így remekül változik a környezet is. Egyszer városi pályán, egyszer a sivatagban, máskor erdős területen védekezhettem, illetve támadhattam a terroristák ellen. Megfordultam Kairóban, Amerikában, Moszkvában és Londonban is, ahol például a Buckingham palotát kellett bevédeni. De ez még semmi. A város szó szerint élt. A rohamrendőrök a tüntetőket verték vissza, azok meg nagy tömegbe összefolyva próbálták elérni céljukat. Persze aztán jöttek terroristák, hogy mindent tönkre tegyenek, én meg elámuljak, hogy milyen jó hangulata is van ennek a játéknak. Maguk a pályák nem túl nagyok, ám küldetéseink olyan helyekre szólnak, hogy azokat teljes mértékben kihasználhassuk. Általában meg kell támadni vagy meg kell védeni valamit, de akadnak különleges küldetések is, amikor túszul kell ejteni valamilyen fontos személyt, avagy másodküldetésként túszokat kell kiszabadítani. Ezek többnyire jól vannak keverve, soha nem éreztem azt, hogy lankadt volna a hangulatom.

A játék technikai részek terén csak az MI szempontjából szerepelt le, de abból nagyon, így nem leszek telhetetlen, és megdicsérem a játék grafikáját. Még igen közelről is részletes egységeket láthatunk, ami nagyon ritka, ráadásul, mindent maximumra téve a beállításoknál, a képernyőn nagyon durva dolgot láthatunk. Valós idejű árnyékolás, részletes textúrák, minden, mi szem és szájnak ingere. A zene is jól sikerült, hogy a hangokról ne is beszéljek.

Összességében nagyon jó játék lett az Act of War. Ötlet kevés ugyan van, ám a régi stílust rendkívül szépen sikerült felújítani. Napokra lefoglalt, egyes küldetéseket újra és újra játszottam. Persze aki nem próbálta még ki a Generals-t, az azzal kezdje, de ne feledkezzen meg erről a játékról sem. Csak azért nem lépheti át a gáma a bűvös 9-es ponthatárt, mivel ha nem jön ki két éve a Generals, lehet, hogy ebből a játékból se lett volna semmi. (Magyarul: ennyire gázos, hogy alig van eredeti ötlet :D.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...